Martin McDonagh színházi dramaturgként 1996-ban debütált és vált ismertté egyedi, ironikus és groteszk stílusa miatt, amivel megbotránkoztatta, de ugyanakkor magával is ragadta a nézőket. A vásznon azonban 2004-ig várni kellett első alkotására, amivel egyből el is nyerte a legjobb élőszereplős rövidfilmért járó Oscar-díjat.
Martin McDonagh-trilógiánk alkalmából az ír kortárs drámairodalom legnagyobb alakjának különböző alkotásait mutatjuk be. Ma a Six Shooter című Oscar-díjas rövidfilmet ajánljuk.
A Six Shooter McDonagh első filmje, azelőtt a színházba járó közönség ismerhette leginkább a nevét. Groteszk stílusát és fekete humorát azonban tökéletesen ültette át a vászonra is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy első filmjével rögtön elnyerte a szakma legrangosabb kitüntetését. McDonagh íróként és rendezőként is kivette a részét az alkotási folyamatból, ahogy a legtöbbször tenni szokta. Érdekesség, hogy a 28 perces film alatt a fuck szó és egyéb variációi összesen 34-szer hangzanak el. A filmet nagyjából egy hét alatt vették fel egy igazi vonaton, amit az ír vasúti társaságtól béreltek.
A Six Shooter és az előző héten bemutatott A koponya között sok párhuzamot lehet vonni, mind a karakterek, mind a központi téma kapcsán. Az előbbi egy kórházban kezdődik, ahol megtudjuk, hogy Donelly felesége és két csecsemő is meghalt, valamint egy asszonyt fejbelőtt a saját fia. Donelly vonaton utazik haza, az út alatt azonban megismerkedik néhány érdekes karakterrel: egy nagyszájú huszonéves fiúval és egy házaspárral. A fiú egy lázadó, szókimondó önjelölt megmondóember – aki sok szempontból hasonlít A koponyában megismert Mairtinra –, aki mindenkit provokál és élvezi, ha káoszt okozhat. A házaspár láthatóan letört, de a fiú egyre csak hergeli őket, majd miután kiderül, hogy elvesztették csecsemőjüket, a fiú a szülőket hibáztatja: „Biztos rengetegszer odavertétek valamihez”. A nő nem bírja tovább elviselni a fájdalmat és nem tud szembe nézni a gyásszal, egyszer csak eltűnik. Mindenki őrült keresésbe kezd a fiún kívül, aki az első perctől kezdve biztos abban, hogy a nő megölte magát.
Bizarabbnál bizarabb párbeszédeket hallhatunk a fiútól, és elkezdhetünk azon tanakodni, hogy a történetek csak elterelések, a lényegről még nem esett szó. Donnelly sem sejt semmit, de ahogy a rendőrség jön kivizsgálni az eltűnt feleség ügyét, a rendőrnek ismerős lesz a fiú. A következő megállóban már a felfegyverkezett rendőrség várja a szerelvényt, a fiú tüzet nyit, és egy igazi leszámolás veszi kezdetét.
Talán meglepő (vagy McDonagh-t ismerve pont nem az), hogy a film legvéresebb jelenete nem a vonatos leszámolás, hanem egy tehenes történet, amit a fiú mesél el.
McDonagh ügyesen játszik a szereplők szavahihetőségével is. Például a fiú megosztja az utastársaival, hogy meghalt az anyja, de nem siratja vagy gyászolja őt, mert „nem volt igazi anya”. Sőt, érezhetjük, hogy a folyamatos provokációival el akarja terelni valami lényegesről a figyelmet. Ezzel ellentétben amikor egyszer igazat mond – hogy a nő öngyilkos lett –, akkor viszont senki nem hisz neki. A film végére, mikor Donnelly először a nyulat lövi fejbe, és azt mondja neki, hogy „ne aggódj, nemsokára követlek téged”, már jogosan kételkedünk az állítás igazságtartalmában.
A vonat utasait a halál és az ahhoz fűződő egészségtelen viszonyuk köti össze, a fiú részéről természetesen a gyilkosság, a többiek részéről az, hogy nem képesek feldolgozni szerettük elvesztését. Ahogy az író korábbi színpadi műveiben is, a filmben is felfedezhető az a vonás, miszerint egy valódi tragédia a történet előrehaladtával egyre kevésbé lesz hihető, és mégis egyre nagyobb érzelmi töltettel rendelkezik. A rokongyilkosság is visszatérő téma, például a Leenane szépe című drámában is egy lány öli meg a saját anyját.
A Six Shootert minden erős idegzetű groteszkkedvelőnek ajánljuk.
A film az alábbi linken érhető el.
