„Nyugodtság, önfeledtség, a szabadság érzete” – Interjú a kéktúrázásról Sulics Boglárkával

– Még a szilvesztert is túrázással töltötted, sőt egy-egy kirándulásra előszülinapi, illetve szülinapi meglepetésként tekintesz a posztjaid alapján. Valóban fontos szerepet játszhat ez az életedben, ha még ilyen jeles eseményeken is ennek a szenvedélyednek hódolsz.

– Szinte már az életem részévé vált a túrázás. Amikor épp nem úton vagyok, azon gondolkodom, mi legyen a következő célpont, és a soron lévő túrát szervezem le. Most már kezd hagyománnyá válni, hogy a jeles napokat is túrázással, és akár szabadban alvással töltöm. 2019-ben volt az első olyan alkalom, hogy a szülinapomon is felkerekedtem: akkor épp a Sümeg–Rezi–Keszthely Kéktúra-etappal, tavaly pedig egy Csobáncon eltöltött sátrazós, szalonnasütögetős, napnyugta- és napkeltenézős nappal ünnepeltem. Szilveszterkor a járványügyi helyzet miatt sajnos az újév-köszöntést nem tudtam az előre betervezett Írott-kőn tölteni, de így is tettünk egy túrát a kőszegi Óház-kilátóhoz, és ott koccintottunk délután. Szerintem ezek az alkalmak így sokkal maradandóbb élményt adnak; amúgy is annak a híve vagyok, hogy inkább élményt ajándékozzunk, ne tárgyat.

– Beszéljünk a kezdetekről! Mikor kezdtél el túrázni?

– A túrázás szeretete édesapámtól jött; ő talált rá a Kéktúrára, majd több videós beszámolót is mutatott. Közben, a kanapén ülve arra gondoltam, hogy ez tök jó dolog, hiszen jobban megismerhetjük Magyarországot, és kis ékszerdobozhelyekre, településekre bukkanhatunk rá. Így fogalmazódott meg először a gondolat, hogy én ezt akarom. Alaposabb utánajárást követően meg is vásároltuk a Kéktúra bélyegzőfüzetet, amibe 2018. augusztus 4-én bele is került az Írott-kőnél az első pecsét – innentől már nem volt megállás. Azt azért hozzátenném, hogy egészen addig, amíg nem kezdtem el túrázni, nem voltam túlságosan mozgást kedvelő ember, de ezt a fajta életmódot elnyomta bennem a cél, hogy újabb helyeket fedezzünk fel, és ezáltal újabb pecséteket szerezzünk be.

Azóta is általában édesapámmal rójuk a kilométereket, de mostanában a csokibarna labrador kutyusunk, Barnabás is egyre többször tart velünk rövidebb, közelben történő túrázásokra.

– Mi a helyzet a teljesítménytúrák világával? Az nem vonz?

– De, a kéktúrázással együtt ez a fajta tevékenység is belopódzott az életembe; az elsőt 2018. szeptember 8-án teljesítettem Kőszegen. Általában a szombathelyi Vasi Vándorok SE és a Sakura Egyesület környékbeli teljesítménytúráira szoktam nevezni, de kihagyhatatlan a Téli Tihany teljesítménytúra is.

Sőt a túramozgalmak felé is elkezdtem kacsintgatni. A tavalyi évben a Kőszegi-hegység Túrázója mozgalmat teljesítettem, valamint idén a Soproni messzelátók jelvényszerző túramozgalmat kezdtem el.

– Kérlek, mutasd be röviden az Országos Kéktúrát! Mi a különbség a Kéktúra és a Kékkör között?

– Az Országos Kéktúra (OKT) egy Magyarország északi tájain végig haladó, az Írott-kőtől egészen Hollóházáig tartó, folyamatos, jelzett turistaútvonal. Jelenleg 1171 km, ez azonban az útvonalak módosításával minimálisan bár, de folyamatosan változik. Összesen 27 szakaszt és 152 bélyegzőhelyet tartalmaz, és persze megannyi élményt. Teljesítése nincs időhöz kötve, akár több éven keresztül is lehet csinálni, majd az utolsó pecsét füzetbe kerülése után egy szép, sorszámozott jelvénnyel díjazzák a teljesítését. Eddig több mint 7000-en teljesítették. Azért érdemes egyébként kéktúrázva járni az országot és nem csak egyszerűen kirándulgatni, mert így ez egy kihívás, és tematikusan ismerhetjük meg hazánk tájait, ráadásul nem csak a népszerű turistahelyeket.

