Az ELTE polgárai: rengetegen vagyunk, sokféle helyről jövünk, a legkülönbözőbb személyiségek vagyunk. Mégis, egy dolog közös bennünk: az ELTE mellett döntöttünk. Interjúsorozatunkban néhány ELTE-polgárral beszélgetünk arról, mi vonzotta őket éppen erre az egyetemre, és mit tapasztaltak eddig. Másodikként Tóth Bálint, a Tétékás Nyúz főszerkesztője, újságíró, fotós és nem mellesleg földrajz szakos hallgató válaszolt néhány kérdésünkre.
Miért választottad az ELTE-t?
Már általános iskolában sejtettem, hogy földrajzzal szeretnék foglalkozni. Így visszagondolva inkább az akkori földrajztanárom előadásmódja fogott meg, mint maga a tárgy. Aztán szépen lassan teltek az évek, a gimnázium 11. évében pedig jelentkeztem földrajz érettségi-előkészítőre, ekkor már biztosan tudtam, hogy földrajzos leszek. Budapestiként elég evidens volt, hogy az ELTE-re fogok jönni, főleg hogy a nyílt napokon látottak alapján is nagyon szimpatikus volt minden; maga a kampusz és környezete kifejezetten tetszett, áradt belőle az az egyetemi hangulat.
Szerinted miben változtatott meg téged az egyetem?
Az általános iskolában és a gimnáziumban elég visszafogott és csendes voltam. Főleg ebben hozott változást számomra az egyetem. Azzal a motivációval mentem el gólyatáborba, hogy én márpedig barátokat fogok szerezni, szerencsére így is lett, a gólyatábori élmények pedig az egyetemi élményekkel folytatódtak. Az első félévben rengeteg buliban, eseményen vettem részt, semmit sem hagytam ki. Az egyetemi évek alatt sokkal bátrabb, magabiztosabb lettem, és kialakult bennem egy egészséges nagyképűség is, amire úgy gondolom, hogy minden embernek szüksége van. Elkezdtem büszke lenni arra, amit csinálok, aki vagyok.
Hogy lettél a Tétékás Nyúz főszerkesztője?
Gólyatáborban szereztem tudomást arról, hogy létezik egyetemi sajtó, hogy létezik Tétékás Nyúz. Mikor László Lívia, a főszerkesztő elmondta, hogy miről is szól ez az egész, rögtön megfogott a dolog, ám a következő fél évben nem igazán kerestem a lehetőséget, hogy az újságnál dolgozzak. A szemeszter vége felé azonban rájöttem, hogy videókat, aftermovie-kat szeretnék csinálni a hallgatói magazinnak. Nem sokkal később Líviával is beszéltem, a második félévemet pedig már a Nyúz videósaként, illetve fotósaként kezdtem.
A következő néhány hónapban rengeteg egyetemi rendezvényen vettem részt, a munkából kifolyólag megismerkedtem a Mentorrendszerrel, aminek rengeteg barátot köszönhetek. Nyár végén részem lehetett a gólyatáborokban is, ezek egyikén pedig Lívia felvette, hogy lassan le szeretne mondani a főszerkesztői pozícióról, és keresi az utódját. Néhány nap vacillálás után elé álltam azzal, hogy én szeretnék lenni a következő főszerkesztő. Abban az évben novemberben pályáztam, és meg is választottak a címre.
Nem régóta az EO-ra is írsz, te átfogóan látod az ELTE Press működését, mit gondolsz róla? (Kritizálni is ér!)
Így van, néhány hete már az ELTE Online-on is olvashatóak a cikkeim. Az, hogy átfogóan látom az ELTE Presst, leginkább Blankó Miklósnak, az ELTE Online főszerkesztőjének köszönhető. Azt kell mondjam, nagyon jól összehozta a kari lapokat. Amióta itt van, ismét tartunk ELTE Press-üléseket, elég jól megismertük egymást a lapok főszerkesztőivel. Közösen tudjuk megbeszélni és megoldani azokat a problémákat, amik mindannyiunkat érintenek.
Az egyetemi újságírás nem csak arról szól, hogy hallgatóknak minőségi, releváns cikkeket szolgáltassunk. Rengetegszer megkaptam azokat a rosszindulatú megjegyzéseket, hogy: „Minek dolgozol te ezzel ennyit? Úgysem olvassa senki.” Vagy ha valaki nem is merte konkrétan ezt kimondani, erősen utalgatott arra, hogy feleslegesnek tartja az egyetemi újságírást. Az ELTE Press lehetővé teszi, hogy olvasóközönséget, felületet biztosítsunk olyan hallgatók számára, akik meg szeretnék osztani gondolataikat a nagyvilággal. Sokan nem hiszik el, hogy egy embernek, aki eddig csak a személyes blogjára írogatott, mekkora öröm, ha olyan felületre publikálhat, amiről tudja, hogy az emberek biztosan olvasni fogják.
