Kiss Gergellyel, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval készítettünk interjút a tavaly újból kiadott, bővített kiadású könyve kapcsán. Interjúnk során beszélgettünk arról, hogyan élte meg a 2020-as esztendőt, miért pont a jogászpályát választotta, mennyire véli kemény sportnak a vízilabdát, és hogyan látja a sport jelenét, jövőjét, de szóba került a családja is.
Kezdjük először is a könyvvel. Hogyan jött az ötlet, hogy 2014-ben könyvet írj?
Hatalmas változás volt az életemben az, hogy behívtak 16 évesen a felnőtt válogatottba, és egészen 35 éves koromig életem jelentős részét az töltötte ki, hogy a nemzeti csapatban vízilabdázóként rengeteg eredményt elérjek. Minden nyáron nagy világeseményekre készültünk. Ez Londonban 2012-ben véget ért. 2013-ban néhány hónapon belül három újságíró ismerősöm megkeresett, hogy annyi minden történt, hogy ezt érdemes lenne könyvben leírni. Három íróval négyen írtuk az alapot, és a szerkesztőnk a Libritől, Angyalosy Eszter összerakta olyan formában, hogy három fejezet jól passzoljon egymáshoz. Minden írótárssal egy-egy fejezetet alkottunk. Gyerekkor, karrier és a vízilabda utáni Kiss Gergő, így alakult ki ez a 2014-es könyv. Négyezer példányban vállaltuk, aztán még kétezret hozzá kellett nyomtatni, és mind a hatezer el is ment kb. négy év alatt.
Hogyan jött az ötlet, hogy legyen bővített kiadás?
Az első kiadás az írótársak megkeresése miatt alakult ki, a mostani a szurkolók igénye miatt, hiszen elfogyott a könyv, nem jutott jó néhány embernek. Sokan szerették volna 2019 karácsonyára ajándékozni, de már akkorra elfogyott. Amikor elkezdtem rajta gondolkozni, elvitte a figyelmünket egy teljesen más világhelyzet. Nyáron elkezdtem, ősszel megírtam az utolsó fejezetet.
Milyen a visszajelzések az új kiadásról?
Hálás vagyok, mert nagyon pozitívak. Több tucatnyi visszajelzést kaptam a közösségi médiában. Örülök neki, hogy ennyi év után is érdeklődnek csapat iránt és irántam is.
Mindenki számára nagyon nehéz volt a 2020-as év, te hogyan élted át?
Március közepétől eléggé komolyan, fegyelmezetten kezeltük a helyzetet. Fertőtlenítettünk a hozzánk beérkező dolgokat. Itthon maradtunk, itthonról edzettünk vízilabdás lányaimmal. Aztán vártuk a jó időt, ahogyan picit lazult a helyzet, mentünk mi is a közeli kirándulásokra, majd nyáron el tudtunk menni pár belföldi helyre. Aztán az ősz elhozta a vírust, és novemberben enyhe tünettel átestünk rajta. Ezen kívül nekem még a könyvírást hozta ez az időszak. Munkám tekintetében a Nagy Sportágválasztó csapattal a másik projektünk, az Ötpróba szabadidősport sorozat online térben való áthelyezését tette ki. Ilyen például a GeoGo alkalmazás, illetve egyéb online programokkal próbáljuk fent tartani a lakosság sportolását addig, amíg nem lehet újra rendezvényeken együtt sportolni.
Benedek Tibort választották az elmúlt évtizedek legjobb vízilabdázójának, Kásás Tamás a harmadik lett, Varga Dénes az ötödik, te pedig a második csapatban foglalsz helyet. Milyen érzés, hogy három magyar is ott van legjobbak között, te a B csapatban szerepelsz, és a tavaly elhunyt Benedek Tibor lett a legjobb?