Az Országos Kékkör (OKK) már egy komplexebb teljesítményt megkövetelő körtúra Magyarországon, ami három önálló túraútvonalat tartalmaz: a már említett Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát az Írott-kőtől Szekszárdig (541 km) és az Alföldi Kéktúrát Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig (869 km) – és így zárul be a kör. Hossza mintegy 2550 km.

– Mit jelent számodra a Kéktúra?

– Nehéz megfogalmazni, de talán nyugodtságot, önfeledtséget és rengeteg örömet. Kiszakadást a szürke hétköznapokból. Folyamatos úton levést és várakozást, hogy mikor vehetem fel újra a bakancsomat, és ha már tudom a mikorra a választ, akkor pedig megy a napok számolgatása, a tervezgetés.

– Hogyan, milyen stratégia mentén célszerű belevágni a Kéktúrába?

– Szerintem erre nincs kifejezetten helyes recept; van, aki északról jön nyugatra, van, aki fordítva, van, aki összevissza. Talán a lakóhelyünkhöz legközelebb eső résszel célszerű kezdeni. Mi nyugatról haladunk észak felé, de már elég messze tartunk, így fontos megtervezni, hogy mikor induljunk, melyik buszt válasszuk, hol szálljunk át és hol fejezzük be a túrát. Egy-egy napra bizonyos távolságba már nem érdemes elutazni, így szállást is kell keresnünk, vagy sátrazásra, esetleg bivakolásra (szabad ég alatt alvásra) alkalmas lehetőségeket.

– Szerinted minek köszönhető a Kéktúra növekvő népszerűsége?

– Egyrészt a járványhelyzet miatt egyre többen próbáltak kimozdulni otthonról a természetbe, mert megnövekedett a szabadság iránti vágy. Másrészt az utóbbi időben a Magyar Természetjáró Szövetség is nagyobb hangsúlyt fektet a Kéktúra népszerűsítésére. Ilyen akciójuk volt például a Kéktúrázás napja, amelynek jövőre a nagy Kéktúra kistestvérén, az Alföldi Kéken lesz folytatása.

Bármikor el lehet kezdeni ezt a mozgalmat, nincs a teljesítése időkorláthoz kötve, és az interneten a képes beszámolókat nézve egyre több olyan baráti társaság verődik össze, akik közös programként a természetet járják. Kezd menő lenni a túrázás. Talán még az is közrejátszik ebben, hogy egyre több youtuber belevág, és jó kis videókat gyárt ezekről az utakról; ezeknek köszönhetően a hétköznapi ember is kedvet kap, hogy élőben is lássa azokat a helyeket, amiket bemutatnak.

– Ha már feljött a Kéktúrázás napja: 2020. október 10-én 70 csapat járta az országot, hogy együtt tegyék meg egy nap alatt az Országos Kéktúrát. Ha jól tudom, te is csatlakoztál ehhez a nagyszabású közösségi túranaphoz. Te merre jártál aznap, és milyen érzés volt ezen a grandiózus eseményen részt venni?

– A Gérce–Káld közötti 14 km-es szakaszt jártuk be. Mi már korábban teljesítettük ezt a szakaszt, így egyrészt visszatértünk nosztalgiázni, másrészt megismerhettük a Farkas-erdő őszi ruháját, hiszen amikor először voltunk itt, nyárias köntösben pompázott. Nagyon jó volt követni, ahogyan a nap végére kirajzolódik nyugattól északig a több mint 1100 km-es kék vonal a térképen. Érdemes egyébként megnézni az összefoglaló videót, ami erről a napról készült.

– Téged személy szerint mi fogott meg a természetjárásban?

– A csend és a végtelen nyugalom, amit egy háborítatlan erdő tud adni. Az égig érő fák látványa, a gyönyörű dombok, amik a lábad előtt hevernek a kilátóból nézve, a végtelennek tűnő mezei utak a déli napsütésben, a bokrokból kiugró őz, az izzadás és küzdés, amit egy nagyobb emelkedő ad, a madárcsicsergés, a természet részévé válás, a szabadság érzete. Szerintem ezeket a dolgokat otthon, a kanapén ülve lehetetlen megérteni, ezért mindenkinek ajánlom, ha teheti, töltsön egy egész napot az erdőben, ahol még a madár sem jár, és ha van lehetősége, aludjon a szabad ég alatt. Hatalmas élményt nyújt.

