November 26-27-én a Hajnóczy-műhely, az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke és a MűGond az online térben szervezte meg a VII. Országos Hajnóczy Péter-konferenciát, amelynek hívószavai a téboly és a terápia voltak. Beszámolónk következik az első napról.
A megnyitót követően Cserjés Katalin, a Hajnóczy-műhely vezetője számolt be a hagyatékgondozás tevékenységéről. Cserjés 2002-ben a Szegedi Tudományegyetemen hirdette meg először a Hajnóczy-szemináriumot, amire évről évre mindig újabb fiatal bölcsészek jelentkeztek, akikkel később munkacsoportot alakítottak. 2010-ben Reményi József Tamás a műhely rendelkezésére bocsátotta a kiadatlan Hajnóczy-kéziratokat tartalmazó kilenc kartondobozt, ezzel megelevenítette az életmű feldolgozását és kutatását. Cserjés egy anekdotát is megosztott velünk, miszerint amikor a dobozok megérkeztek Szegedre, Ilia Mihály irodalomtörténész volt az első, aki találomra belenyúlt az egyikbe. Előhúzott egy öreg naptárt, amire nagy, csúnya betűkkel ez volt írva: „RENDET KELL TENNI!!!” Ilia szerint már ezért megérte elővenni a hagyatékot. Ezután viszont nehézségekbe ütköztek, mivel Hajnóczynak a valószínűsíthetően az alkohol és a betegség következtében eltorzult kézírását roppant nehezen lehetett olvasni. Végül hosszú silabizálások után sikerült belejönniük a feldolgozásba. A kéziratok mára a hódmezővásárhelyi Németh László Könyvtárba kerültek. Cserjés szerint meggondolatlanság lenne túlértékelni a hagyatékot, nem gondolja, hogy létezik Hajnóczy Robert Guiskard-ja (Kleist tervezett főműve, amit azonban elégetett). De három kiadatlan szöveg még biztosan van a hagyatékban, amik felérnek a már feldolgozott életmű darabjaihoz. Cserjés zárásként kifejtette, hogy Hajnóczy nem tud elévülni. Mániákus, csillapíthatatlan kísérletezései önmagán, nem a külvilágnak és nem az olvasó kegyeiért tett radikális gesztusai és roppant nehéz, változatos szöveghelyei nem múló kihívást jelentenek elemzőinek.
Galopp-szekció
A konferencia technikai részleteinek ismertetése után ismét Cserjés Katalin adott elő. A költői című A megnyílót elzárja roppant távolság… – a „téboly” és szövegdeviancia néhány aspektusa Hajnóczy prózájában című előadása keretében beszélt Hajnóczy szövegeinek ellentmondásos mivoltáról. Cserjés arra helyezte a hangsúlyt elemzése során, hogy a Hajnóczy-szövegek kihívás elé állítják az olvasót, mivel ezek enigmatikusak, nehezen megközelíthetőek. Ezt a befogadói hatást a kiszámíthatatlan hiátusokkal, logikai áthágásokkal, szinteltolásokkal éri el a szerző, szinte bármelyik szövegében. Olvasóját radikálisan kívülállóvá és felkészületlen kérdezővé teszi. A prózaszövegek mögött mozgó lelki alkatot a bizonytalanság, a kishitűség és az örök kétkedés állapota jellemzi. Cserjés szerint Hajnóczy önbizalomhiánya, elveszettségérzése az őt ért csapások következménye, ez vezetett önpusztításához is. Mindeközben ugyanakkor a kiválasztottság-tudat is jellemzi: ez olyan örök libikóka, ami Hajnóczy speciális szövegépítő formáihoz vezetett. A kettősség jellemzi Hajnóczy prózáit: egyszerre van jelen a salaktalan realizmus és a félelmetes titokzatosság is.
