Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága pályázatot hirdet ERASMUS Kiegészítő Támogatás elnyerésére.
Pályázhatnak az ELTE hallgatói, akik a 2013/2014-es tanév bármely félévére ERASMUS státuszt (ösztöndíjas vagy label) kaptak részképzésre vagy szakmai gyakorlatra. A támogatás egyszeri összege novemberben, illetve márciusban kerül kiutalásra.
Pályázni kizárólag elektronikusan, a https://eszoctam.elte.huoldalon leadott pályázattal lehet.
A Kiegészítő Támogatás adatlapjának, illetve a szükséges igazolásoknak a leadási határideje: 2013. szeptember 27. 20:00. Az esetleges hiánypótlás szükségességéről elektronikus üzenetet küldünk, ezért kérjük fokozottan figyelje elektronikus postafiókját ebben az időszakban. A hiánypótlásra szeptember 30. 8:00- tól október 6. 20:00-ig van lehetőség. A pályázat eredményéről kizárólag e-mailben küldünk értesítést.
A nyertes hallgatóknak az ELTE EHKB felé beszámolási kötelezettségük van. Ez azt a célt szolgálja, hogy a később utazó hallgatók minél több információhoz jussanak. Az eddigi évektől eltérően nem a félév végén kérünk egy rövid beszámolót, hanem a http://blog.elte.hu/category/erasmus/ honlapon való regisztrálást követően minimum 3 blogbejegyzést várunk a következő témákat érintve: kiutazás-megérkezés; regisztráció az egyetemen; tárgyfelvétel; lakhatási körülmények; kinti ESN fogadókészsége; egyetemi élet; hazaérkezést követő adminisztráció menete; tárgyelismertetés; stb.
Kiegészítő Támogatással kapcsolatos további kérdéseit a kulugy@ehok.elte.hu címen teheti fel.