– Melyik volt az eddigi legnehezebb túrád?

– Nyáron a Városlőd–Kőris-hegy szakasz bejárása. Városlődöt elhagyva egy szűk ösvényen haladtunk, ahol rengeteg energiát elvett a küzdelem a bozóttal és a villanypásztor okozta csípéssel, majd Németbányából egy nagyon kavicsos erdei út vezetett Bakonybélbe. Utóbbi annyira kikezdte a talpamat, hogy egy hatalmas vízhólyag látványa fogadott rajta, amikor levettem a bakancsot. Ezek annyira kikészítettek, hogy a bakonybéli buszmegállónál könnyek között feküdve a földön megfordult a fejemben, hogy üljünk fel a buszra és menjünk haza. Azonban, aki ismer, tudja, hogy hatalmas az akaraterőm és a kitartásom, így egy félórás fekvés-pihenés után fogat összeszorítva kinyomtam a vízhólyagot, zoknit cseréltem, a túrabakancsot pedig egy könnyebb szerkezetű és puhább talpú sportcipő váltotta fel, aztán következett a 7 km-es út a Kőris-hegy tetejére. Lassan haladva, de felértem, így az éjszakát a Bakony legmagasabb pontján egy kilátóban, a csillagos ég alatti alvással tölthettem. Ez volt a legnehezebb és egyben a legfelemelőbb érzésű túra számomra. Azóta is, ha az aktuális túra adott pontján ki vagyok merülve, ez a teljesítmény és érzés jut eszembe, és ad erőt a továbbiakhoz.

– Valószínűleg erre a túraeredményedre lehetsz a legbüszkébb.

– Igen. Hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy fel tudtam gyalogolni a Kőris-hegyre olyan talppal, és az is, hogy másnap a 14 km-es levezető szakaszt Zircre szintén meg tudtam tenni. Ez volt az eddigi leghosszabb túraetapunk, három napot túráztunk egymás után.

– Kérlek, meséld el egy túrázással kapcsolatos vicces élményed!

– Talán az egyik legviccesebb emlék így visszagondolva Városlődön volt. Az éjszakát egy sátrazós táborhelyen töltöttük, ahol a telefonokat és power bankokat legegyszerűbben az autóban tudtuk tölteni. Ezzel semmi gond nem is lett volna, azonban édesapám a reggeli ébredés után elindította az autónkat, majd miután meggyőződött, hogy az indul egy pöccre, leállította a kocsit és a belső lámpát égve hagyta… hát több se kellett az autó akkumulátorának. Amikor el akartuk hagyni a tábort, már nem indult el az autó, így az aznapi túrát autóbetolással kezdtük, majd utána bejártuk az egész települést, hogy keressünk egy kis lankásabb helyet, ha netán a másnapi visszaérkezéskor fáradtan autót kellene betolni megint, akkor könnyebb legyen a dolgunk.

– Ha csak egyetlen Kéktúra-szakaszt választhatnál életed végéig, melyik lenne az, amit újra és újra végigjárnál?

– Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert minden szakaszon volt egy-egy kedvenc rész, amit szívesen bejárnék bármikor. Egyetlen egyet nem tudnék választani. Az eddigi szakaszok közül a látvány és élmény miatt talán a Csobánci várat választanám, ahonnan látszódik az összes nagyobb tanúhegy (Badacsony, Szigliget, Szent György-hegy – ezek mind a Kéktúra részei) és a Balaton, a másik a Kőris-hegy lenne a gigantikus kőris fáival együtt, a harmadik pedig a Bodajk és Fehérvárcsurgó között található Gaja-völgyi tájcentrum.

– A túrázás mellett miket csinálsz még szabadidődben? Netán űzöl még más sportokat is?

– Sajnos idő hiányában más sportolásra nincs lehetőségem, de régebben golfoztam versenyszerűen. Illetve igaz, nem sportolás, de aktív tagja vagyok egy amatőr színjátszós társulatnak, valamint a csepregi fúvószenekarban fuvolázok.

– Egyesek szerint csak a futás az igazi sport, ha valaki fogyni vagy egészségesen szeretne élni. Tudnád cáfolni ezt?