Hoványi Márton A téboly tropológiája Hajnóczy Péter írásművészetében című előadása két részből állt. Az előadó először a téboly világirodalmi megjelenéseiről villantott fel alakzatokat, illetve összekapcsolta Hajnóczy prózáinak sajátos vonásaival is. A téma egyik ősképe az ókori görögök Dionüszosz-kultusza, ahol az őrület az ünnephez és a mámorhoz kapcsolódott. A görög irodalom egy másik téboly-megközelítését Médeia alakja nyújtja, aki a féltékenység miatt követ el őrült cselekedeteket. Ez öröklődik Hajnóczynál is, abban az értelemben, hogy ő is azt keresi, hogy az individuum maradhat-e mentes a betegség bélyegétől. A Bibliában viszont az őrület már összekapcsolódik az ördögtől való megszállottsággal. Az ördöngösség a bűnt, a betegséget és a tébolyt morálisan kapcsolja össze. Hoványi szerint ennek abban az összefüggésben van jelentősége Hajnóczy prózája esetében, hogy a bolond ember a társadalomból kirekesztetik-e. Shakespeare Lear királyában Bolond az arisztokrácia kritikájaként jelenik meg, mivel ő az igazság kimondója. Ez párhuzamba állítható Hajnóczy A fűtő című szövegével, amikor a főszereplő nyelvet ölt a kannára: ekkor az önirónia és az igazság motívuma egyszerre jelenik meg. Gogol Egy őrült naplójában pedig a megőrülés folyamata kerül középpontba; ez Hajnóczynál az alkoholábrázolásokban jelenik meg. Az előadás második felében a Hajnóczy-tipológia tárgyalása következett. A Hajnóczy-életművet vizsgálva Hoványi előtt a határátlépéseknek egy háromszöge rajzolódott ki, amely az alkohol, a blaszfémia és a téboly sarokpontjai köré szerveződik. Ez a tematikai jelenlét azt szolgálja, hogy az őrültség beszédmódjának sajátosságai is beemelődjenek a szövegekbe. Poétikai célja mindig az ambivalenciákat tartalmazó feszültségkeltés. Ennek elérésére egyrészt a kettős beszéd alakzatát alkalmazta, például a kommunista diktatúra tradícióinak ironikus szövegbe emelését. A feszültséget ekkor az állítások egyszerre igaz és hamis volta okozza. Másrészt az énhatárok feloldásával kelt poétikai feszültséget, például a narrátor megkettőzésével A halál kilovagolt Perzsiából című kisregényében. Ebben egyazon szereplőt kettéválaszt fiúvá és férfivá, aki(k)ről időbeli és karakterbeli eltolások által kétféle perspektívából olvashatunk.
A szekció utolsó előadását Mekis D. János Hajnóczy és a betegség nyelve címmel tartotta. A betegség nemcsak témája és formája volt Hajnóczy prózájának, de életének szerves része is – kezdte Mekis. A Hajnóczy-próza elszakítja az olvasót önmaga egységétől, kibillenti, zavarba ejti, bizonyos értelemben megbetegíti, így teszi nyitottá a szenvedésre és kiszolgáltatottságra. Hajnóczy, amikor a ’70-es években szociográfiai kutatómunkába fogott, hogy riportot írjon egy korabeli tabutémáról, a budapesti lakhelyüktől megfosztott és távoli szociális otthonokba zárt, kifosztott és megbélyegzett szerencsétlenekről, szembeszállt a politikai lehetetlennel. A tényfeltáráshoz nemcsak rendkívüli erő és bátorság kellett, de az irodalmi etika radikális újragondolása is. Híres riportja, Az elkülönítő 1975-ben jelent meg a Valóság című folyóiratban. A szöveg látható célja, hogy társadalmi igazságtalanságról tudósítson. A górcső alá vett szentgotthárdi intézetben a szakképzettség nélküli igazgató és a helyi párttitkár nyilatkoztak a lakók gyógyszerezéséről, valamit elzárásukról. Hajnóczy szociográfiája nemcsak tényekről szól, hanem nyelvileg is visszaadja a kiszolgáltatottság és elnyomás dimenzióit. Befogadása során az olvasó azzal szembesül, hogy nem maradhat pártatlan, szükségképpen állást kell foglalnia olvasói hivatástudat és önelégült hozzá nem értés, jogok és elnyomatás, igazság és hazugság ügyében. A szekció vitájában az egyik hozzászóló, Dr. Konta Ildikó rámutatott a Hajnóczy-féle irodalmi etika egy gyakorlati következményére. Elmondta ugyanis, hogy férje, Dr. Kisvámosi József és Hajnóczy közös munkáját követően sikerült törvényerejű rendeleteket kiharcolniuk az elmebetegek védelmében, még a ’70-es években.
