Az 1988-as, szöuli olimpia előtt Kanada 56 éven keresztül nem nyert aranyérmet atlétikában az ötkarikás versenyeken. Az ország kormányzata erős nyomást gyakorolt az atlétikai edzőkre egy győzelem reményében, ráadásul amikor kiderült, hogy Ben Johnson eséllyel indulhat a legrangosabb versenyen, egész Kanada büszkén felsorakozott az újdonsült nemzeti hős mögött.
Amikor Ben Johnson 1976-ban Jamaicából Kanadába telepedett, még csupán egy esetlen tizenéves volt, aki nagyon szeretett futni. Tíz éven keresztül Charlie Francis kanadai edző foglalkozott vele, és idővel már Kanada egyik legkiválóbb atlétájának számított. 1984-ben, Los Angelesben a nyári olimpiai játékokon bekerült a százméteres síkfutás döntőjébe és 10,22 másodperces idejével megszerezte a bronzérmet Carl Lewis és Sam Graddy mögött. Az olimpia után azonban mintha csoda történt volna, Johnson 7 alkalommal is Lewis előtt végzett a versenyeken, ráadásul a római vb-n új világcsúccsal diadalmaskodott. A nem mindennapi teljesítménynek az amerikai atléta hangot is adott, szerinte a kanadai nem csupán a tehetségének köszönhette az eredményeit.
Carl Lewis az 1987-es atlétikai világbajnokság döntőjében
A közvélemény nem törődött Lewis siralmaival, úgy vélték, hogy a vereség miatt ilyen keserű. Johnson ekkor már hivatalosan is a világ leggyorsabb emberének számított, a szponzoroktól ömlött hozzá a pénz, és joggal érezhette magát körülrajongott sztárnak. Az olimpia előtt azonban zűrös dolgok történtek Johnson táborában: a nyilvánosság előtt összeveszett az edzőjével, majd túl sokat szerepelt a reklámokban és nem edzett eleget. Amikor a nemzeti hős ráadásul meg is sérült, a kanadaiak kezdtek kételkedni abban, hogy a bajnokuk ugyanolyan jól fog szerepelni Szöulban, mint Rómában. Az olimpia előtt egy hónappal Johnson ismét megmérkőzött Lewisszal és beigazolódott honfitársai legnagyobb félelme. A versenyt 9,93 másodperccel Carl Lewis nyerte meg, Johnson csupán a harmadik lett. Lewis sugárzott az önbizalomtól, azzal hencegett, hogy a zsebében van az olimpiai százméteres síkfutás aranyérme.
A világ legnagyobb versenyfutása
Az olimpia kezdetén a kanadaiak már nem is nagyon reménykedtek abban, hogy Johnsoné lehet az aranyérem. Amikor azonban a pályára lépett, a sportoló magabiztosnak látszott, csak úgy duzzadt az erőtől. Mintha minden korábbinál jobb formában lett volna. Eldördült a startpisztoly, és a sportág nyolc „telivére” száguldani kezdett. Johnson nem csak végig vezetve nyert, de saját korábbi rekordját megdöntve új világcsúcsot állított fel. Az aranyérmet Kanada nyerte meg, az egész világ lenyűgözve bámulta a világ legjobb futóinak csodálatos versenyét. Brian Mulroney kanadai miniszterelnök a verseny után a televízió előtt felhívta Johnsont, és elmondta neki, hogy boldoggá tette ezt az estét Kanada számára. Természetesen Lewis nem volt maradéktalanul elégedett a második helyével, és ismét felvetette, hogy Johnson nem tisztességes úton diadalmaskodott.
Ben Johnson az 1988-as szöuli olimpia döntőjében
Egy éjszaka alatt a mennyből a pokolba
Aznap éjjel az olimpiai laboratóriumban a szokásoknak megfelelően ellenőrizték a sportolókat, és az egyik minta pozitívnak bizonyult. A mintákat csupán egy szám jelölte, így a laboratórium szakemberei igencsak meglepődtek, amikor végül kiderítették, hogy ki adta le a végzetes mintát. Lewis prófétának bizonyult, mert Nemzetközi Olimpiai Bizottság elképedt tisztségviselői kénytelenek voltak bejelenteni, hagy a pozitív mintát Ben Johnson adta le. A „világ leggyorsabb emberének” a szervezetében stanozolol nevű anabolikus szteroidot találtak, ami elősegíti az izmok szálkásítását. Délután fél négykor Carol Anne Letheren, a kanadai delegáció vezetője megfosztotta Johnsont az aranyérmétől, amit a sportoló már odaajándékozott az anyjának. A megszégyenített atléta kénytelen volt távozni az olimpiai faluból. Johnson elszántan tagadta, hogy szteroidokat használt volna, de a vizsgálat más eredményt hozott. Az aranyérmet Carl Lewis kapta, de Charlie Francis kanadai edző meggyőződése szerint Johnson eredményeit manipulálták. Érdekes adalék, hogy a sportoló orvosa nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak.
A bukott hős visszatér
Két év felfüggesztés után Johnson ismét pályára léphetett, a kanadai közvélemény megbocsátott a bukott hősnek, az egész ország neki szurkolt. A sportoló jó időt futott a visszatérésén, de így is csak második lett. Csalódottnak látszott, mert be akarta bizonyítani az egész világnak, hogy újra képes a legjobbnak lenni. Ez nem hogy nem sikerült, de öt évvel a szöuli olimpia után ismét elbukott egy doppingvizsgálaton. Ezért már egy életre kizárták a versenyzésből és Johnson most már nem próbálta meg elkendőzni a valóságot. Amikor 1996-ban interjút készítettek vele, őszintén beszélt az olimpiai botrányról is:
„Igen, szteroidokat szedtem. De a többi versenyző is ugyanezt tette. Ők is tudták, én is tudtam. Csak ez számít. Magára vessen az, aki komolyan elhiszi, hogy az élsportolók nem szednek doppingszereket.”
A következő évek során doppingbotrányba keveredett a szöuli döntő több versenyzője, az is kiderült, hogy az 1988-as olimpiára készülve Carl Lewis három alkalommal is megbukott a doppingvizsgálaton, ám az Amerikai Olimpiai Bizottság elfogadta az élsportoló magyarázatát, mely szerint Lewis azt hitte, hogy csupán ártatlan, növényi eredetű étrend-kiegészítőket szedett.
Az 1988-as botrány után a sportolókat mind gyakrabban ellenőrizték, de az új doppingtesztek kifejlesztésével párhuzamosan újabb és újabb tiltott szerek jelentek meg a piacon. 2007-ben óriási botrány robbant ki az Egyesült Államokban, a BALCO-ügyben azzal vádoltak meg egy San Franciscó-i gyógyszeripari vállalatot, hogy hosszú időn keresztül doppingszerekkel látta el a legkiemelkedőbb amerikai sportolókat, például a Major League baseballjátékosait és az NBA kosarasait, valamint számos amerikai futballistát és atlétát. Victor Conte, a BALCO megalapítója azzal védekezett, hogy a doppingszerekre éppenséggel az esélyegyenlőség miatt volt szükség.
Victor Conte, a BALCO alapítója
forrás: edition.cnn.com, cbc.ca, en.wikipedia.org