Az elmúlt húsz év legjobbjait választották szakemberek és szurkolók egy vízilabda portál szervezésében. Ezekkel a szavazásokkal úgy vagyok, hogy mondjuk meg, hogy ki a húsz legszebb nő, akit ismerünk személyesen, vagy ki a húsz legjobb focista. Nagyon nehéz, mi szerint nézzük, hányfajta aspektusból. Viszont az emberek fantáziáját a hasonló szavazások mozgatják. Az teljesen egyértelmű volt, hogy ki nyeri meg ezt a húszéves versenyt, hogy a lehető legnagyobb sportember, aki legendaként néz ránk föntről, csak Tibi lehetett az. Azt is hozzá kell tenni, hogy karrierje nagyobb időszakot is felölelt, az elmúlt harminc évben volt elképesztően meghatározó, ami a világ vízilabdáját illeti. A többieknél az is egyértelmű, hogy az elmúlt húsz évben legalább 8-10 magyart lehetett volna mondani, akinek az A vagy a B csapatban helye lenne. Innentől kezdve próbálok nem elfogult lenni a saját bajtársaimmal, bajnoktársaimmal szemben. Olyan olimpiai bajnok vízilabdázók játszottak Magyarországon, akik nem tűnnek gyengébb játékosoknak olyanoknál, akik az A vagy a B csapatba kerültek. Elmondtam már máshol is, hogy a kapus és center poszton van egy kis kétely, mondhatnék 3-4 játékost, aki még odakerülhetett volna. Magamról pedig annyit, nyilván sok szépet elértem, sok eredményt. Örültem, amikor a világ legjobbjának választották, de igazából az érmek színe az, ami minket mindig is érdekelt.
A könyvedben azt írod, hogy már fiatalon eldöntötted, hogy dr. Kiss Gergely, jogász akarsz lenni. Miért pont jogász?
Egyrészt a tradíció, hogy a magyar vízilabdában a diplomázottak száma kirívóan magas a többi sportág képest. És az, hogy ott van, hogy dr. Kiss Gergely, az egy olyan cél, ami inspirált, hogy két területen is megmutassam magam. Kiskoromban még az a naiv dolog érdekelt, hogy védjem az emberek érdekeit. Aztán a vízben sokszor védtem a csapatom érdekeit, néha túl hevesen is. Az ELTE-re nyilván szerettem volna bejutni, de a gyenge négyes tanulmányi eredményemmel egy angol tagozatos gimnáziumban nem én voltam a várományosa a meglévő helyeknek a jogász szakon, és nem is kerültem be. Végül levelezőn tudtam elkezdeni Szegeden a jogot, és nagy küzdelmek árán sikerült befejezni. Később még neki futottam a sportjogászatnak, és azt is elvégeztem a Steinmetz testvérekkel karöltve. Úgyhogy igen sokat szenvedtem, sokat tanultam. A három olimpiai bajnokcsapatból legalább tizenhat játékosnak van diplomája. Ha végignézzük a többi sportágat, ez azért nagy szám, és az is, hogy csak mi nyertünk olimpiát az elmúlt negyven évben a csapatsportágak közül itthon.
Ez szerinted miért alakult így, hogy a vízilabdások között ennyien mennek egyetemre, ennyi diplomás van?
Az egyik, hogy amikor száz éve a magyar vízilabda elkezdett a világ élvonalába tartozni, akkor kevés medence, uszoda volt. Kevés embernek volt lehetősége, igénye, hogy uszodába járjon. Társadalmi kérdés is volt, hogy ki az, aki megteheti, hogy eljárjon uszodába. Az értelmiség nagy számban részt vett ebben, hogy akár télen is még abban az egy-két medencében, ahol a termálvíz miatt átlagos hőmérsékletű a medence, is lehet edzeni. Másrészt amatőr sport volt a vízilabda, ahogy sok más sportág is, és tanulni, dolgozni kellett mellette. És ez így generációról generációra átöröklődött, hogy a diploma fontos B terv lehet. Aztán: egyrészt nem fogsz megélni abból, hogy vízilabdáztál. Ami nagyon fontos, hogy a civil életemben különböző projektekben dolgozom, üzleti élet képviselőivel találkozom, közélet különböző területeivel, multinacionális cégektől kezdve, politika, bárhol nagyon sok vízilabdás állja meg a helyét. Nagyon büszke vagyok rá, hogy akikkel együtt játszottam, vagy csak ismerem, hogy ő is vízilabdázott, és kiváló ügyvéd, tudós, orvos, diplomata, vezérigazgató, cégtulajdonos lett belőle.
Tehát az mondható, hogy a vízilabdázók többsége a húszas évei elején már arra gondol, hogy mi lesz a pályafutása után?
