Hol a határ? címmel indított programsorozatot idén ősszel az ELTE BTK Esélyegyenlőségi Bizottsága. A kari Etikai Bizottsággal közösen szervezett kezdeményezés célja, hogy az egyetemi szereplők viszonyrendszerét vizsgálja, és az ezzel kapcsolatban felmerülő határkérdéseket a résztvevőkkel közösen körüljárja. A harmadik előadást december 3-án délután 5 órakor rendezték meg a MS Teams felületén. A középpontban ezúttal a szexizmus és a nemi ideológiák álltak, melyek napjainkban szinte mindenhol, így az ELTE-n is jelen vannak.
Mikor egyetemet választunk, valószínűleg fel sem merül bennünk, hogy kihez fordulhatunk majd, ha esetleg sérelem ér minket. Később azonban sajnos kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nem árt, ha tisztában vagyunk a jogainkkal és lehetőségeinkkel. Többek között ezek a témák is felmerültek a beszélgetésben, melyen bárki részt vehetett, aki előzetesen regisztrált. Az eseményt Senkei-Kis Zoltán nyitotta meg, majd Gregor Anikó (az ELTE TáTK Társadalomkutatások Módszertana Tanszék adjunktusa) 30 perces előadása következett. Az általa kifejtett témához Kalla Gábor, az Etikai Bizottság elnöke szólt hozzá, végül pedig lehetőség nyílt a hallgatóság számára is kérdéseket feltenni. Ezt az utolsó szekciót Schwartzenberger Anna Lili (BTK HÖK Szociális Bizottság/Esélyegyenlőségi Bizottság) moderálta.
Gregor Anikót Kugler Nóra (az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének docense) mutatta be néhány szóban, egy személyes élményt is megemlítve egy korábbi előadással kapcsolatban. Kihangsúlyozta, hogy az, ahogy Anikó a témáról beszél, mindig „tiszta, egyszerű és brutális”. Ennek most mi is tanúi lehettünk: világos, lényegre törő összefoglalást kaptunk a szexizmus jelenségéről tele olyan információkkal, melyeket minden ELTE-s hallgatónak és dolgozónak hallania kellene.
Forrás: ELTE TáTK
A szexizmus szó hallatán az emberek többségének valami szexualitással, nemi erőszakkal kapcsolatos dolog jut eszébe. Gregor Anikó azonban rámutatott előadásában, hogy ennél jóval tágabb a problémakör, ami sok esetben szinte magától értetődően jelen van a társadalmunkban. A szexizmusnak több fajtája létezik, például megkülönböztetünk hagyományos és modern szexizmust. Ezek közül az előbbi a nőket alacsonyabb rendűnek tekinti, utóbbi pedig állítja, hogy már elérték az egyenlőséget, így az őket érő diszkriminációkat tagadja. Létezik továbbá ellenséges szexizmus is, mely szinte veszélyesnek tartja a nőket, és vallja, hogy uralkodni akarnak a férfiak felett. Ennek az ellentéte a jóindulatú, úgynevezett „mézesmadzag-szexizmus”, miszerint a nők védelemre szorulnak, amely ezzel a paternalisztikus ideológiával hoz létre erős hierarchiát.
A rövid bevezető után előkerültek olyan kérdések is, hogy lehetséges-e a fordított szexizmus, és hogy egyéni vagy intézményi szinten kell-e a problémát értelmeznünk és megoldanunk. Gregor Anikó hangsúlyozta, hogy semmiképpen nem szabad az intézmény felelősségét letagadni, hisz az egyetemen egyértelműen jelen van a szexizmus. Ezt bizonyítja az a 2015/2016-os tanévben végzett kutatás is, melynek eredményeibe és tanulságaiba most bepillantást nyerhettünk.
Elsőként két webkérdőívet állított össze a kutatócsoport, melyet több mint 2000 hallgató kitöltött, valamint készültek interjúk is 40 diák (15 fiú és 25 lány) részvételével. Az első kérdőív azt próbálta kideríteni, hogy milyen mértékben osztanak az ELTE különböző karainak hallgatói szexista attitűdöket, a második pedig kifejezetten a személyes tapasztalatokra fókuszált. Az eredmények alapján elmondható, hogy a szexista hozzáállás túlnyomórészt nem jellemző a hallgatókra, azonban személyes tapasztalattal többen rendelkeznek. A női diákok tíz, a férfi diákok nyolc százaléka tapasztalt ELTE-s évei alatt más diák részéről valamilyen formájú szexuális visszaélést, valamint a női diákok öt százaléka oktató irányából.
Az előadás legmegdöbbentőbb része az interjúidézetek bemutatása volt. Olyan vallomásokat hallhattunk, amik bizonyítják, hogy komoly határátlépések maradnak következmények nélkül, például vizsgaszituációkban. Oda nem illő bókoktól kezdve a kifejezetten obszcén megjegyzésekig számos olyan megnyilvánulást hallhattunk, amik valóban elhangzottak az egyetemen „teljesen, tök természetesen” – ahogy az egyik érintett fogalmazott.
Meddig lehet elmenni? Ki az, aki végül szégyenkezik, elbújik? Mennyire számít enyhítő körülménynek a generációs különbség, például az idősebb oktatók berögzült szokásai? Mi a következmény? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban eltérő vélemények születhetnek, de az biztos, hogy a történtek eltussolása, a hallgatás, az áldozathibáztatás nem lehet megoldás. A beszélgetésből kiderült, hogy az interjús kutatás egyetlen alanya sem kért segítséget az egyetemtől. Ennek az egyik oka az lehet, hogy az áldozat gyakran magát okolja, azon gyötrődik, mit kellett volna másképp csinálnia, de az is valószínű, hogy nem is tudja, hogy melyek azok az egyetem által kínált szolgáltatások, melyekhez ilyen esetben fordulhat.
Forrás: Kettős Mérce
Kalla Gábor azt tanácsolta, hogy ha a hallgatót sérelem éri, ne féljen segítséget kérni. Fordulhat például a HÖK támogatásával az Etikai Bizottsághoz vagy az Egyetemi Ombudsmanhoz is. Fontos továbbá a prevenció, hogy az egyetem viszonyrendszerének szereplői tisztában legyenek a jogaikkal. Megelőző lépés lehet például a zárt ajtók mögött történő vizsgáztatás kerülése. Ha azonban mégis megtörténik a baj, az érintettnek pszichológiai, illetve jogi segítségben is részesülnie kellene.
Sajnos a szexizmust nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni, azonban muszáj beszélnünk róla, foglalkoznunk vele és segítséget nyújtanunk az érintetteknek. Az egyetem fontos színtere a mindennapi életünknek, ezért törekednünk kell arra, hogy biztonságos, támogató közegben tanulhassunk, dolgozhassunk. Ezek a beszélgetések fontos kiindulópontot jelentenek ahhoz, hogy együtt gondolkodjunk határainkról, és közös erővel új normákat fektethessünk le.
Képek forrása: Gregor Anikó; ELTE TáTK; Kettős Mérce; Kettős Mérce
