Mi jut eszünkbe a márciusról? A KUK lakók jelentős részének biztosan a közel egy évtizedes múlttal rendelkező Kerekes Napok.
Március 11. és 13. között ugyanis kilencedik alkalommal tartja meg háromnapos rendezvénysorozatát a Kerekes úti Kollégium.
A program a hagyományoknak megfelelően egy mindenki számára ingyenes sportnappal indul, melynek keretében aerobik, táncórák, különböző harcművészeti edzések és sportbemutatók rázzák fel a koli életét. Ha kedved támadt egy kis mozgáshoz, látogass el kedd délután a Kerekes Koliba, majd este relaxálj gyertyafény és egy bögre forró tea mellett a Teaházban, vagy mozizz a Filmklubban. Ha ennyi nem lenne elég, bújj Barney Stinson bőrébe (vagy inkább öltönybe) és irány a Suit up Party a Konf.III.-ban!
A következő napokban viszont a zenei programoké a főszerep. Szerdán egy nemrég alakult folk-rock zenekar, az Alternatíva indítja az estét, ezt követően pedig a Kerekes Napok egyik visszatérő vendége, az UFO, majd a Kozmix lép színpadra. Csütörtökön szintén egy – a Kerekes Napok történetéből is – jól ismert formáció, a Hősök szórakoztatja a közönséget, koncertjüket követően pedig először lép fel nálunk a Halott Pénz.
A koncertek után a kolibulik bejáratott lemezlovasai, Dj Mathias és Dj Gomez gondoskodnak a hajnalig tartó pörgésről. Mindezek mellett persze a szokásos karaoke sem maradhat el. A Konf.II. – ahol az elmúlt évek során volt már tengerparti, pizsis és hungarocell golyós buli – idén egy igencsak hangulatosnak ígérkező lufipartinak ad otthont.
Ha a fentiek nem lennének elég csábítóak, az italkínálat biztosan az lesz! A rendezvényre –a keddi ingyenes sportnap kivételével – ELTE-sek 500, míg vendégek 700 Ft-ért látogathatnak el.
További részletek az esemény Facebook oldalán!