Sokan már úgy választanak gimnáziumot. Olyan vízilabdás családok vannak, ahol főorvos apuka vízilabdás volt régen, két lánya a Fazekas Gimnáziumba jár, és közben vízilabdáznak. Nagyon sok iskolában azt veszem észre, hogy ez imponál az igazgatónak. Plusz reputáció az iskola számára: jó tanuló, jó sportoló.
A könyvedben említesz egy meccset 2003-ból, a Vasas ellen, amikor tömegverekedés tört ki a medencében, kaptál és adtál is. Mondhatni, hogy a férfi vízilabda a legkeményebb csapatsportok között van?
A női vízilabda talán még keményebb. Nekünk egy darab fürdőnadrágunk van, nekik egy egyrészes fürdőruhájuk van, és ez sokkal több kapaszkodási pontot jelent. Sokszor a női vízilabda durvább tud lenni, mint a férfi. Amellett, hogy sérülés szempontjából a vízilabda sehol sincs a focihoz vagy a kézilabdához képest, a rögbiről ne is beszéljünk. Azért, mert valaki véletlenül megtépi a fürdőruhámat, víz alatt combon vagy hasba rúg, az sokkal kisebb sérülés a víz közege miatt is. Igen, vannak kemény pillanatok a vízilabdában, de nem olyan veszélyes, mint a szárazföldi sportágak.
Térjünk rá a könyved utolsó fejezetére, ahol a vízilabda jövőjéről is írsz. Hogyan látod a vízilabda jövőjét, várható bármiféle változás?
A vízilabda az olimpiához és a nemzetközi szövetség versenyrendszeréhez alkalmazkodik. Világbajnokság, Európa-bajnokság, ezek nyáron kerülnek megrendezésre. Nyáron a játékosok nem tudnak bajnokságban játszani, emiatt ősszel, télen, tavasszal játszanak. Sok sportág próbált modernizálni, mondjuk a focit kivehetjük, mert kiugróan népszerű. De mondjuk a strandröplabda, strandkézilabda, kispályás foci térnyerése, amelyekben a gyors játék, az egyszerűbb elérhetőség felé tolják a hangsúlyt. Azt gondoljuk sokan, hogy a vízilabda annyira nyári sportág, mint Amerikában a baseball. A vízilabdának is az lehetne marketingszempontból előnye, hogy sok ember van a vízpartokon, és odavihetnénk hozzájuk a meccseket. Télen egy nehéz feladat, hogy a huszonöt fokos, párás, uszodai légkörben te bevigyél kabátban, sálban embereket. Ahhoz tényleg kell egy különleges elkötelezettség a szurkoló részéről. Sajnos tradicionálisan vízilabdában a bajnokságoknak kisebb a nézettsége, mint a többi sportágnak. A magyar válogatott népszerűsége mindig erős. Az mindenképpen nagy feladat lenne, ha már ebben a rendszerben gondolkozunk, hogy a rendes bajnokságot népszerűbbé tegyük. Közben egyre nagyobb a fogyasztói társadalom ereje is a sportban. Tévék árasztják a nemzetközi sportversenyeket. Angol foci, spanyol foci, német foci, darts, tenisz. Ha nem mozdulnak ki otthonról, akkor is sok sztárt látnak a tévében. Nehéz a közönség kegyét elnyerni, pláne a mai világban, ahol az okostelefon és a pláza is egy komoly tényező az ember szabadidejében, és akkor nem beszéltünk a kultúráról. Azt érzem, hogy lépésekre lenne szükség, mert egységesen még nem mert fellépni a vízilabda társadalom. Vagy fejleszteni kéne a helyzetet, vagy elindulni egy új irányba.
Mennyit segítene a helyzeten a játékvezetői ténykedés, a szabályok megváltoztatása, egyértelművé tétele? Egy átlagember ül a tévé előtt, és azt látja, hogy a magyarok ellen fújtak, és nem érti, miért történt mindez. Pláne, hogy a játékvezető nagyon gyakran befolyásolja a mérkőzés alakulását. Említed is a könyvedben, amikor egyértelműen ellenetek fújtak.
