Márciusban hirtelen bezárt minden, saját szobáinkba kényszerültünk. Aztán pár hónappal később hirtelen kinyitott minden, az elszigetelt lét után berobbant a nyár. Rövid idő leforgása alatt két teljesen ellentétes állapotot éltünk meg egy világjárvány kellős közepén. Sorozatunkban alkotókat, művészeket kérdeztünk arról, hogy hogyan élték meg, hogyan hatott rájuk és alkotási folyamatukra az elmúlt időszak kettőssége. Ezúttal Deres Kornéliával beszélgettünk.
Nagyon furcsa egy világjárvány kellős közepén azzal a kérdéssel kezdeni: „Hogy vagy?”, mégis ezzel kezdeném.
Lelkesülten, mint Nandor a városi tanács előtt. És lefoglalva. Munkafronton sok projektet lezártam. Pár napja küldtem el harmadik verseskötetem kéziratát a kiadómnak. Ez lesz a címe: Box. Tele van szemtelen szellemekkel és harccal. És most készítem a második monográfiámat is az archívumok és performativitás kapcsán, amely az utóbbi öt év kutatásait fogja majd össze. Mellette íróműhelyezek (Rakpart3 és Amper), szerkesztem a Kulter.hu szépirodalmi rovatát és a Negyed folyóiratot. Idén műfordítóként is dolgoztam kicsit, Natasha Trethewey verseit fordítottam egy kortárs amerikai antológiába. És persze tanítok, kutatok.
Hogyan élted meg a hirtelen bezártságot? Vissza tudod idézni a napot, amikor hirtelen minden megváltozott?
Kalandos év volt ez, már a kezdetén: februárban, az újdonsült tornádószezonban Kölnbe utaztam az egyik legfontosabb európai tudományos alapítvány, az Alexander von Humboldt Stiftung posztdoktori ösztöndíjával. Ráadásul a Kölni Egyetem irigylésre méltó színházi gyűjteményében kutathattam a színház-, tudomány- és kultúrtörténet 19. századi összefüggéseit. Március végén aztán éppen hazalátogattam egy rövid budapesti archívumvizitre, amikor elkezdték lezárni a határokat. Úgyhogy mindent újra kellett tervezni, fejben és konkrétan is. Az pedig biztosan személyiségbeli mozzanat, hogy számomra nem lett sokkal kiszámíthatatlanabb vagy félelmetesebb a világ, mint általában. Plusz igen szerencsés vagyok, mert otthon a legjobb társaságban voltam.
Külföldön már korábban találkoztál a vírushelyzettel? Milyen tapasztalatod volt?
Nem mondanám, hogy korábban. Tavasz végén bizonyos intézkedések korábban jöttek talán Németországban, így voltam maszkos színházban és kávézóban viszonylag hamar. Illetve, ami feltűnt, hogy a kölni villamoson tavasz végén 10-ből 9 emberen volt maszk, a budapestin meg jó, ha 5-ön. Bár tény, hogy északon kicsit hidegebb van.
Hogyan hatott rád és az alkotási folyamatodra ez az időszak, a karantén?
Lassultam, pihentem, figyeltem. Szerettem volna időt hagyni arra, hogy magam számára (meg)érthetővé tegyem ezt a járványhelyzetet: hogyan mozgok ebben a valóságban? Miért válhat otthonossá az egyre kevesebb ember az utcákon? Megmaradtak képek, ahogyan sárga kabátomban járom az üres utcákat, és a Fear of a Blank Planet című albumot hallgatom. Emellett elkezdtem például írni egy újabb mesét, az Emma és Elefánt után az elsőt. De ekkor készítettem életem első versvideóját is. Voltak meglepetések. Viszont nem volt bennem nagy akarás: sem nagyregényt írni, sem felgyorsulni, vagy kompenzálni a bezártságot. Nem tartom feltétlen sem reálisnak, sem emberközpontúnak, hogy mindenáron a látható munka kompromisszumok nélküli fenntartását célozzuk akkor, amikor egy egész világot érintő krízisszituációban találjuk magunkat.
Milyen kérdések foglalkoztattak ebben az időszakban?
A közös levegő mint gyanús, veszélyes elem. Mintha a sokat emlegetett kis buborékok szó szerint megidéződtek volna az emberek feje körül. És persze amit elvesznek, azt könnyű akarni.
Június körül a hirtelen elszigetelés után szinte berobbant a nyár, nagyon rövid idő leforgása alatt a teljes ellentétét éltük meg annak, amit az előző hónapokban tapasztaltunk. Hogyan élted meg a hirtelen nyitást?
Óvatos duhajként. Mint egy jó introvertált. Nem rohantam „partikra”, tömegbe, nyaralni. De találkoztam azokkal, akik már nagyon hiányoztak. Jógáztam, önvédelmi edzésre jártam, sétáltam. Viszont attól tartok, nálam ez a dinamika sem a járványhelyzetből fakad.
