Mint már megszokhattuk, elég gyakran jelennek meg újabbnál újabb felsőoktatási rangsorok. A mostani legfrissebb, az Academic Ranking of World Universities (ARWU) listáján két magyar egyetem is megtalálható a legjobb ötszáz között.
A világ ötszáz legjobbjai közé bekerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Szegedi Tudományegyetem, mindkét intézmény 401-500. helyen végzett. Az ELTE a tavalyi helyezéséhez képest rontott egy keveset, tavaly még a 301-400. helyen volt.
A 2003 óta minden évben összeállított rangsort 2015-ben is a Harvard vezeti, az első tíz helyet amerikai és brit egyetemek szerezték meg. Második helyen a Stanford, a harmadik pedig a Massachusetts Institute of Technology (MIT).
Az ARWU-rangsort több szempont alapján állítják össze, mint az oktatók teljesítménye, a tudományos jelentőség és az oktatás minősége. Számít még a Nobel-díjas tanárok és az öregdiákok aránya, illetve még az, hogy az egyetemről kikerülő tanulmányok hány százaléka tartozik a leggyakrabban idézettek közé.
Egy hete jelent meg egy másik rangsor, a University Ranking by Academic Performance rangsora, ahol 11 magyar intézmény jutott a világ legjobbjai közé.
Forrás: Eduline
Fotó: tinkmara.com