Voltak olyan meccsek, ahol lehetett ezt érezni, de az ellenfél is ezt tudja mondani, hogy úgy érezték, hogy a magyaroknak fújtak. Van olyan mérkőzés, ahol mind a két csapat edzője őrjöng, mind a két csapat játékosai őrjöngenek, meg a néző is. Nehéz, mert a testünk nagy része víz alatt van, és hogy megfogta a kezemet víz alatt, vagy a nadrágomat, az kevésbé látszódik. De ez egy összetett, gyönyörű sportág, melyhez fizikai erő, taktikai érzék, labdaérzék és állóképesség kell Azt mondják sokan, hogy az egyszerű szabályoktól látványos lenne. Van két újítási vonal, ami halványan létezik. Az egyik, hogy menjünk el a no kontakt felé, ne lehessen egymást megfogni. A másik pedig, hogy legyen egyfajta vízirögbi, a brutalitáson kívül engedjék a komoly játékot. És akkor a kettő között van a mai játék. A full kontaktot megpróbálták Amerikában egy világliga középdöntőjében, hogy engedték a keményebb játékot, és egy-két játékos ezt rosszul értelmezte, és rögtön voltak sérülések, már ott helyben változtatni kellett.
Te mit látnál jónak?
A focinak óriási népszerűsége van a világon a többi sportághoz képest. Borzalmasan egyszerű játék, nem pejoretíve értem, hanem egyszerűek a szabályai. Van bedobás, szöglet, les, szabadrúgás, sárga lap, piros lap és kb. ennyi. Ha ezeket megérti valaki, akkor követni tudja a focimeccset, a többi sportágban sokkal több technikai szabály van, bottal akasztás, kétszer indulás, támadó hiba, satöbbi, satöbbi. A tömegek számára jobban követhető, ha valami egyszerű.
A könyvedben írod, hogy már vízilabdának a lányaid, bár korábban azt írod, hogy egyelőre nem azt választották. Hogyan kerültek kapcsolatba a sporttal?
Nem akartam, hogy beleessenek abba, hogy nézd meg, apád milyen jó volt, te miért nem vagy olyan jó, ezeket el akartam kerülni. Annyi szép sportág van, amit lehet választani. Kipróbálták a cselgáncsot és a táncot is, aztán mondták, hogy érdekli őket a vízilabda. Mindketten komolyan veszik magukat, a nagyobbik lányom készül gimnazistaként lassan majd a továbbtanulásra. A középső lányom most fog gimnáziumba felvételezni, ő is abszolút eltökélt, a legkisebb egy vízitündér, de ő még csak négyéves.
Te milyen szerepet tudsz betölteni az ő pályájukban?
Nehéz az egyensúlyt megtalálni, de a legjobb az a háttérben szakértő apa, aki hozzá tud tenni egy-egy meglátást. Próbálom az egészséges mederben tartani és nem túlnyomni. Semmiféleképpen nem akarom kötelezővé tenni vasárnap reggel, hogy akkor most figyelni fogtok mindannyian, apa kiselőadást tart.
Neked a vízilabda az egész életedben nagyon fontos szerepet játszott, sokáig játszottál, edzésekre jártál le. Hogyan telnek a napjaid, mivel sikerült betölteni a vízilabda okozta űrt, hiányt?
Fokozatosan épült lefelé. 2012 volt egy választóvonal, hogy klubszinten és válogatottszinten sem voltam már a közvetlen élmezőny tagja. Utána a Honvédba visszatértem, akkor megállapodtuk abban, hogy ez egy középcsapat. Olimpiai bajnokok, Steinmetz Barna, Gergely Pisti és én visszatérünk levezetni. Először minden edzésen ott voltam, majd ez egy picit fárasztó volt, mert egyre több dolgom lett a civil életben, akkor heti nyolc edzésből elhagytam heti egyet, aztán kettőt, aztán négyet. Az utolsó szezonban heti három edzést csináltam, meccsekre nem jártam, csak ha be kellett ugranom, így tavaly háromszor játszottam. Segítem még ma is a Honvéd edzéseit taktikai és egyéni képzésekkel. Magamat is próbálom elfogadható állapotban tartani, és emellett annyi tevékenység van, és érdekes, szép feladatok, amelyek foglalkoztatnak. Én nem az a típus vagyok, aki nagyon könnyen kiszáll, néhányan meg is utálják az uszodai edzéseket, az uszoda világát, mert besokalltak az évek alatt, nálam ez nincs meg. Én imádom a vizet.
Képek forrása: Kiss Gergely