Terápia-szekció
A második szekció a terápia tematikája köré csoportosult. Elsőként Iszák-Somogyi Katalin Az irodalom mint terápia című előadásában A halál kilovagolt Perzsiából nyitómondatának („Íme, a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell, gondolta.”) kapcsán vizsgálta azt a kérdést, hogy az íráskényszer mennyiben válhat mégis terápiává a narrátor számára. Ahogy rámutatott: a bibliai Megváltó gyógyítása még a szóbeliségre alapult. Ez párhuzamban áll azzal, hogy Hajnóczy kisregényének egy korai változata a Jézus címet viselte. A kész mű főszereplője már az írásbeliség által gyógyítja magát. Az írás egyszerre szolgálja az emlékezést és a felejtést, mivel amit leírunk, arra már nem kell emlékezni. A szépirodalomírás-igény ilyen módon szolgálja az öngyógyítás folyamatát.
Másodikként Borbíró Aletta Elme, test, írás – A nagy jógi légzésről című előadásában a korábban említett Az elkülönítő című kötet által inspirált novelláról beszélt. A Szentgotthárdi Elmeszociális Otthon tapasztalatai, illetve azok kimondhatatlansága beszüremkedtek a szövegbe. Az elbeszélés helyszíne Rendgotthárddá változik, ami rendszerbe foglaltságot sugall az olvasónak. A kultúrát kiforgató és a normáktól eltérő emberek gyűjtőhelyeként jelenik meg az elmegyógyintézet. A nagy jógi légzés című novellában a test felett gyakorolt kontrollként jelenik meg a jóga az elme felszabadításának céljából. Az elbeszélés főhőse Isten felé törekszik a jógázással és a paradicsomlé visszatérő fogyasztásával, ami a zöldség homonímiája által megidézi a szakrális teret is. Ennek ellentétjei azonban folyamatosan megjelennek a szövegben a dohányzás és az alkoholfogyasztás formájában. Viszont az addiktív szerek és a test felett való kontrollal létrejön az igazság felszabadulása. Ellenben a nyelvi ismétlődések és a szinesztéziák által az érzékcsalódások válnak dominánssá a szövegben, ezáltal pedig a szubjektív igazságok megsokszorozódása jelenik meg. Megmutatkozik továbbá a globális igazság elérésének lehetetlensége.
Srádi Péter előadásával az interdiszciplinaritás jegyében folytatódott a konferencia, ugyanis a pszichológia felől közelített a Hajnóczy-szövegek felé. A Téboly és terápia című előadásában orvosszakmai megfogalmazását adta a pszichózisnak, miszerint ebben az állapotban az egyénnek a realitással való kapcsolata fellazul, és gondolatai szétesetté, töredezetté válnak, téveszmék, hallucinációk és érzékcsalódások gyötörhetik. A téboly a gondolkodásban nyilvánul meg, ami a nyelv által érhető tetten. Ennek biológiai vonatkozásai is vannak: ugyanazok génszakaszok felelhetnek a beszédkészségért és a skizofréniáért is. Ez utóbbi az evolúciós folyamat során azonban mégsem szelektálódott ki, a populációnak megérte elviselnie azt, mivel maga a kifejezőképesség előnye meghaladja a veszteség mértékét. A modernségben a téboly ábrázolása a szürrealizmusban a legjelentősebb, mivel itt az alternatív valóság álmok, hallucinációk és víziók során jelenik meg. Ehhez az irányzathoz kapcsolódva, Hajnóczynál az alkoholizmus vezetett át az álomvilágba. Az alkotás folyamatává tett diszfunkcionális attitűdöket. Az ivás révén tudott írni, továbbá az írás tárgya is az alkoholizmus. A tulajdon alkotásáért a lehető legnagyobb árat szabta meg: a saját életét. Ez dinamika, bár önsorsrontó, pontot tesz az életműre.