Ha valaki azt kritizálja az ELTE Pressben, hogy nem minden cikk kifogástalan, az nincs tisztában az egyetemi sajtó lényegével. Aki rosszallja, hogy az egyetemi újságírók fizetést kapnak, és azt mondja, hogy a cikkíráshoz nem kell tehetség, sem kemény munka, az pedig el sem tudja képzelni, hogy mennyi teendő van egy hallgatói magazin működése mögött.
Mit gondolsz az egyetemi közéletről? Sok hallgató elbeszéléséből tudjuk, hogy ilyenkor kinyílik számukra a világ, rengeteg különböző emberrel találkoznak mindenféle egyetemi fórumon. Te mennyire vetetted bele magad az egyetemi életbe?
Mint már említettem, gólyaként én is fejest ugrottam az egyetemi közéletbe a legtöbb szaktársammal együtt. Ekkoriban ez nem az újságírásból vagy a szakterületi munkából állt, inkább csak minden bulin, rendezvényen ott akartam lenni azokkal az emberekkel, akiket gólyatáborban ismertem meg. Ez szerencsére jól alakult, a kezdeti rokonszenv sok esetben igazi barátsággá vált.
Az egyetemi közéletben természetesen hatalmas szerepe van a Hallgatói Önkormányzatoknak, hiszen az ő égiszük alatt működnek a szakterületi rendezvények és a Mentorrendszer. A mentorok egyik nagy előnye, hogy rajtuk keresztül bárki bele tudja vetni magát az egyetemi közéletbe. Nagyszerű, hogy a mentorok legtöbbször nem csak az első félévben maradnak az emberrel, tapasztalatból mondom, hogy ezen túlmenően is igaz barátságok alakulhatnak ki.
A társaságba való beilleszkedéshez én a bulizást választottam. Nekem ez be is jött, de mind tudjuk, hogy megy ez. Az első egy-két buliban még nagyon sok szaktársad ott van, hiszen mindenki meg akar ismerni mindenkit. Nem sokkal később többen is rájönnek, hogy nekik nem feltétlenül való ez az egész: vagy nem érzik magukénak a társaságot, vagy rájönnek, hogy nem szeretik a hajnalig tartó tivornyázásokat. Ennek ellenére nem igaz, hogy az ember csak úgy szerezhet barátokat, hogyha ráerőlteti magára a heti vagy akár napi rendszerességű bulizást; véleményem szerint az egyetem a legjobb hely arra, hogy valaki megtalálja a társaságát és rájöjjön arra, hogy pontosan mit is szeretne az élettől. Azért olyan csodálatos az egyetemi közélet, mert nem kell félned attól, hogy önmagadat add. Nem kell eljátszanod egy szerepet ahhoz, hogy be tudj illeszkedni, hogy életre szóló barátokat szerezz.
Mivel TTK-s vagy, muszáj feltennem a kérdést: személy szerint te és a szakod mennyit érzékelsz a forráshiányból, amelyről cikkeznek a lapok?
Földrajz szakon nem feltétlenül kellenek drága eszközök az oktatáshoz, ebből a szempontból csak a számítógépek minősége a kifogásolható, amiken geoinformatikai feladatokat végzünk, de ezt sem mondanám vészesnek.
A pénzhiány a TTK Hallgatói Önkormányzatát sajnos ugyanúgy érinti, mint magát a kart, ez pedig az egyetemi újságírásra is hatással van. A Tétékás Nyúz nyomdai megjelenését finanszírozó civil szervezet igen nehéz helyzetbe került, emiatt a lap 28 év után nem tud megjelenni nyomtatásban, át kellett állnunk online formátumra. A TTK HÖK biztosított róla, hogy a Nyúz egy érték, amit nem szeretne elveszíteni, ezért szó volt arról, hogy kevesebb lapszámban mégis megjelenik majd a HÖK finanszírozásában, a fejleményeket ez ügyben továbbra is várom.
Mik a terveid diploma után?
A Földrajz BSc megszerzése után mindenképpen tervben van egy MSc. Nagy valószínűséggel egyébként ugyanitt, az ELTE-n fogom folytatni a tanulmányaimat Terület- és Településfejlesztés szakirányon. Hogy ezek után mi fog velem történni, az meg még nagyon messze van, ám nem szeretném magára hagyni az újságírást. Sajnos abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy rengeteg minden érdekel, és ha lehetőségem lenne rá, akkor diploma után egyszerre lennék városfejlesztő, geoinformatikus, szociológus, újságíró és fotóriporter.
Vannak olyan tanáraid, akikre különösen felnézel?
Igen, Berki Márton a Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékről, aki egyébként A Kar Kiváló Oktatója címben is részesült is idén. Nagy szerencse, ha annak az embernek élvezed leginkább az előadásait, aki kutatásaiban is a legközelebb áll hozzád, ez számomra pedig Berki Márton. Ebből kifolyólag a szakdolgozatomat is nála fogom írni.