Milyen kérdések foglalkoztattak ebben az ellentmondásos helyzetben?
Sok szakma került krízisbe. A mai napig nem látom a valós segítséget az intézményrendszerek felől. Még tavasszal a Független Előadóművészeti Szövetségben indítottunk egy segélyalapot, elsősorban azoknak a színházi (háttér)dolgozóknak, akik teljesen bevétel nélkül maradtak a járvány idején. De ez még mindig kevés. Mintha valami csodára várnánk, pedig lehetne átlátható, hozzáférhető segítség, tekintettel a folyamatos krízishelyzetre, sok ember rászorulna, nem csak a művészek, de ők is. Hol van például egy aktív, hatékony írói szakszervezet?
Hogyan hatott rád, az alkotási folyamatra a hirtelen kinyíló világ?
Nem a lockdown vége miatt, de nyáron volt egy mániás szakaszom, amikor rengeteg verset írtam egy majdnem éves csönd után. Jól esett, nem tagadom.
Szerinted van összefüggés a nagy csönded megszakítása és a körülmények között?
Őszintén? Nem hiszem. Ami nekem önbizalmat, lendületet tud adni, annak nincs sok köze az élet külsődleges szabályaihoz, szerveződéseihez, tehát az úgynevezett körülményekhez. Sokkal inkább ahhoz, mit engedek meg magamnak bármilyen körülmények között.
Ha nem túl tolakodó, és van kedved válaszolni: Milyen témák foglalkoztattak az írásaidban?
Sokfelé indultam a versekben, volt bennem egy felszabadulás. Mostanában a belső képeken keresztül megnyilvánuló tudattalan érdekel, a nyelv elhajlásai, a lappangó családtörténetek, a korlátok kirágása, a küzdés. Ezen túl az öröklődés, a szocializációs minták, ezeknek a mintáknak a megtörése, a mérgezés megállítása, a generációs jótétemény. Nyáron értettem meg például, hogy az önvédelemhez, önvédelmi sportokhoz való viszonyomban ott volt végig anyai nagyapám, aki bokszolt, éveket töltött a ringben. De sokat gondolkodtam a tabusított dühön is. Hiszen a düh az, amit a társadalom jellemzően megbélyegez, holott ugyanolyan egészséges érzés, mint az öröm vagy a gyász. És ha bármelyik beragad, vagy elnyomják, akkor jönnek a gondok, amint azt látjuk az elmúlt 50-60 év társadalmi tapasztalatában is. A test lázadása című könyvet ajánlom ehhez a témához, az ott szereplő esettanulmányokban látni, hogy jólneveltségből, konfliktuskerülésből vagy félreértett hűségből simán meg lehet halni, a test majd tesz róla. Szóval az érdekelt a versszövegekben, hogyan fordítható kifelé a düh valami egészéges és produktív módon, hogy ne a belső tájakat rágja szét.
Volt olyan pillanat, amikor erre a kettősségre reagáltál, reflektáltál?
Tavaly óta visszük Ady Máriával és Hodászi Ádámmal a Rakpart3 színházi íróműhelyet, ami rendkívül inspiráló a műhelytagok kreativitása, jó ötletei miatt. Ott például kérdésként merült fel, hogy miként tudnánk az online és fizikai jelenlétes alkalmakat jól egymásra szervezni. Most ősszel valami ilyesmivel próbálkozunk.
De ugyanígy felmerül ez az ELTE-órákon: bár ősztől az összes kurzusomat az online térben tartom, valahogy mégis beírja magát a találkozás hiánya ezekbe az alkalmakba. Egyszerűen más szabályok működtetik azt a teret, újra kell tanulni azt, hogyan működünk (jól) egy virtuális tanteremben. De itt is szerencsés vagyok, együttműködő, remek csoportokkal dolgozom, fontos témákról tudunk beszélgetni a képernyők előtt is.
Milyen változások történetek benned, az alkotáshoz, hivatásodhoz, szakmádhoz való viszonyodban?
Költőként, kutatóként nyilván nem ráz meg, ha otthon kell írnom. Az élő találkozás, a mozgás szabadsága viszont tud hiányozni. Visszanézve, szinte nevetségesen könnyű volt utazni a Covid előtt. Áprilisban például Londonba mentünk volna Tóth Kingával és Závada Péterrel a European Poetry Festivalra, amit áttettek őszre, de úgy tűnik, még mindig kicsit várnunk kell, talán jövő tavaszig is, amíg odaérünk. Cserébe pár brit költővel így is megismerkedtem, most egy filmet készítünk, ami lendületet, pozitív energiákat hozott.
Hogyan állsz hozzá a jelenlegi helyzethez?
Türelemmel. Tervezem a 2021-es kalandokat, de persze bármikor kiegyezek egy békés hobbitévvel is. A potenciális halál árnyékában egyetlen reális program, életcél jut eszembe: a felszabadulás. Meg az olyan emberi minőségek, mint a kedvesség és a bátorság.
Képek: Bokor Krisztián