– Természetesen ugyanúgy megmozgat minden izmot a túrázás, mint a futás, legfeljebb nem olyan intenzíven. Viszont túrázni hosszabb idő, azaz a szervezet „többet mozog” kevésbé intenzíven, így biztosan van a testalkatra gyakorolt hatása, főként a rendszeres, akár rövidebb távú túrázásnak. Úgy gondolom, nem ez a fő szempont, ami miatt érdemes túrázni. Jót tesz a közérzetnek szabad levegőn, a természetben lenni. Inkább lélekgyógyászat, „lélekformálás” ez, semmint alakformálás. Aki teljesítménytúrázik, lehet másként éli meg, aki viszont csak a természet szépségére és nem az időre hajt, az csak simán jól érzi magát a természetben való létezés miatt. Személy szerint én nem igazán szeretek futni, inkább folyamatos terheléses edzéseket és tabata-edzéseket végzek.

– Van esetleg példaképed a túrázással kapcsolatban?

– Az egyik példaképem egy söjtöri származású teljesítménytúrázó, Toplak József. Ő volt az első, aki a Kékkört egyben, 80 nap alatt járta végig. Már háromszor teljesítette a Kékkört, hat Országos Kéktúra, négy Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és három Alföldi Kéktúra-teljesítés áll a neve mellett. Hatalmas példakép számomra, valamint a másik olyan személy, akinek teljesítményére felnézek, Gyimesi Szandra. Ő télen 32 nap alatt járta be a Kéktúrát egyedül, nőként, nagyon sokszor sötétben haladva az erdőben és hóesésben. Szandra teljesítményén felbuzdulva távlati célként én is kitűztem, hogy egyhuzamban járjam végig az utat sátrazással, bivakolással.

– Toplak Józsefhez hasonlóan te is szívesen teljesítenéd újra és újra a Kéktúrát?

– Igen, és szeretném is, de előbb egy Kékkör-teljesítményt szeretnék a hátam mögött tudni. Szerintem mindig tud újat mutatni ugyanaz a táj, és folyamatosan vannak módosítások a túraútvonalon, így lehet, hogy öt év múlva már teljesen más vonalon haladsz bizonyos szakaszoknál.

– Ez már két cél a Kéktúra teljesítésén túl. Van még más is?

– Igen, tervben van a jövőben az El Camino teljesítése is. Valamint nagyon-nagyon távlati cél az első magyar teljesítménytúra, a Kinizsi Százas teljesítése, azonban ez magasabb fokú edzettséget követel meg, hiszen 100 km-t kell megtenni a Pilisben és a Gerecsében 24 óra alatt.

– Újév napján robbant a hír, hogy a közeli Kőszegi-hegységben óriási szeméthalmok maradtak a szilveszteri túrázók után. Mit gondolsz, hogyan lenne megelőzhető a szemetelés az erdőkben?

– Hatékonyabb környezetvédelmi, környezetnevelési oktatással. Vannak sajnos alkalmak, „jeles napok”, amelyek felülírnak minden szabályt. Ezek ellen nagyon nem lehet tenni, a természetet nem lehet „bekamerázni”, ahogyan a maguk után mocskot hagyó „túrázókat” sem lehet meggyőzni, hogy ne hagyják maguk után a szemetüket. Figyelemfelhívó táblákkal, de talán inkább a közösségi médiában futtatott reklámspotokkal lehetne ezeken javítani.

– Milyen egyéb szabályok betartására hívnád fel az olvasók figyelmét?

– A kijelölt túraútvonalakra, hiszen egyéb esetben nehezebb megtalálni, megközelíteni a túrázót, például, ha baleset éri. Tehát figyeljünk a jelekre! Az is fontos, hogy olyan túrába vágjunk bele, ami a szervezetünknek jól esik, nem terheli túl, nem a korlátjainkat feszegeti, mert ezzel maga a túrázási élmény csorbul.

– Mit szólsz a koronavírus-járvány okozta túrázási hullámhoz? Szerinted jó, hogy most azok is az erdőket járják, akik eddig csak hírből ismerték őket, vagy inkább sajnálod, hogy lépten-nyomon emberekbe botlasz ott, ahol azt gondolnád, hogy a madár se jár?

