Michael Jordan minden idők egyik legsikeresebb kosárlabdázója – és sokak szerint ezzel együtt a legjobb is. Az NBA, majd a világ meghódításáig hosszú és rögös út vezetett, amihez a tehetségén túl a páratlan versenyszellemére is szüksége volt. Cikksorozatunk nyolcadik része Jordan első bajnoki címéről szól.
5. rész: a Chicago Bulls felépítése
6. rész: Jordan túl sok dobást vállal?
7. rész: Phil Jackson (és Tex Winter) hatalomátvétele
Az 1990-es nyár mozgalmasan alakult. Jordan beleegyezett abba, hogy lemond a szerződésében garantált pénz egy részéről, ha azt Walter Davis szerződtetésére költi a Bulls. Az üzletet már majdnem megkötötték, amikor Davis felesége úgy döntött, hogy nem szeretne elköltözni Denver városából. Szintén a két szezon között kezdett el kirajzolódni egy új rivalizálás Jordan és Charles Barkley között. Mindketten részt vettek egy jótékonysági golftornán, ahol Barkley volt Jordan ütőhordója, s ekkor a fiatal erőcsatár közölte, hogy az új idényben megszerzi Jordan pontkirályi címét. Az 1990-91-es idény ráadásul pont egy Philadelphia-Chicago összecsapással indult, ahol Jordan 34 pontja ellenére kikapott a Bulls. Barkley 37 pontig jutott.
Három vereséggel indult a Chicago új idénye, és 11 meccs után is csak 5 győzelemmel álltak. A gyenge kezdés után ismét megingott Jordan hite Tex Winter támadórendszerével kapcsolatban. Az emiatt felgyülemlő feszültséget jellemzően kétféleképpen vezette le: a hozzá közel állókkal kártyázott vagy elment golfozni. A legtöbb problémát végül az oldotta meg, hogy összeállt a csapat védekezése, ami egyre több győzelmet eredményezett. Decemberre egészen odáig jutottak, hogy a Cleveland az egyik negyedben mindössze 5(!) pontot tudott ellenük szerezni. Hazai pályán különösen erősek lettek, 30 győzelemből álló sorozatot építettek a saját csarnokukban.
Michael Jordan és Isiah Thomas
Állítólag Jordan akkor kezdett el teljes mértékben hinni a csapat játékában, amikor februárban idegenben nyertek a Detroit ellen. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy Isiah Thomas nem lépett pályára.) Tavasszal sorra építették a győzelmi sorozatokat, és végül 61-21-es mérleggel fejezték be az alapszakaszt. Ami még fontosabb volt, hogy egy esetleges Detroit elleni párharcot először várhattak pályaelőnyből. A szezon végén Jordan pontkirály (és MVP) lett, hiába Barkley fogadkozása, s hiába remélte Phil Jackson is, hogy ezúttal nem az ő játékosa zsebeli be ezt a díjat. A rájátszás első körében a New York Knicks nem jelentett nehézséget, kisöpörték őket (3-0).
A második körben hasonlóan simán (4-1) jutott tovább a Bulls a Philadelphia 76ers ellen is, és a legérdekesebb dolog a pályán kívül történt. Az egyik – meccsek közötti – szabadnapon Jordan elmotorozott Atlantic Citybe kaszinózni, s reggel 6:30-kor ért vissza a szállásra. 10:00-kor ugyanúgy részt vett a csapat edzésén, mintha semmi sem történt volna. Később ezt az esetet úgy jegyezték fel, mint Jordan első olyan kilengése, ami nyilvánosságot kapott. A figyelem hamar visszaterelődött a pályára, ugyanis a következő körben ismét összecsapott a Chicago és a Detroit, ráadásul ezúttal a másik oldalon voltak a nagyobb problémák.
Több játékos – például Isiah Thomas – is sérülésekkel küszködött, de az irányító áprilisban visszatért. Ezt a tervezettnél korábban megtette, mivel úgy sejtette, hogy Chuck Daly nem számol vele az 1992-es Olimpián, hiába volt ő az edzője a Pistonsnál is. Innentől kezdve Thomas folyamatosan kritizálta edzőjét a médiában. A Bulls megérezte a vérszagot, s három összecsapás után 3-0-ra vezetett. A negyedik meccs előtti sajtótájékoztatón Jordan hosszasan kifejtette, hogy ki fogják söpörni ellenfelüket, aminek mindenki örülni fog, mert a Detroit úgy nyert két bajnoki címet, hogy közben nem játszottak „tiszta kosárlabdát”. Elismerte, hogy nyertek, de ezt piszkos eszközökkel érték el.
Jordan talán dühből beszélt, ugyanakkor abban nem tévedett sokat, hogy a Pistons játékstílusának befellegzett. A rájátszás korábbi szakaszában számos „flagrant” szabálytalanságot fújtak ellenük. A liga komisszárja, David Stern általánosságban vissza akarta szorítani a játékra jellemző keménységet, mivel az egyik meccsen a szeme láttára összeverekedtek a játékosok. A Chicago a negyedik meccset is behúzta, aminek a végén a Detroit játékosai nem mentek oda gratulálni a Bulls játékosainak a továbbjutáshoz. Egyedül Joe Dumars tett kivételt, aki emlékezett arra, hogy milyen fájdalmat látott a korábbi párharcok végén Jordan arcán.
