Mementó Ursula K. Le Guinnak, a fantasztikus irodalom nagy úttörőjének, aki a műveiben ma is releváns kérdéseket tesz fel, akinek az írásai megmutatják az embert. A jó és a rossz oldalát egyaránt.
2018. 01. 23.: Ursula K. Le Guin, a fantasztikus irodalom egyik úttörője 88 éves korában meghal.
Hatása, mint Tolkiené, felbecsülhetetlen.
21 regény, 11 novelláskötet, 4 esszékötet, 12 gyermekkönyv, négy fordítás és számos vers kapcsolódik a nevéhez.
Több mint negyven nyelvre lefordították műveit, amelyek milliós példányszámban fogytak.
„Arra, hogy mikor vesznek észre egy történetet, vagy észreveszik-e egyáltalán, a szerencse, a divat, az irodalmi díjak és más irányíthatatlan tényezők is hatással vannak. Az egyetlen biztos pont az, hogy minél többször újranyomnak valamit, annál többször lesz újranyomva.”
Egy olyan korba született, ahol a fantasyról és a science-fictionről az irodalmi közvélemény egyöntetűen azt mondta ki: szemét. Gyerekeknek szól, komolytalan. Egy komoly író nem írhat ilyet, neki „realista regényeket illik írnia a modernizmus zászlaja alatt.” A kor irodalmi trendjével ment szembe Le Guin, akinek a műveiben ott van az irodalmi mélység, a feminizmus, a rasszizmus, a környezeti problémák és a filozófiai kérdések. Új szintre emelte a tudományos fikciót, az addig pusztán technikai csodákat felmutató műfaj elkezdett valami többé válni általa. Idegen létformák és ismeretlen világok tükrén keresztül mutatott be társadalmi dinamikákat, mesélt el emberi történeteket és fogalmazott meg kritikákat a mai emberi társadalmak felé. Világépítése tűpontos, nem csak az elképzelt bolygók, de a társadalmi szerkezetek és a különböző civilizációk egymásra hatása is realistán ábrázolt.
Le Guin bibliográfiája óriási. A Szigetvilág regényciklus az írónő egyik legismertebb fantasysorozata, 1964-ben jelent meg a világában játszódó első novella, ezenkívül öt regény és nyolc novella tartozik még ide. Számomra a Szigetvilág egy gyönyörűen felépített világ, ahol a mágia, a Tao és a természeti elemek uralkodnak. Van benne játékosság, mesés elemek, a történetek könnyedek és jól befogadhatók, de mindegyikben rejlik valamilyen megkapó gondolat. Nem csak a fikció területén alkotott, jelentősége sokszínűségében is rejlik, verseket, nonfictionöket, gyermekkönyveket is írt. Elnyerte többek között a Hugo-, Nebula- és Locus-díjat és a World Fantasy Award életműdíjat is.
Számos történetében a természet kitüntetett szereppel bír, egyike volt azoknak az íróknak, akiknek a műveiben elsőként jelent meg az ember okozta globális felmelegedés problémája. 1975-ben adták ki a Robert Silverberg által szerkesztett novelláskötetét, amelyben helyet kapott Le Guin The new Atlantis című novellája, amely pontosan a klímaváltozást járja körbe, napjaink egyik legégetőbb problémáját. A The new Atlantis még utópia, benne a karakterek egy jobb jövőről álmodnak.
2017-ben jelent meg magyarul egy kétkötetes novellásgyűjteménye Valós és valótlan címmel. Az írónő ismertebb és kevésbé ismert írásai közül is válogat a két kötet, míg az elsőben a „realista” művek, a másodikban a nem evilági történetek kaptak helyet. Minden novella célja túlmutat a szórakoztatáson, sokszor az érzelmeké a főszerep, nem meglepő, hogy Le Guin sorai olyan sok, ma népszerű szerzőt inspiráltak alkotásra, és nyitotta fel szemüket – akár az olvasóközönségét – a fantasztikus irodalomban rejlő lehetőségekkel kapcsolatban. Műveinek a hatása ma is meghatározó és érezhető a zsánerirodalomban.
Novelláinak világa rettentő sokszínű, akárcsak egyénisége volt. Változatos helyszínek, változatos karakterek és cselekményszálak, ám egy dolog szinte mindig közös bennük: az ember. Szinte mindig ez áll történetei középpontjában, az örök emberit kutatja. A Valós és valótlan második kötetéből jó példa erre az Akik elhagyták Omelast. Egy kultikus novelláról beszélünk, a legismertebb művei közé tartozik. A történet egy idilli várost mutat be, ahol minden mámoros boldogságban lebeg, nincsenek problémák a társadalmon belül. Ennek az az ára, hogy egy ártatlan gyermeket embertelen körülmények között tartanak fogva a sötétben, meztelenül, a saját ürülékében tengődve egy életen át. Ezt a gyermeket mutogatják a városlakóknak, a legtöbben elfogadják a tényt, hogy az örök jóért ennyi rossz belefér, de vannak, akik elhagyják Omelast, és soha nem térnek vissza. Felnőttek, gyerekek és öregek. Olyanok, akik nem tudják elviselni ezt a kicsinyke rosszat a közjó érdekében. Akik nem az eszközt látják a gyermekben, nem a jólétük zálogát, pusztán egy gyereket, akinek a sorsa kegyetlen. Miattuk, az ő önzésük miatt. Félelmetes gondolat ez, olyasmi, amit nem szívesen gondol végig az ember, mert ott van a lehetőség, hogy arra jut, a mai modern társadalmak is lehetnek elég érzéketlenek egy hasonló cselekedethez. Ursula Le Guin és az ő görbe tükre félelmetes.
„A baj az, hogy megvan az a rossz szokásunk – melyet a tudálékosok és szofisták tartanak ébren –, hogy a boldogságot valami ostobaságnak tartsuk. Csak a fájdalom intellektuális, csak a gonosz érdekes. Ez a művész árulása: nem hajlandó elismerni, hogy a gonoszság banális, és a fájdalom szörnyen unalmas.” (Akik elhagyták Omelast)
Gyakran teljesen más berendezkedésű, más szerkezetű társadalmakat mutat be – természetesen szociológiai és pszichológiai érzékenységének hála ezek is precízen felépítettek –, mint amiben mi élünk. Egyik novellájában, a Segrik ügyében a „hagyományos” nemi szerepek megfordulnak: a nő a domináns, a férfiak szerepe az utódnemzésre korlátozódik. A sötétség balkezében egy olyan világba kalauzolja az olvasót, ahol az emberek nemtelenek. Az egyenlőség, a kirekesztés és a gendertémák újra és újra felbukkannak műveiben, hasonlóan az ökológiához, ami szintén kedvelt témája. Az ember és természet kapcsolatáról több ízben megemlékezik, a Valós és valótlan novellái közül ezt a témát járja körbe A nevek elvétele, ahol az állatok önként lemondanak az embertől kapott nevükről.
Ahogy Junot Diaz fogalmaz: „Le Guin a minden.”
A képek forrása:
nytimes.com
ursulakleguin.com
