2018. szeptember 28-29-én ismét megrendezésre került a Kutatók Éjszakája. Immár hagyományszerűen, az ország több pontján, a tudományterületek széles perspektíváját felölelő érdekes foglalkozások, műhelyek és előadások várták az érdeklődőket. Az ingyenes, Európa-szerte megrendezésre kerülő programsorozat országunkban először kétnapos rendezvénnyé nőtte ki magát.
A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat fő célja, hogy a tudományos pályát érdekessé, vonzóvá tegye a fiatalok számára. A különleges témakörök bemutatása mellett a résztvevőknek alkalmuk volt kipróbálni egy-egy érdekes kísérletet, viták során kifejteni a véleményüket, aktívan részt venni és alakítani a foglalkozások menetét. Az idei rendezvénysorozat 260 helyszínen került megrendezésre, a látogatók országszerte több mint 2000 program körül választhattak. A következőkben – bemutatva az előadások által érintett széles perspektívát – két merőben eltérő tudományterület előadásainak tartalmát mutatom be.
A pénteki programok első állomása A fordító – ferdítő? Kalandozások a mű- és szakfordítás útvesztőjében című előadás volt. A műhelyfoglalkozást Fejérvári Boldizsár, fordító, szaklektor és szerkesztő vezette, koordinálta. A segítségével körbejártuk a mű- és a szakfordítás aktuális kihívásait, a területen tevékenykedők által a fordítás során szem előtt tartott elveket, valamint pár szemléletes példán keresztül mi magunk is belekóstolhattunk a műfordítás során tapasztalható kihívásokba.
“Van-e tudománya a műfordításnak? Léteznek minden területen alkalmazható, univerzális szabályok? A versek esetében a formahűség vagy a tartalom megtartása a követendő elv?” – Ilyen kérdésekkel indította a tanár úr a beszélgetést. A foglalkozás során kiderült, hogy nagyon sok kérdésre nem adhatunk egzakt, pontos választ, hiszen nyelvpárról nyelvpárra változik a fordítások során alkalmazható technikák tára. A magyar nyelv esetében van lehetőség a verselés megvalósítására, nagy költőink és fordítóink ezt a hagyományt honosították meg, azonban az angol nyelvterületre a rím és a ritmustalan fordítás a jellemző. Jelenleg Magyarországon a műfordítás esetében nincs szükség tudományos végzettségre, egyedül a szakfordítás az, ahol a felsőfokú végzettséghez kötik a szakmai tevékenységet.
A beszélgetés során megállapítottuk, hogy műfajonként eltérő a szóról szóra való fordítás jelentősége, szépirodalmi művek esetében nem elsődleges szempont a formahűség. Ezzel ellentétben az, hogy a fordító ismerje a szöveg keletkezési korának kultúráját, nyelvi sajátosságait, szokásait, elkerülhetetlen, hiszen az adott szöveg csak így tudja átadni az eredeti mű hangulatát. Vitába keveredtünk annak kapcsán, hogy a fordítások esetében mekkora mértékben adhat hozzá plusz tartalmat a fordító a műhöz a személyes stílusjegyeinek fordításba való belecsempészésével, valamint hogy a mű eredeti stílusa milyen mértékben szorulhat a háttérbe. Beszélgettünk a különböző korok és az eltérő korosztályok elvárásairól a lefordított szöveggel kapcsolatban. Hosszasan tárgyaltunk a dialektusok fontosságának kérdéséről. Vajon az eredeti mű keletkezési régiójának megfelelő nyelvi sajátosságok meg kell, hogy jelenjenek a lefordított műben? Esetleg a sztenderd nyelv szabályai szerint kell, hogy a fordítás elkészüljön? Mi történik abban az esetben, ha irodalomtörténeti klasszikusokat szeretnénk fordítani? A klasszikus shakespeare-i művek klasszikus magyarra való fordítása esetében szembe találnánk magunkat azzal a problémával, hogy a különböző régiók, nyelvterületek és kultúrák eltérő ütemben fejlődtek, így az adott korban nem ugyanolyan szókinccsel és nyelvi sajátosságokkal rendelkeztek. A fordítás ebben az esetben egy kevés forráson alapuló, kreált nyelvet eredményezne, mely szintén új problémákat vetne fel.