1991 júniusában Michael Jordan élete első NBA-döntőjére készülhetett, miközben a Chicago Bulls az ellenfelére várt. Nyugaton az alapszakasz legjobb csapata, a Portland Trail Blazers küzdött a Los Angeles Lakers ellen, s végül az utóbbi jutott be a döntőbe, ami miatt a Chicago került pályaelőnybe. A Bullsnál Joe O’Neil foglalkozott azzal, hogy jegyeket szerezzen a játékosok hozzátartozóinak. A legnagyobb problémát rendre az okozta, hogy Jordan igényeit úgy elégítse ki, hogy közben a többi játékos egója ne sérüljön.
O’Neil hivatalosan azt kommunikálta, hogy minden játékosnak négy jegyet tud szerezni, majd titokban átadott MJ-nek körülbelül negyven belépőt. De nem csak Jordan hozzátartozói, hanem mindenki más is látni akarta, ahogyan összecsap Michael Jordan és Magic Johnson. Az első összecsapás elképesztően szoros végjátékot hozott: 14 másodperccel a vége előtt Jordan egyetemi csapattársa, Sam Perkins vágott be egy triplát, amivel előnybe került a Lakers. A Bulls utolsó dobását természetesen az egész meccsen remeklő (36 pont, 12 gólpassz, 8 lepattanó, 14/24 dobásmutató) MJ vállalta el, de hibázott és odalett a Chicago pályaelőnye.
Az első meccsnek mégis volt egy pozitív hozadéka a Bulls számára: Phil Jackson meggyőződött róla, hogy az ellenfél borzasztóan szenved, amikor Magic Johnsont ki tudják venni a játékból. Emiatt a második mérkőzés elején Jordan védekezett ellene, ám hamar begyűjtött két személyi hibát. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy Scottie Pippen is megpróbáljon Magic ellen védekezni. Ez a húzás elképesztően bejött, Johnson 13 dobásából csak 4 volt jó, miközben Pippen a másik oldalon 20 pontig és 10 gólpasszig jutott. Jordan így is elhomályosította őt, úgy jutott 33 pontig és 13 gólpasszig, hogy 18 dobásából 15(!) jó volt.
Az egyenlítést követő videóelemzés alatt Jackson rámutatott arra, hogy Johnson zónát védekezik, így John Paxson szabadon dobhat kintről, Jordan viszont nem használja ki ezt elégszer. Jordan hiába osztott ki 25 gólpasszt két meccs alatt, Jackson úgy gondolta, hogy még jobban be kellene vonnia a játékba a többieket, ráadásul Paxson a második meccsen 8/8 dobást értékesített. A harmadik meccs után ismét ez volt Jackson üzenete. Ez az összecsapás ismét szorosan alakult, MJ pedig új problémával szembesült: amikor Pippen védekezett Johnson ellen, neki többnyire Divac maradt, aki rendre ki tudta használni fizikai fölényét. Jordan 3,4 másodperccel a vége előtt mentett hosszabbításra. A ráadásban 8 ponttal jobb volt a Bulls.
A negyedik meccsen remekül védekezett a Chicago, a Lakers mindössze dobásai 37%-át értékesítette, ami után már 3-1-re vezettek a döntőben, miközben látszólag Jackson üzenete is célba ért. Ezen az összecsapáson a Bulls kezdőjéből mindenki legalább 10 dobást vállalt. A titok az üzenet közvetítésében lehetett: nagyon ritkán kért számon bármit is közvetlenül Jordanen, ilyenkor inkább azt közölte, hogy a csapatnak mit kellene másképp, jobban csinálnia. Egyénileg nem kritizálta őt szinte soha, de Jordan volt annyira intelligens, hogy mindig tudta ilyenkor, hogy róla van szó.
Az ötödik meccsre mégis mintha feledésbe merült volna az előző összecsapás sikerének titka. Jordan rendre egymaga próbálta megoldani a helyzeteket, ami eleinte nem okozott neki problémát, ezért a Lakers elkezdte őt duplázni. Ez hatásos volt, sorra hagyta ki a dobásokat, majd a hajrában Phil Jackson időt kért. Az edző megkérdezte tőle, hogy ki van üresen. Elsőre nem érkezett válasz, majd miután Jackson másodszor is rákérdezett, MJ kinyögte, hogy Paxson. Egyértelmű volt, hogy mit akart ezzel Jackson, majd felszólította, hogy passzoljon neki. Az utolsó 4 percben Paxson 5 kosarat szerzett, a Bulls pedig 108-101-re nyert. A Chicago – és Jordan – bajnok lett.
A következő részben Jordan második és harmadik bajnoki címéről, illetve a kibontakozó szerencsejáték-függőségéről olvashattok.
A cikk Roland Lazenby Michael Jordan: The Life című könyve alapján készült, ami először 2014-ben jelent meg az Egyesült Államokban. A statisztikák ellenőrzésében a Basketball Reference segített.
Képek forrása: Pinterest
