Polgár Dóra negyedéves testnevelés–gyógytestnevelés-egészségfejlesztés tanár szakos hallgató egész kiskorától a sportolás rabja, állítása szerint nem tud megülni egyhelyben. Többek között ez az aktivitás kellett ahhoz, hogy elismerésül kiérdemelje a 2021/2022-es tanév Sportösztöndíját. Olvassuk el a történetét!
Dóri rendkívüli őszinteséggel vallott magáról és a sporthoz való hozzáállásáról az egész interjú alatt. A történetei alapján érezhető, mennyire szeret sportolni, állandóan mozgásban lenni. Szalad, mint a mérgezett egér – állapítottuk meg viccelődve, hiszen az energia, amit sugároz, a beszélgetés alatt is teljesen nyilvánvaló volt. Ez az energia és örökmozgás jellemzi életének minden szakaszát, nem beszélve arról, mennyire kitartó.
– Honnan jöttél Szombathelyre és mióta része a sport az életednek?
– Gyerekkorom óta sportolok, ami a szüleimnek köszönhető. Hétévesen kezdtem a mazsorettet Oroszlányon az általános iskolában, ahova jártam, ami anyukámnak volt nagyon kényelmes. Ő mindig úgy négy óra magasságában végzett a munkahelyén, szóval csak fél öt körül tudott jönni értem, a mazsorett pedig órák után kezdődött, és pont akkor ért véget, mikorra már haza tudott vinni. Ezen kívül nagyon tetszett anyunak az is a mazsorettben, hogy a tanárok nagy hangsúlyt fektettek a tartáskorrekcióra. Számomra nagyon is ideális volt ez, hiszen van egy minimális gerincferdülésem, amire nagyon jó hatással volt az, hogy sokat erősítettünk mélyhátizmokra. Nemcsak anyunak tetszett a mazsorett amúgy, hanem én is nagyon szerettem csinálni, és büszke vagyok az elért eredményeinkre.
Gimnáziumba is Oroszlányra jártam még, és hát mindkét suli alatt elég sok mindent csináltam. Először ugyebár anyu ötletéből mazsoretteztem, aztán később saját érdeklődéssel kezdődött, hogy fociztam, tekéztem, kipróbáltam a kajakozást is, és az íjászkodással is megismerkedtem. Ezek után jött a duatlon és triatlon, amit már 5 éve csinálok, ezek mellett pedig atletizálok még. Mindent ki akartam próbálni, és anyuék is szerencsére mindenben támogattak.
– A sok sport nem vonta el a figyelmedet a tanulásról?
– Hát, a triatlon a kétórás edzések miatt talán kicsit rossz hatással volt a tanulmányaimra, ha jobban belegondolok, mert hirtelen elkezdtem csinálni először heti két edzéssel, majd heti öt-hatszor jártam el, emiatt fáradt voltam. Előfordult néha, hogy elaludtam a könyv felett. Anyukám kedvence volt egyébként, amikor hazamentem egyik edzésről hulla fáradtan, csak annyit kérdeztem: „Van itthon szalonna?”. Pedig egyébként sosem volt szabályozva az étrendem, mert az edző azt mondta, hogy azt eszek, amit akarok, hiszen a futással rengeteg kalóriát éget el az ember. Később magamtól kezdtem el odafigyelni a tudatosabb edzés érdekében arra, hogy mennyi kalóriát viszek be. Úszás és futás után az ember amúgy is annyira éhes, hogy az elmondhatatlan, úgyhogy szerencse, hogy edzés után 3000 kalóriát bőven bevihetek.
Visszatérve a konkrét kérdésre: ezen az egy-két elalváson kívül szerencsére nem befolyásolta a tanulmányaimat a sport, nem romlott az átlagom, csak kicsit néha talán nehezebb volt koncentrálni az iskolára.
– Az összes sport közül, amit kipróbáltál, melyik áll legközelebb a szívedhez?
– Futni szeretek a legjobban, na meg biciklizni, mert olyankor ki tudok kapcsolni, és utána mindig jó kedvem van. Inkább csapatban szeretem ezeket a sportokat is űzni, de ha egyedül kell esetleg elmennem, azzal sincs baj, csak akkor kicsit tovább tart rávennem magam.
– Ennyi év folyamatos sport után mikor fogalmazódott meg benned, hogy a sporttal tanulj tovább?
– Őszintén szólva rájöttem, hogy én nem tudok megülni a fenekemen nyolc órán keresztül, engem nem lehet bezárni egy irodába. Ezután jött a gondolat, hogy valamit jó lenne a sporttal kezdeni: szóba jött a tanárkodás mellett az edzői, meg egyéb sportszervezői szakok is.
A tanári pályára aztán leginkább már a gimnáziumi testnevelőtanárom motivált, szóval az nem saját ötlet volt. Úgy gondolta, nekem ez testhezálló lenne. Eleinte, hogy őszinte legyek, engem ez nem foglalkoztatott. Meg aztán akkoriban még hallottam ilyeneket, hogy „Ki az a hülye, aki tanárnak megy?” – de utána mégis csak idekerültem, és egyáltalán nem bánom.
– Általában a sporttal foglalkozó embereknek inkább az edzőit szokták ajánlani a magasabb fizetés és a szabadabb időbeosztás reményében. Hogyhogy nem ezt a vonalat választottad?
– Gondolkodtam edzőin persze, és hát most is tartok Farkas Dórival edzéseket, de azért ez is úgy van, mint minden más munkával: rögtön nem keresel sokat. Kell valami kiegészítés, aztán ha olyan spíler vagy valamelyik munkádban, úgyis azt választod, ami jobban fizet. Meg hát engem tényleg vonz a tanárlét.
– Hogyan kezdődött az edzéstartás Dórival?
