Egy ELTE-s alkotmánybíró “vallomása” — folytatódott az ELTE Sikerek

Stumpf István ELTE-hez való kötődése vitán felül áll, hiszen 1982-ben az Állam- és Jogtudományi Karon, 1985-ben pedig egyetemünk Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. Tanult Oxfordban, Washingtonban, 2008-ban pedig Magyarországon habilitált; 2015-ben pedig egyetemi tanárrá nevezték ki. A nyolcvanas évektől sokszor közvetetten és közvetlenül is meghatározta azt, hogy az emberek mit gondoljanak politikáról, gazdaságról, közéletről. Az ő nevéhez fűződik az 1982-ben megalapított ELTE Bibó István Szakkollégium, illetve az 1991-től működő Századvég Politikai Iskola. 1998-tól 2002-ig közvetlen politikai szerepet is vállalt, kancelláriaminiszterként volt tagja a kormánynak. 2002-től a Századvég Alapítvány elnöke; a Századvég folyóirat alapító főszerkesztője, majd társ-főszerkesztője volt egészen 2010-ig.

Stumpf István „első generációs sváb parasztgyerekként” egész életében arra készült, hogy értelmiségiként hogyan lehet segíteni egy közösségen. Szerencsésnek gondolja magát, hogy megtapasztalhatta, milyen érzés egy közösséghez tartozni. Mikor közölte a szüleivel, hogy ő tovább szeretne tanulni, nem vették komolyan, hiszen az osztálytársai már mind szakmát tanultak, már-már pénzt kerestek. Fel is vették a kollégiumba, ám hamar kiderült, hogy vasárnaponként szilencium van, így nem engedik ki a focimeccsekre. Ekkor döntött úgy, hogy kiköltözik és bejárós lesz. Így történt, hogy rendszeresen kellett várnia a buszra, ezt a szabadidőt pedig a könyvtárban töltötte el, ahol beterítette a történelem.

Eredetileg matekos beállítottságúként érkezett a gimnáziumba, ám szépen lassan a humán tanulmányok felé fordult az érdeklődése. A Budaörsi Úti Kollégiumban elkezdték megalkotni a szakkollégium alapjait. Ők azok közé az egyetemisták közé tartoztak, akik nem akarták elpazarolni az itt eltöltött éveiket. Megpróbáltak egy olyan alternatívát teremteni a hallgatóknak, melyekkel tartalmasabbá tehették az egyetemista létet. A Szakkollégium kapott is egy épületet, 64 ember költözött ki a Ménesi út 12-be. Tisztában voltak vele, hogy a Bibó nevet nem fogják tudni felvenni, ezért elnevezték Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak; szerették volna hangsúlyozni a jog mögötti társadalom kutatásának szükségességét is. Ebben az intézetben mindig is volt egy kettősség: mi is pontosan a feladata egy ilyen intézménynek? Egy tehetséggondozó központ, vagy egy olyan közösségi kísérlet, amelyben fiatalokat készítenek fel arra, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek?

Az 1985-ben megrendezett Budapesti Egyetemista Főiskolás Találkozó (BEFŐT) egy fontos mérföldkő volt. Itt derült ki, hogy léteznek olyan fiatalok, akik belülről akarják megreformálni a rendszert. Nem sokkal ezután alakult meg a Fiatal Ifjúsági Szövetség (FISZ), mely azt szorgalmazta, hogy ne csak a KISZ létezhessen, hanem ők is.

Ő mint alapító kollégiumi igazgató állandóan küzdött azzal a belső radikalizmussal, mely azokból a fiatalokból áradt, akik úgy, ahogy van, le szerették volna bontani az aktuális rendszert. Ez egy olyan időszak volt, ahol divat volt előadásokra járni, olvasni, tudást átadni egymásnak; egyszóval pezsgő egyetemi élet folyt. Ekkoriban már lehetett érezni, hogy a rendszerváltás nincs messze.

1988. március 30-án alakult meg a kollégiumban a FIDESZ. Mint kollégiumigazgató bajban volt, mert úgy gondolta, hogy minden generációnak magának kell kialakítania a viselkedésformáját, illetve azt, hogy hogyan akar élni; ám vezetőként felelősséggel tartozott minden „rendszerellenes” megmozdulásért, mely az intézet falai közt zajlott. Azon az éjszakán éles vita volt arról, hogy megalakuljon-e ez a „szövetség”. Úgy érezte, hogy ez egy kamikaze-akció, nem lehetett tudni, hogy mi lesz majd a következménye. Ő mint igazgató inkább egy konszolidált megoldást támogatott, a párt alapítói azonban radikálisabban szerették volna véghez vinni azt, amit akartak.

A rendszerváltás után, hosszas hezitálást követően úgy döntött, hogy nem szeretne részt venni a politikában, inkább visszament tanítani az egyetemre. Úgy érzi, jól járt, ugyanis jöttek az egyetemi évek, ő pedig ösztöndíjasként elutazhatott az USA-ba. Ebből a szempontból 1992 sorsdöntő volt.

El kellett döntenie, hogy a családjával utazik-e fél évre Amerikába, vagy pedig egyedül. Végül feleségével és a három kisgyermekével vágott bele a nagy utazásba, ez pedig mindannyiuknak nehéz időszak volt. Feleségével fontosnak tartották, hogy ezt a viszonylag hosszú időt úgy töltsék el az USA-ban, hogy az a gyermekeiknek is tartalmas emlékként maradjon meg. A Harvardon megismerte a módját, hogy lehetne létrehozni Magyarországon is egy olyan iskolát, mely pótolja a hiányzó politikusképzést az országból. Olyan gyakorlatorientált oktatási struktúrát szeretett volna létrehozni, mely esettanulmányokon alapszik, de történeti és politikai alapismeretekre is épít. Ebből lett a Századvég, rengeteg mai politikus itt szocializálódott.

1994-ben hozták létre a Kormányzás 2000 kutatási programot, mely az egész választási, kormányzási rendszert volt hivatott teljes mértékben átvilágítani. Többek között ennek a kutatási programnak köszönheti, hogy 1998-ban felkérték kancelláriaminiszternek. Hogy megbánta-e, hogy elvállalta ezt a tisztséget? A válasz az, hogy nem.

Látható, hogy ma egy elég lényeges konfliktus kezd kiéleződni az Európai Unióban. A föderalizáció szemben a nemzetállami szuverenitással. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi fog történni a választások után. Ebben a kérdésben nagyon nagy szerepe van az Alkotmánybíróságnak, hiszen az ő dolguk lesz meghatározni az „alkotmányosság kemény magját”, pontosabban, hogy mik azok az EU-s intézkedések, melyek hazánk alkotmányába ütköznek.