ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • A megtestesült házias konyha
    • ELTE Alumni – mobilitási ösztöndíjak, karriersegítő felület és végzős ajándék
    • Freund Tamás az MTA új elnöke
    • Távolsági? – Az oktatás új kihívásai
  • Kultúra
    • Az űr vége – Labdába rúghat bárki a Rick and Morty mellett?
    • „Az emberi közösség az, ami igazán fontos”: Közösségi élmény egyedül? – Az előadóművészet lehetőségei 2. rész
    • Elkapott a hév(íz): Hévíz lapszámbemutató
    • Egy pszichopata közelségében: idén 20 éves az Amerikai pszicho
  • Tudomány
    • Egy amerikai és egy orosz kezet fog az űrben – 45 éves az Apollo–Szojuz program
    • Felvételizz idén is ELTE-s szakkollégiumba!
    • Címvédőként is helytálltak a perbeszédversenyen az ÁJK hallgatói
    • Havi százezer a TDK-dolgozatodhoz – Az ÚNKP pályázatról
  • Sport
    • ELTE-s gólyák! Sportoljatok a BEAC-ban!
    • Hogyan működik a parasport az ELTE-n? – Interjú Páni Róberttel és Kovács Krisztinával
    • A spanyol armada – egy futballnagyhatalom
    • Füvészkerti jóga – második felvonás
  • Savaria
    • 7 sport, amit érdemes kipróbálni a nyáron
    • Ismét sportesemény a SZoESE szervezésében
    • Gasztrosarok – Nem csak farsangi fánk
    • Netflix-sorozatok – Nyári premierszemle
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

102

cikk

Tóth Dávid

Sikeres Szakmai Nap Szombathelyen

November 21-én került megrendezésre az ELTE PPK Sporttudományi Intézet Szakmai Napja, amely az Y-generációról és megszólításukról szólt. Az elméleti délelőtt és a játékos sportvetélkedővel tarkított délutánt egy felszabadult hangulatú szakest követett. A hallgatók az oktatók csapatával mérhették össze erejüket, erről és magáról a Szaknapról kérdeztük Jancsekity Juditot és Kövecses Patríciát, az est két főszervezőjét.

Szombathely bajnoka a SZoESE kispályás labdarúgó csapata

A csapat legrutinosabb tagjával, Veress Mártonnal – a csapat edzőjével, szervezőjével – beszélgettünk az ünneplés után.

Interjú Varga Rékával, a SEK ifjú cselgáncsozójával

Múlt heti cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy Újpesten, november 10.-én tartották az idei Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos judo-bajnokságát. Népes mezőny gyűlt össze az UTE judocsarnokában, több mint 200 indulóval (profi és amatőr kategóriákban). A szombathelyi ELTE-SEK színeit három versenyző képviselte, egyaránt a profik mezőnyében. A korábbi években rendre jól szereplő Varga Réka a +78kg-ban ezüstéremig jutott. Sziklai Albert remek versenyzéssel és egy súlycsoporttal feljebb, a -90kg-os mezőnyben szintén a második helyig menetelt. Czlenner János pedig egy vállműtét és két év kihagyás után -81kg-ban szerzett bronzérmet. Összegezve, nagyon jó napot fogtak ki a szombathelyi egyetem hallgatói, hiszen mindhárom versenyzőnk dobogóra állhatott a verseny végén.

Megmérettetések és jó eredmények Szombathelyen

Nagyjából így lehetne összefoglalni szombathelyi Intézetünk egyesületének – a SZoESE-nek – az elmúlt időszakát. Futásban, tornában, kézilabdában, sőt még judoban is érdekeltek voltak hallgatóink.

Elkezdődött a kosárlabda MEFOB

Női és férfi csapatunk is szépen szerepel eddig. A legutóbbi fordulóban mindketten a PTE-EMES Petőfi SE csapatát fogadták. Szabó László és Kéri Péter tanítványai kettős győzelmet ünnepelhettek az Egyetemi Sportcsarnokban.

Tesis szakest Szombathelyen: a szervezőkkel beszélgettünk

Két pörgős, az egyetemi létet megélő hallgatóval – a szervezőkkel -, Kövecses Patríciával és Jancsekity Judittal beszélgettem. Jól konferáltalak fel titeket?

“Legyen tánc”

Tavaly tavasszal egy ártatlan ötletnek tűnt Kövecses Patti terve egy tánc szakosztályról, ám mára heti két edzéssel és különféle fellépéssekkel vonja magára  a táncra fogékony szombathelyi hallgatók figyelmét.

Interjú Tánczos Balázzsal, a kézisek “vezérével”

Tánczos Balázs férfi kézilabda szakosztályunk edzője, aki idén már három csapatot visz a hátán. Serdülő, ifi és felnőtt csapatainkat is ő edzi. “Tánci”, már 6 éve része egyetemünk kézilabdájának, hol játékosként, hol edzőként. Itt az ideje, hogy kicsit jobban megismerjük őt!

Pályán férfi kézilabdásaink

Tánczos Balázs együttesei (ifi, serdülő, felnőtt) szeptember óta folyamatos pályára lépnek, akár egy hétvégén többször is: egy kis összefoglaló az elmúlt hónapok mérkőzéseiről.

Kettőből kettő!

Villámrajtot vett Kéri Péter együttese a férfi NB II-es kosárlabda bajnokságban.

« Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Következő »

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat

2019-es díjazottak:

Zima Richárd, az ELTE Online volt főszerkesztője

Krammer Dóra, a Bárczium volt főszerkesztője

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...