A város központi terén megbúvó Napfényes Étterem finom és minőségi vegán étkekkel várja a vendégeket, a cukrászdával is rendelkező vendéglőben csak vegán étrendet követők dolgoznak. Mészáros Márton kulturális újságírónak, lapunk vendégszerzőjének étteremkritikáját, az Ennivaló című gasztrosorozat negyedik írását olvashatjátok.
Minden városnak van legalább egy központi tere, amely közlekedési csomópontként is szolgál. Budapestnek – legalábbis a folyó keleti oldalán – valószínűleg a Ferenciek tere az egyik centruma, ahol a barokk templomtól indulva alig néhány lépést kell megtenni a Curia utcában ahhoz, hogy megérkezzünk a Napfényes Étterem kicsit viseltes cégére alá. Az étterem, amely belépve egy cukrászdának kialakított hellyel, majd hátulsó részében a klasszikus főétkezési szekcióval fogadja a vendéget, nem olyan régen áll itt, mint ahogyan saccoltam – nyilvánvalóan a közszájon forgása miatt hittük azt, hogy régebben nyitotta meg kapuit.
Néhány éve még a VII. kerületben található Rózsa utcába kellett annak mennie, aki finom és minőségi vegán ebédre vagy vacsorára vágyott, a Ferenciek terén 2015 óta várják a vendégeket. Rövid ideig párhuzamosan működött a két vendéglátóegység, végül az előbbi bezárt. Miközben a lila kötényt, fehér inget viselő pincér az egyik ablakmenti asztalhoz kísér, akaratlanul is megfigyelhetem, hogy a szomszédos asztaloknál javarészt külföldiek ülnek – francia, spanyol és isten tudja, milyen nyelven diskurálnak. Addig, amíg a terem leghátsó alkotóelemeként szolgáló pultnál facsart narancslét (600 forint/2 dl) megkapom, elbámészkodhatok. Kint csepereg az eső, de amúgy is ronda, borús időnk van, inkább a beltérre összpontosítok. Az asztalon számtalan ezoterikus témájú, illetve vegán étrendet népszerűsítő prospektus mellett ott áll egy tekintélyes méretű kő, amelyre a negyvennégyes számot festették fel. (A Napfényes internetes honlapján a vegán életmódról, illetve a vegán konyhával foglalkozó kiadványokról, szakácskönyvekről is tájékozódhat az olvasó. Mellesleg minden alkalmazottjuk vegán étrendet követ.) Szerencsére nincs időm arra, hogy megszámoljam a környező étkező- és ülőalkalmatosságokat (nyilván a negyvennégyes az asztalom száma), mert a felszolgáló kihozza a bablevest, amit rendeltem. Ha bablevesre gondolok, mindig eszembe jut a legnagyobbnak tartott magyar romantikus író, vagyis azt mondom, van bennem némi bizalmatlanság azt illetően, hogy milyen is a bableves a kolbász, a sonka, meg ki tudja, mi nélkül.
Kezdjük ott, hogy ebben a félliteres babgulyásban (1350 forint) tulajdonképpen minden benne van, aminek benne kell lennie: szárazbab, sárga- és fehérrépa, zeller, hagyma, fokhagyma, burgonya. Nem hiányzik a kolbász erőteljes íze, a tönkölycsipetke jóízű – alig tűnik fel, hogy fehér liszt helyett teljes kiőrlésű búzalisztből készült. Ha már a tönkölynél tartunk, nem árt rögzíteni, hogy nem csak húsétel nem került a lébe, a hagyományos búzalisztet tönkölybúzából készült váltotta fel. Egyébként az általam olyan sok ételhez (székelykáposzta, rakott erdélyi káposzta, rakott padlizsán és karfiol, karfiolleves, ezen a ponton megállok, nem sorolom tovább) „feltétként” használt tejföl helyett szójajoghurtot keverek a babok közé. És mire a végére érek, kijelenthetem, hogy a pirospaprika-barna színűre festett babgulyás gazdag és tápláló, de narkotikus hatást azért nem vált ki belőlem.
Ami ezután jön, azt nem a menükönyvből, hanem a mellé fűzött napi ajánlatból választottam. A spagetti bolognesét (1500 forint) nehéz lenne elrontani, de a húsragu helyett – csalóka módon – valami egészen hasonlónak látszó, de fura kombinációt kapok: a szószban jószerivel zöldségeket (zellert, sárgarépát) érezni, a spagettisajt helyett használt Violife márkájú növényi sajt pedig egyáltalán nem kínál átható, intenzív világot. Megvallom, lévén vércsetípus, nem bírok huzamosabb ideig hús nélkül meglenni (tehát ördög vagyok a templomban, akarom írni, a vegán konyhán), ezért számomra ennél a nagyon húsalapú olasz fogásnál sarokpont a darált sertéshús hiánya. Ellenben a sok paradicsom, a hagymakocka, a megfelelő fűszerezés kifejezetten jó pont.