Perzsa szőttes-szekció
A harmadik szekció a Perzsa szőttes címet viselte, mivel Hajnóczy legismertebb és legtöbbet interpretált kisregényét tárgyalták az ide tartozó referátumok. Csíkvári Gábor A téboly előszobája című előadásában A halál kilovagolt Perzsiábólt önmagában tárgyalta, és prózapoétikai megközelítésben értelmezte. Szemléletében a cselekmény lényegében leíró jellegű, az otthon magányában az alkohol kísértésével küszködő, elgyengülő akaratú, széthulló ember állapotrajza. Ebben a folyamatban bontakozik ki egy sors analízise és leltára. A cselekményes elemek az elbeszélő előéletét idézik fel sajátosan, bonyolult tér- és időszerkezetben. A visszaemlékezés ürügyét a jegyzetek közti lapozgatás adja, valójában azonban a történet töredékei egységes folyamatba rendeződnek, és felvázolják azt az utat, amely során a főhős az önpusztító alkoholizmusig eljutott. Az írószobájában ülő férfi egy novellára való anyagot keres, benne is jár a megírás folyamatában, de kényszertől hajtva újból a pohár után nyúl. Felidéződik benne a saját háza építése közben a koponyájába szöget verő kőműves képe. A borzalmas, tudatosan megvalósított és kegyetlen pontossággal végrehajtott öngyilkosság párhuzamba kerül a szépirodalmi alkotás aktusával. A látomások sorában a Perzsia-vízió helyzetét és jelentőségét tekintve is kitüntetett. A delírium küszöbén ez az utolsó, az eddig elejtett asszociációkat egy jelképbe sűrítő látomás. Csíkvári olvasatában a halott város az elbeszélő belső világát tárja elénk. A romokban heverő mustársárga házak, és a valaha gyönyörű és gazdag város képében a remélt belső gazdagság és az alkotásban kiteljesedni kívánó lélek jelenik meg. Mindez visszavonhatatlanul elpusztulva azonban, a sors egy régi fordulója óta.
Varga Réka Determinált példázatok – A halál kilovagolt Perzsiából a középkori látomásos irodalom párhuzamában címmel megkísérelt feltárni egy eddigiekben még nem artikulált megközelítési pontot: a magyar nyelvű középkori látomásos irodalmak korpuszát vette összehasonlítási alapul a mű elemzéséhez. Értelmezésében csatlakozott a Hoványi Márton által kijelölt keresztény misztika és Hajnóczy szövegeinek kapcsolódási pontjaihoz. Azonban a középkor vizionárius irodalmai és azok hátborzongató látomásleírásai műfajukban és stílusjegyeikben is eltérnek a bibliai alapszövegektől. Ezek forrásként a pogány mítoszvilághoz és az antik görögséghez nyúltak, ebből kifolyólag abszurd, groteszk vízióleírás és pokolábrázolások jelennek meg bennük. A pokoljárás tétje mindig a megtisztulás folyamata, majd az itt szerzett tapasztalatok kinyilatkoztatása népnevelő célzattal. A keresztény erkölcsi rend keretrendszere azonban a Perzsia hősénél hiányként mutatkozik meg Varga szerint. Két ismert legenda maradt fenn magyar nyelven: Krizsafán György látomásai és Tar Lőrinc pokoljárása. A lovagok számára megadatik a víziókból felszabadító kulcs, míg a Perzsia elbeszélőjének csupán annak lehetősége rajzolódik ki. Még hogyha a pokolra szállás aktusa be is azonosítható, mégsincs benne olyan tanítás, ami lehetőséget kínálna a megváltásra – ezért Hajnóczy Perzsiáját nehéz hagyományos értelemben példázatként olvasnunk. Legfeljebb abból a szempontból, hogy felmutatja korának ellehetetlenült életterét, és ezzel annak a példázatává válik, milyen sors jutott a Kádár-kor marginalizált kisemberének.
Végül Sipos Márton A téboly „hermeneutikai” felfogása és az ismétlés alakzatai a Hajnóczy-prózában című előadása következett. Sipos a téboly fogalmi határait bontotta le. Tézise szerint, mivel a téboly pont az ésszerűségen kívül helyezkedik el, ezért roppant problémás a megkonstruált fogalmi keretünkkel értelmezni magát az őrültséget. Hajnóczy prózája akkor lehet alkalmas a dekonstrukciós olvasatra, ha nem csupán tematikailag, de formailag is értelmezzük bennük az őrültséget. Ez az automatizmusok esetén érhető tetten, amikor a szövegben lévő szereplő cselekedetek ismétlődése túllép a cselekvő személyén. Hajnóczy nem csupán utal a cselekvések ismétlődésére, de retorikailag meg is jeleníti azokat újra és újra.
A nap folyamán az előadók tudományos szempontból közelítették meg az életművet – zárásként pedig Szkárosi Endre az ismétlések és a téboly nyelvének performanszba foglalásával költőileg is megidézte Hajnóczyt.
Kiemelt kép forrása: a MűGond Facebook-oldala
