Az ELTE Shopot üzemeltető ELTE Szolgáltató Kft. és a BEAC együttműködési megállapodást kötött, így az ELTE és sportklubjának legnépszerűbb termékei már két webshopban és az ELTE Shop Egyetem téri üzletében is elérhetőek lesznek.
Az ELTE Shop és a BEAC célja, hogy az egyetemi polgárok minél több helyen találkozhassanak az ELTE és sportklubjának termékeivel, ruházatával, ezáltal is erősítve az ELTE-s identitást a hallgatók, dolgozók és sportolók körében.
Bizonyos termékek ezentúl a beac.hu és az elteshop.hu webshopjában és boltjában is megvásárolhatók lesznek. Emellett egymás rendezvényeit is kölcsönösen segítik, népszerűsítik, abban kampányszerűen együttműködnek.
Simon Gábor a BEAC igazgatója szerint „fontos, hogy az egyetemi szervezetek megtalálják az együttműködési lehetőségeket, ezért a BEAC részéről nagyon örülünk az ELTE Shop-pal közös projektnek. Szeretnénk közel vinni a BEAC-ot minden egyetemi polgárhoz, hogy egy élettel teli sportolói közösséget alkossunk az egyetemen belül. A BEAC sportruházatai a sportolásra hívják fel a figyelmet, és immáron az Egyetem téren is elérhetőek lesznek mindenkinek!”
Varga György, az ELTE Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerint „az egyetemi belső szinergiák feltérképezése és erősítése rendkívül fontos, a kölcsönös segítség és népszerűsítés mindenki érdeke. Az ELTE Shop az egyik meghatározó pillére cégünk szolgáltatási portfóliójának, melyet folyamatosan fejlesztünk a hallgatói és oktatói igényeknek megfelelően, elképzeléseink szerint hamarosan új helyszíneken is lehet majd ELTE-s termékeket, ajándékokat vásárolni. Nem kérdés, hogy az ELTE-s életérzést, identitást a legjobban a shop termékein keresztül lehet kifejezni a külvilág felé, szeretnénk, ha a hallgatóink büszkék lennének arra, hogy itt tanulhatnak/sportolhatnak és a logózott ruházati termékeinket minden nap viselnék, ezért különösen nagy figyelmet fordítunk a minőségre.”