Hogyan vesz a HÖK szolgálati telefont? HÖK Üvegzseb 3.

Sorozatunkat szerződések közzétételével, és a működéshez szükséges beszerzések bemutatásával folytatjuk.

A HÖK tisztségviselők ösztöndíját már megismertük, sőt a HÖK pénzekről for dummies részen is túlestünk. Az intézmény és a részeként a HÖK az aktuális felsőoktatási törvény szerint köteles működni, és megoldani a hallgatók tájékoztatását, közösségépítését, miegymást. Ehhez jogában áll némi közpénzt is felhasználni, mi pedig adatigénylők által sürgetve megmutatjuk, hogyan történik mindez. Másképpen megfogalmazva: az ELTE HÖK visszavonhatatlanul a régóta vágyott átláthatóság útjára lép.

Az adatigénylések által elvártakat igyekszünk némileg túl is teljesíteni, bemutatjuk egy költési folyamat részleteit. Mielőtt még ebbe belevágnánk, az előző cikkekhez hasonlóan pár vonatkozó szabályt is megemlítünk.

Az ELTE a közbeszerzési törvény szerint ajánlatkérőnek minősül, tehát minden beszerzést, amit a HÖK elindít, a törvényi és az intézményi szabályozások meglehetősen szigorú és bürokratikus keretei között lehet csak végrehajtani. A gazdálkodás rendjéről  és az Egyetem közbeszerzéseire egyaránt van belső szabályzat is.

Újságok kiadására például az ELTE-nek jelenleg van megfelelő közbeszerzése, de ha olyan igényünk támad, amire nincs érvényes szerződés, akkor a közbeszerzési törvénynek megfelelő eljárást kiválasztva és lefolytatva juthatunk el a beszerzésig.

A beszerzések zanzásítva tehát a jelenleg érvényes szabályok szerint az Egyetem jogi képviselőinek, műszaki és közbeszerzési szakembereinek ellenőrzésével megkötött szerződések keretein belül zajlanak. A költések megvalósíthatóságát az értékhatárnak megfelelő aláírási jogkörű pénzügyi ellenjegyzők (vagy akár az ELTE költségvetési főfelügyelője) hagyják jóvá előzetesen (a pénzügyi kötelezettség vállalásakor), valamint a számlák kifizetésekor.

A HÖK-ösök lényegében tehát csak a tartalomért felelnek, legyen szó sportbajnokságról, gólyatábor-szervezésről, újságkiadásról stb. Az évek óta érvényben levő beszerzési stop az infrastrukturális fejlesztéseket teljesen ellehetetlenítette, egyszer már egy teljes kollégium is kis híján üresen maradt. Így elsősorban szolgáltatásokra koncentrálunk, szolgálati telefont pedig, ha akartunk volna, sem tudtunk volna venni…

Végül csak eljutunk a nagy pillanatig, megtörténik a várva várt leleplezés, és belekezdünk a HÖK szerződéseinek közzétételébe a 2013-as év szerződéseivel.

Nyomdai szerződések

2013_bggyk_barczium_tavasz
2013_bggyk_barczium_tavasz
2013_btk_demax_pbu_tavasz
2013_btk_komaromi_(2012_osz)
2013_ik_komaromi_bit
2013_ik_komaromi_bit
2013_ppk_komaromi_perspektiva_tavasz
2013_tatk_komaromi_tatkontur_osz(2012)
2013_tatk_tatkontur_tavasz
2013_ttk_demax_ttknyuz_decemberi_szamok(2012)
2013_ttk_komaromi_ttknyuz_2013.02-03.
2013_ttk_ttknyuz_2013.04-05._szamai

Irodaszerek, irodai működés

2013_btk_humansoft_festekkazetta
2013_btk_icom_irodaszer
2013_ehok_icom_irodaszer
2013_ik_posta_golyalevel_feladdas
2013_ppk_icom_irodaszer
2013_ppk_icom_irodaszer2
2013_ppk_kvint-r_kft_toner
2013_tatk_icom_irodaszer

Egyéb

2013_ehok_avenida_sopron
2013_ik_avenida_velence
2013_tatk_avenida_dunabogdany
2013_ttk_avenida_domsod
2013_ttk_avenida_erospuszta
2013_ttk_avenida_mentorhetvege

Rendezvények

2013_ehok_rendezvenyszervezes_2013_tavaszi
2013_ehok_rendezvenyszervezes_december
2013_ehok_ELTE_esz._kft._nyari_rendezvenyek
2013_ehok_budapest_party_service_kft_golyataborok 

Sportszolgáltatás

2013_ehok_sportszolgaltatas_2012-2013

 

Folytatjuk…

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]