ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • Karrierépítés és kreditgyűjtés egy kurzuson belül!
    • „Meg kellett tapasztalnom azt is, hogy emberből vagyok” – Hivatás és egyetem VII.
    • Online oktatással indul a tavaszi félév
    • „Ebben találtam meg önmagam” – Mesterszakok az ELTE-n II.
  • Kultúra
    • A magyar kultúra napja – programok Budapesten
    • „Dorina maradjon kint a büfében” – Interjú Martinovics Dorinával a Network főpróbájáról
    • Gengszterek a színházban – megnéztük a Lövések a Broadwayn musicalt
    • Emlékezzünk a nagy palóc mesélőre – 175 éve született Mikszáth Kálmán
  • Tudomány
    • „Kutya, dog, chien, Hund” – Gondoltad volna, hogy a kutyád tudja, hogy más nyelven beszélsz hozzá?
    • Határidőn túl II. – Beke Sára D.: Prikk mennyei útja – Cholnoky László novellájának elemzése
    • Határidőn túl I. – „Régi bor az új üvegben”­: A pozitív pszichológia megjelenése, alkalmazása a pályaorientáció, illetve a karriertanácsadás területén
    • Madáragyról, Magyarországról, Brüsszelről
  • Sport
    • „Szabad a sport!” – közeleg a Tavaszi Sport7
    • Háromból egy – nem sikerült a továbbjutás a magyar kézilabda-válogatottnak a hazai rendezésű Európa-bajnokságon
    • 12. alkalommal került megrendezésre az ELTE Alumni Kupa
    • 120 év története 11 interjúban – Elolvastuk az Én is BEAC-os vagyok kötetet
  • Savaria
    • Áreső az ELTE Shop szombathelyi üzletében
    • Ég a készülődés első lángja
    • Egyre sikeresebb az önképzés – Az ELTE SEK Történeti Diákműhely Közel-Kelet tematikájú estjéről II.
    • Fergeteges hangulatban táncoltak a csillagok alatt az idei SEK-es gólyabál résztvevői
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

0

cikk

tothzoltanb

Mutasd a diákot, hogy láthasd a világot

Akik idén váltanak ki diákigazolványt, már a helyi okmányirodában igényelt azonosítóval tehetik csak meg. A látszólag kellemetlen külön útért viszont kárpótol az a kedvezmény- rendszer, ami az új kártyához társul.

Vigyázz, kész, fülledtség

Mi tesz egy filmet élvezetessé? Filmes szakemberek százai teszik fel minden nap maguknak ezt a kérdést, jóllehet a filmtörténet útját továbbra is kasszasikerek és kudarcba fulladt alkotások szegélyezik.

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat
Zima Richárd (2019)
Krammer Dóra (2019)
Mészáros Márton (2020)
Seres Lili Hanna (2020)
Szövérffy Margit (2020)
Hollós Dominika Kincső (2021)
Palkó Márton (2021)
Tóth Bálint (2021)
Turcsik Réka (2021)

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...