Ezt az üzenetet küldi Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész, az erdélyi magyar irodalom monográfusa a felnövő generációnak, a fiataloknak, egyetemistáknak. Megfogó az a mélyen gyökerező szeretet, mellyel az erdélyi irodalom felé fordul, mely ott rejlik minden szava és tette mögött. Pomogáts Bélával folytatott pódiumbeszélgetést Balázs Géza a Partiumi Keresztény Egyetemen, Az irodalom és a kultúra éltető közege: a lokális és a regionális című nagyváradi konferencián 2018. november 5-én.
Az erdélyi szerelem számára, ahogy ő maga fogalmazott, mindennapi gyakorlat több mint 62 éve, amikor (1956-ban) megírta szakdolgozatát Kuncz Aladárról. Az erdélyi irodalomról szóló témaválasztások az akkor negyedéves hallgatók irodalmi szabadságharca volt. Barátja és egyetemi társa, Gömöri György volt az első, aki felhívta figyelmét az erdélyi magyarság helyzetére. Gömöri ugyanis 1956-ban kapott egy írószövetségi ösztöndíjat Kolozsvárra, és visszatérte után – ahogy Pomogáts Béla visszaemlékezett – szinte falrengető örömmel számolt be tapasztalatairól. Megismerkedett Láng Gusztávval, Kántor Lajossal, Beke Györggyel, Sütő Andrással, és Dsida Jenőről írta meg szakdolgozatát.
Kép: Hevesi Zoltán (PKE)
Pomogáts Béla a beszélgetésben felfejtette azokat a szálakat, amelyek őt Kuncz Aladárhoz fűzték, s melyek továbbvezették, s vezetik ma is az erdélyi irodalomhoz. A fonál valahonnan a Pomogáts-család könvespolcáról indult, Kuncz regénye, a Fekete kolostor ott állt a polcon, s rejtett magában egy kézírásos bejegyzést, egy dedikációt a szerzőtől. A címzett Pomogáts Béla édesanyja, Kuncz egykori ápolója volt. A kétkötetes mű családi kincs – mondta Pomogáts Béla, akit a regény világa és a személyes kötődés megérintett, és elindította életpályáján. Témavezetőnek a Fekete kolostor magyar kiadása előszavát író Bóka László professzort kérte fel. A Kuncz-szakdolgozatból 1968-ra elkészült a monográfia, melyet tanulmányok, esszék, kritikák követtek a transzszilvanizmusról, Déry Tiborról, Radnótiról, Juhász Ferencről, és még sorolhatnánk, majd a mai napig készülő, négykötetesre tervezett összefoglaló munka, az erdélyi irodalom története. A monográfia ötletadója és támogatója a székelyföldi könyvkiadó, Tőzsér József volt. Az életművet jelentő erdélyi magyar irodalom fonalát nem egyedül gombolyítja Pomogáts Béla, hanem példaadó munkájával, az irodalom és a magyar kultúra iránt érzett szeretetével, írásaival másokat is ösztönöz. Tevékenységét a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia), az Illyés Közalapítvány elnökeként, az MTA Határon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság tagjaként is folytatta.
„Mitől erdélyi az erdélyi irodalom, vannak ismertetőjegyei?” – kérdezte Balázs Géza. A téma, a nyelv, a mondatok szerkesztése, a keleti és nyugati gondolkodásmód ötvözése egyediként jelenik meg az erdélyi magyar irodalomban. Ha az erdélyi magyar irodalom történetéről beszélünk, akkor ez alatt általában két külön világot kell érteni, Partiumot és Erdélyt. Az 1920 előtti Partiumnak még több köze volt a magyar Alföldhöz vagy Kárpátaljához, mint a belső Erdélyhez, mondta Pomogáts Béla. De mára a kettőt a közös sors, a történelem összekapcsolta.
Befejezésként fogjuk meg, s vigyük magunkkal annak a fonálnak az egyik szálát, amely a különleges erdélyi magyar irodalom világához vezet bennünket. Kuncz Aladár Fekete kolostorából idézek, ahol a szerző az internáltak hazaindulásáról ír.
„Egyéniségünknek csak cifra díszeit, érvényesülő vágyainkat, dölyfünket és önzésünket
hagytuk itt, de helyette megtaláltuk az egységesítő szeretetet. Nem nyolcvan ember,
csak egy sors, egy rendeltetés indul itt ki a kapun, a nyolcvanból, az ezerből, a milliókból
eggyé forrott ember, a mindenkiben és csak a mindenkiért élni tudó egy lélek…”
És ne feledkezzünk meg Pomogáts Béla professzor úr üzenetéről: Szeressük az erdélyi magyar irodalmat!
Az írás a pódiumbeszélgetésről készült hangfelvétel alapján készült.