– Senki sem sajátíthatja ki magának az erdőt! Az erdők nyitva állnak a természetbarátok előtt, az, hogy az emberek a covid hatására vagy saját indíttatásukból mennek túrázni, teljesen mindegy. A másik pedig, hogy inkább az erdők legyenek tele emberekkel, mintsem a kórházak. Úgy gondolom, hogy „ahol a madár se jár”, ott tényleg „a madár se jár”, hiszen annyira rejtett helyek ezek, hogy a járvány alatt a természetbe kikívánkozó túrázók ezeket a helyeket nem keresik fel, nem ismerik, inkább csak a sokak által ismert útvonalakon járnak. Például karácsony után voltunk a Kőszegi-hegységben túrázni, a Kincs-pihenőnél rengeteg autó és túrázó volt, de ők az Óház-kilátóhoz mentek, vagy éppen a Hétforrásig. A mi úticélunk a Tábor-hegy volt, ahonnan szintén gyönyörű a kilátás és a Hétforrástól nincs is olyan messze. Egészen a Hétforrásig vezető úton folyamatosan találkoztunk emberekkel, utána viszont már senki nem jött velünk szembe. Akiket zavar ez a hirtelen jött tömeg a hegyekben, tudnak olyan kevésbé ismert, de szép helyeket felkeresni, ahol egy árva lélek sincsen.

– Mely túraútvonalakat ajánlanád Szombathely környékén?

– A szombathelyi Parkerdő minden évszakban meg tudja mutatni a szépségét, de a környéken szívesen ajánlanám a dozmati Csodaszarvas tanösvényt a Krisztina-kilátóval, a Kőszeg határában elterülő Abért-tavat, valamint Felsőcsatáron a Pinka-szurdokot és a Vas-hegyet is.

– Mi az a három dolog, amit semmiképpen sem hagysz otthon, ha túrázni indulsz?

– Elsősegélycsomag sportkrémmel, esőkabát, power bank.

– Szükség van a kéktúrázáshoz bizonyos fizikai erőnlétre, vagy bárki számára könnyen teljesíthető szakaszok vannak?

– Fizikai erőnlétre nem nagyon van szükség – főleg, ha az ember nem egy Kékestető-támadással kezd egyből –, inkább akaraterő és kitartás szükséges. Én az első kéktúrázás után – ami egy Írott-kő–Kőszeg 14 km-es, emelkedőktől mentesebb szakasz volt – teljesen kivoltam, azóta viszont már a 25-30 km-es, egész napos, emelkedőkben bővelkedő etapok után sem érzek teljes kimerültséget. Idővel hozzászokott a testem, a lábam és a talpam a terheléshez.

– Te jelenleg hol tartasz a teljesítésben, hány szakaszt, illetve kilométert tudhatsz magad mögött?

– Bodajkon fejeztem be tavaly a túrázást október 24-én. Sajnos a járványügyi helyzet miatt a szállások zárva vannak, így azóta nem tudtunk menni. Jelenleg 19 túranappal 407 km-nél tartok, ami az egész Kéktúra 35%-át, és kilenc szakasz teljesítését jelenti. Eddig összesen 6363 méternyi szintemelkedést küzdöttem le. Egy online térképen meg is lehet nézni, hogy eddig hogy néz ki az általam bejárt útvonal.

Egyébként pont ma kezdtem el a Dél-dunántúli Kéktúra Vas megyei szakaszát, hiszen a jelenlegi helyzetben Bodajk már túl messze van. Javarészt egyedül és néha barátnővel, illetve édesapámmal kiegészülve tervezem végigjárni.

Visszatérve az Országos Kéktúrára: érdekesség, hogy egy táblázatot is vezetek a statisztikákkal. Ez tartalmazza például azt is, hogy bizonyos szakaszok teljesítésekor a céltól a startig mennyit mentünk tömegközlekedve – ez eddig 240 km. A legdurvább statisztikai adat az, hogy mennyit autóztunk, ebben benne van az is, amikor például édesanyám a startra elvitt minket és hazament, majd este a célba értünk, jött és hazamentünk: csak ez volt több mint 1500 km. Ami még érdekes, hogy eddig szerdai napon soha nem túráztunk.

– Most a járványhelyzet miatt nem meglepő, hogy a hazai természeti kincsek felfedezésére törekszel, de mi a helyzet külfölddel?

–Külföld nem annyira vonz. Úgy gondolom, hogy amíg nem ismerem a saját hazám rejtett kincseit, addig felesleges külföldre utazni. Ennek ellenére vannak távlati bakancslistás helyeim: nagyon szeretnék eljutni Izlandra, ahol megcsodálnám a sarki fényt, és szívesen megnézném Finnország fjordjait és Hollandia tulipánmezőit is.

– Van kedvenc idézeted a túrázással kapcsolatban?

– Kettő is. „Idő, tapasztalat, mérték. A megismert haza” (Burger Barna), valamint az „Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás” (Márai Sándor).

Még több kép Sulics Boglárka archívumából:

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•