– Elsőben kezdtem el itt az egyetemen atlétikaedzésre járni heti háromszor, majd később Koltai tanár úr ajánlotta a triatlont, úgyhogy Kívés Istvántól vettem egy biciklit, és belevágtam abba is. Ezután mondta a tanár úr, hogy be kellene segíteni az edzéstartásba, hiszen szerencsére egyre több a gyerek, és ezt egyedül már nem lehet koordinálni. Így jött az, hogy idén januártól edzéseket tartunk Dórival.
A triatlon maga nem volt új sportág egyébként, gimiben is űztem, csak sajnos otthon megszűnt az egyesület. Persze, utána eljártam hol futni, hol biciklizni, úszni, de versenyek sajnos így nem voltak. Az már csak egyetemen jött vissza az életembe.
– Ha már rákanyarodtunk a versenyekre: milyen eredményekkel büszkélkedhetsz?
– A mazsorettel meglehetősen magas szintig sikerült eljutnunk, bár azt valahogy nem úgy papírozzák, hogy élsportnak számítson; sajnos a továbbtanulásnál sem számított bele. Világbajnokok, Európa-bajnokok és többszörös magyar bajnokok voltunk. Sajnálom egyébként, hogy ez papíron nem számít, hiszen végigjártuk ugyanazt az utat, mint ami minden sportban megvan: megmásztuk a magyar bajnokságok lépcsőit, hogy kijussunk az egyre nagyobb és rangosabb versenyekre.
Ezen kívül tekében házi bajnokságok voltak csak, azt – és az íjászkodást – nem űztem olyan sokáig, hogy rangosabb versenyekre jussak el velük. Kajakkal voltam magyar bajnokságon, ahol azt hiszem talán 16. helyezést értem el. A duatlon ennél már érdekesebb, mert ott korosztályban országosan van egy harmadik helyezésem is, ezek még egyébként mind egyetem előtt voltak.
– Egyetemi eredményekről is mesélsz egy kicsit?
– Persze. Például MEFOB duatlon versenyeken csapatban második helyezést értünk el Horváth Ritával kétszer is, ezen kívül meg a Vasi Vasemberen harmadikként értem célba, ezekre szeretek visszaemlékezni a legjobban.
– Az egyetemet szóba hozva először gratulálni szeretnék az ösztöndíjhoz! Milyen eredményekkel, munkával sikerült elnyerni?
– Köszönöm szépen! Alapvetően az egyszeri sportösztöndíjat helyezésért lehet kapni, meg edzői munkavégzésért, sportrendezvényen való szervezési munkáért, valamint demonstrátori munkáért is. A rendszeres sportösztöndíjat, amiről most az interjú készül, edzéstartásért, versenyszervezésért, lebonyolításért, saját sporteredményért lehet megkapni. Nagyon hasonlónak tűnik a kettő, de a rendszeres sokkal komplexebb, na meg arról írni kell beszámolót is félévente, tehát ott már papírmunka is van bőven. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egyszer megkaptam már az egyszerit, most pedig a rendszerest nyertem el.
– Mesélsz kicsit arról, konkrétan milyen szervezői feladatokat láttál el, amellyel jogosult lettél az ösztöndíjra?
– A Mezei Futó Liga alkalmával versenytitkári szerepet töltöttem be: a nevezéseket adtuk ki, tehát adminisztratív munkát végeztünk, amit nagyon élveztem. Régen, amikor gyerekként versenyre jártam, csodáltam azokat az embereket, akik ezt az egészet összehozzák, elképesztő a dolog logisztikája, úgyhogy örültem, hogy kipróbálhattam.
Ezen kívül például a már említett Dórival közösen végzett edzéstartás is beleszámít, illetve az ezzel kapcsolatos dolgok. Jövő hét szombaton megyünk például a gyerekekkel versenyre Békéscsabára. Sok munkát és időt vesz igénybe ez az egész, de nagy öröm látni a kis diákolimpiákon, hogy általában SZoESE sportolók állnak a dobogón. Jó látni a fejlődést a gyerekeken.
– Sok sikert kívánok a gyerekek versenyéhez! Mi volt egyébként a helyzet a pandémia ideje alatt? Tudtál akkor is a különböző sporttevékenységeiddel foglalkozni?
– Szabadban zajlottak az edzések, úgyhogy ez így megoldható volt. Ha esetleg be kellett mennünk az egyetem területére, akkor maszkot húztunk természetesen, különben minden ment a szokott rend szerint, edzés közben pedig természetesen nem volt maszkozás, kivéve, ha edzőként mi nem sportoltunk velük, mert akkor felvettük.
– Akkor szerencsére a COVID nem lehetetlenítette el az edzéseket. Milyen érzés volt, mikor kiderült, hogy megkapod az ösztöndíjat?
– Ó, hát nagyon jó. Nagyon-nagyon büszke voltam egyrészt azért is, mert örültem neki, hogy úgy érezték, megérdemlem az Ösztöndíjat, meg azért mégis csak segítség az anyagi támogatás. Nem kell pluszban elmennem egy teljesen más munkát elvállalni azért, hogy meglegyen ez a bevétel, hanem azért kapom, amit nagyon szeretek csinálni. Remélem, a következő alkalommal is érdemesnek tartanak rá! Amíg azokat a munkákat végzem, amiket most, addig mindenképp szeretném majd újra és újra megpályázni. Ha esetleg valami lesz, és mondjuk az edzéstartás nem folytatódna, meg a többi se, akkor nem jelentkeznék, azt nem érezném fairnek. Hogyha nem végezném ezeket a munkákat, nem látnám el ezeket a feladatokat, akkor nem érezném magam jogosultnak erre a megtiszteltetésre.
Képek: Polgár Dóra archívuma
