Használd ki az Erasmus adta lehetőségeket, tanulj külföldön!

Az aktuális Erasmus-pályázat feltételeiről, részleteiről esett szó február 12-én az A épület nagyelőadójában. Ha érdekel a jelentkezés, de lemaradtál a tájékoztatóról, kattints!

Zsúfolásig telt a Gombocz Zoltán terem február 12-én kedden, ugyanis megrendezésre került az aktuális Erasmus-program kari tájékoztatója. A legfontosabb információkról Pusztai Andrea, a Dékáni Hivatal nemzetközi koordinátora számolt be Németh Katalin, az Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztályának nemzetközi koordinátora segítségével és kiegészítésével; majd saját élményeiről mesélt és szintén lényeges adatokkal szolgált Schmidt Bertalan, az EHÖK kari Külügyi Bizottságának elnöke. Ez alapján a legfontosabb pontok az Erasmus-pályázat során a következők:

1. Merj nagyot álmodni!
Az Erasmus-programot a legtöbben azzal használják ki, hogy részképzésre jelentkeznek, azaz egy szemesztert külföldön töltenek. A program azonban ennél több lehetőséget is ad: minden egyetemi képzés elvégzése során akár 12 hónapot is utazhattok (tehát az alap- és a mesterképzés alatt is); külföldön végezhetitek a szakmai gyakorlatot; emellett a diplomaszerzés után 12 hónapon belül még pályázhattok a mobilitási programra, ha esetleg külföldön szeretnétek megalapozni a karriereteket.

2. Tájékozódj a lehetőségeidről!
A hallgatói mobilitási programokkal kapcsolatban elsősorban a kari koordinátoroktól tudtok segítséget kérni, ha azonban inkább a saját kezetekbe vennétek az irányítást, ezen a linken tudtok minden információt megszerezni.

3. Válassz egyetemet, és tudj meg róla minél többet!
A fogadó intézmény kiválasztásánál fontos fejben tartani, hogy a pályázati helyek az egyes intézetekhez tartoznak (annak érdekében, hogy a külföldi képzés minél jobban beleilleszkedjen az itthoniba), így ebből kiindulva érdemes keresgélni. A kiutazás előtt mindenképpen tájékozódjatok a várható költségekről is a szállástól a napi ellátásig, hiszen nem minden egyetemen tudtok kollégiumi helyet igényelni, és nem ugyanannyiba kerül az élet Németországban, mint Romániában. Fontos emellett, hogy az egyes országokhoz kötődő sajátos kiutazási feltételeket Nektek kell megteremtenetek – ilyen például a vízum és hasonló dokumentumok beszerzése.

4. Pályázd meg a lehető legtöbb támogatást!
Az elnyert helyekhez tartozó alaptámogatás nem feltétlenül fedezi az összes felmerülő költséget, így ajánlott a plusz támogatásokat is igénybe venni. Ezekről a fenti linkeken túl itt tudtok tájékozódni.

globe-trotteur

5. Intézd el az adminisztrációt!
Részképzés esetén a jelentkezőknek a pályázati űrlapon túl be kell nyújtaniuk a teljesítésigazolást, az önéletrajzukat, egy-egy motivációs levelet mindhárom megjelölt intézményhez, a meglévő nyelvvizsga-bizonyítványaikat, valamint minden tudományos, közéleti vagy sporttevékenységet igazoló dokumentumot, amit relevánsnak tartanak (utóbbival kapcsolatban szintén a kari koordinátorok tudnak tanácsot adni arról, hogy milyen tevékenységeket jutalmaznak plusz pontokkal). Ha szakmai gyakorlatra jelentkeztek, a fentieken kívül egy fogadólevelet is be kell adnotok, amit a külföldi egyetem állít ki. Mindezt 2019. március 4-ig kell leadnotok a Neptun felületén keresztül és nyomtatott formában is.
A pályázat elnyerése után ne feledkezzetek meg róla, hogy a külföldi egyetemen minimum 20 kredit értékben kell tárgyakat teljesítenetek – de érdemes ennél egy kicsivel többet is felvenni, ugyanis az el nem végzett kreditek után a támogatás arányos részét vissza kell fizetnetek. A kredittúllépés miatt nem kell aggódnotok, a külföldön teljesített tárgyak ugyanis nem számítanak túlfutásnak.

6. Tartsd kézben az itthoni tanulmányaidat!
Bármilyen kalandokba is keveredsz külföldön, ne feledkezz meg a hazai képzésedről sem! A fogadó egyetemet érdemes eleve aszerint kiválasztani, hogy a kint elvégzendő tárgyak közül minél többet elfogadjanak itthon is – ennek érdekében tanulmányozd a kurzuskínálatot és a megadott tematikákat (ha ezek nem elérhetők, vedd fel a kapcsolatot az oktatókkal)! Az itthoni képzésben a külföldön töltött félév alatt is aktívnak kell lenned, ennek megfelelően a tanulmányi és a szociális ösztöndíjat továbbra is megkapod, viszont ha önköltséges képzésben tanulsz, akkor a tandíjat is ki kell fizetned az adott félévre.
Ha nem szeretnél lemaradni, akkor az ELTE-n is vedd fel a mintatanterv szerinti tárgyaidat – a vizsgaidőszakban ugyanúgy el kell menned vizsgázni, mint a többieknek; a szemináriumok teljesítési feltételeihez pedig egyeztess külön-külön az oktatókkal.

Ha Te is kedvet kaptál a kiutazáshoz, de nem találtál meg minden információt a cikkben, ne aggódj – február 28-án 11:30-tól ismét lesz egy tájékoztató az A épület 47-es termében.

Fotó: Le blog de campings

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]