A grillezett cukkini quinoa-rizottón, „cheddar” mártással (2500 forint) nem csak nevében komplex, hanem ízvilágában is összetett. Leginkább azért fogok rá emlékezni, mert a tofu és az édesburgonya önmagában is remek, viszont a mustár, kesudió, meg a sajtmártás helyére került növényi aroma társításával egyenesen tökéletessé válnak. A szemrevaló tálalás szépen elrejti azt, hogy milyen tekintélyes adaggal van dolgunk – ehhez foghatóhoz kevés hazai étteremben van szerencsénk.
Miközben egy kicsit regenerálódom a viszonylag gyorsan elfogyasztott étkeket követően, kifaggatom Kovács Zoltánt, az étterem társtulajdonos-konyhafőnökét, aki arról beszél, hogy a Napfényes abszolút missziónak tekinti a magyarok környezet- és éntudatos felvilágosítását, elsősorban a kajafronton, valamint az egészséges életmód terén. Ugyanakkor magától értetődik, senkire nem eröltetik rá a hitüket. – Tizenöt évvel ezelőtt feleannyi vegán élt ezen a túlnépesedett bolygón, mint ma. Igaz, világszerte már akkor is elterjedt volt a jelenség, de manapság egyre több híresség teszi le a garast az állati eredetű termékeket nélkülöző étrend mellett. Magyarországon viszont meghúszszorozódott a számuk, a jövőkutatók becslése szerint a következő tíz-húsz évben a vegánizmus válik majd a legnagyobb trenddé, jó értelemben – állítja. Nem győzi hozzátenni, vegánnak lenni nem póz, mert az irányzat követői, akik Magyarországon nagyjából tízezren lehetnek, nem csak a táplálkozásra, hanem az „életvédelemre” is ügyelnek. Tudjuk jól, mi a helyzet a bőrtermékekkel, a vágóhidak működésével, a versenylovakkal, a bika futtatásával és arénában történő kergetésével, a cirkuszok soklábú szereplőivel. – Az én meglátásom szerint a vegán életmód alapvetően a nem-ártásról szól. Lehet, hogy nem ért vele mindenki egyet, de hozzánk betérve legalább elfogadja, hogy létezik a jelenség, mellesleg kipróbálhatja, és ezután még az is lehet, hogy rájön arra, hogy ezen az úton szeretne tovább járni – egészíti ki gondolatát.
A konyhán kívül a televíziós műsorok gyakori megszólalójaként ismert Kovács Zoltán szerint globális változást nem lehet elérni, legalábbis nem néhány éven belül. A kisebb településeken az emberek sokszor befogják a fülüket, eltakarják a szemüket, ha valami újról hallanak. (Az étteremnek egyébként vannak törzsvendégei, de gyakorta érkeznek új-zélandi, ausztráliai, kanadai, argentin nemzetiségű vendégek is.) Azt már én teszem hozzá, hogy a gazdasági modell, amiben élünk, az anyagi fogyasztás növelésére helyezi a hangsúlyt, ezért nehéz változást eszközölni. Miután elmondja, hogy serkentőnek vagy bódítónak számító termékeket – értsd: kólát, energiaitalt, alkoholt, hagyományos kávét – nem tartanak, gabonából készült kávéval kínál, amelyet elutasítok, mert egyáltalán nem kávézok. A természetes frissítők – például az étlapról hívogatóan rám pislantó zöld turmix helyett – gyümölcsös tortaszeletet nézek ki magamnak. Közvetlenül desszertvillám tésztával történő első találkozása után meggyőződhetek róla, hogy az egészséges (teljes kiőrlésű tönkölyből, barna lisztből, növényi margarinból, nádcukorból, bio foszfátmentes sütőporból, étolajból, bio citromléből, Himalaya sóból, tisztított vízből készült) cukrászsütemény elsőosztályú, még akkor is, ha az íze kicsit eltér a szokásos erdei gyümölcsös tortákétól.
Ami engem illet: a kulináris identitásomat nem változtatta meg a Napfényesben tett látogatásom, de rájöttem, hogy néha tojás, cukor, laktóz, glutén nélkül is jól lehet lakni. És ezek nélkül is lehet jót enni.
Fotók: Csomos Attila / ELTE Online