Ezt követően a nemi szerepek fontosságáról beszéltünk. Vajon egy női fordító vissza tudja adni egy kamasz fiú szemléletében íródott könyv sajátosságait? És fordítva? Vélhetően a fordító személyes képességitől függ az, hogy mennyire hitelesen tudja visszaadni a vele ellenkező nemű főszereplő gondolatait, érzelemvilágát. Milyen szerepet töltenek be a kultúránkban az újrafordítások? Vajon egy jobban sikerült újrafordítás sikeresebb tud lenni, mint az eredeti, vagy az – akár hibái ellenére is – meggyökerezett már a köztudatban? Léteznek tabuk, azaz olyan szavak, melyek nem jelenhetnek meg a műfordításban? Elfogadható a „váó” szó leírva egy nyomtatott könyvben?
Látható, hogy a beszélgetés során rengeteg kérdéskört végigjártunk. Egyértelművé vált, hogy a műfordítás – annak ellenére, hogy jelenleg a szakmában való tevékenységet nem kötik végzettséghez – rendkívüli képzettséget igényel: az adott kor és kultúra mélyenszántó ismeretét, a nyelvi sajátosságok, fordításban alkalmazható technikák elsajátítását. A műfordítás során az adott szöveggel a fordítón kívül lektor, szerkesztő és korrektor is munkálkodik, a hatalmas közös munka eredménye egy-egy jó kötet. Azonban az is kiderült, hogy nincsenek univerzális, minden esetben alkalmazható szabályok, a gyakorlat során fejlődhet a legtöbbet a szakember.
Az ezt követő előadás során koptokkal – egy vallási, etnikai és nyelvi alapon is elkülöníthető egyiptomi kisebbséggel – ismerkedtem meg. A koptok az óegyiptomi keresztény egyház képviselői, a muszlimok az „őslakos keresztény lakosságként” tekintettek rájuk. A kopt szó a muszlimok által használt, görög „aigyptos” eredeti jelentése alapján, „egyiptomi” kifejezésből született. A kopt nyelv az óegyiptomi nyelv eredeti folytatása, mely lévén, hogy már nem modernizálják, kihaltnak tekinthető. A közösség kultúrája a Kr.u. 3. századtól egészen az arab hódításig, a Kr.u. 7. századik meghatározó volt Egyiptom területén. A művészetükben megjelenő elemek számos más területen is megjelentek. Kiemelkedőek a Római Birodalom és Pompeji területein talált mozaikmaradványokon, valamint textíliákon is felfedezhető, óegyiptomi művészetre jellemző sajátosságok. A nílusi jelenetek – melyek egyben a föld és a természet újjászületésének a szimbólumai – az egyik legelterjedtebben használt ábrázolások voltak. Számos, az egyiptomi művészetben megjelenő elemet az európai kultúra átalakítva, de megtartott. Kiemelkedő a horus imperator és a lovasszentek közötti kapcsolat. Az óegyiptomi történet szerint Hórusz seregeket gyűjtött, hogy bosszút álljon apja halálért. Széth, az ellenfele szintén a szövetségeseket toborzott, végül a seregek összecsaptak. Az ikonikussá vált ábrázolás során Hóruszt a krokodil vagy víziló formájában ábrázolt Széth győzi le. Ez az ábrázolás a későbbiekben az európai lovasszentek ábrázolásában jelent meg, a leghíresebbek Szent György és a sárkány alakját megörökítő alkotások. A kopt kultúra emellett továbbvitte a mumifikáció több ezer éves hagyományait is. Különlegessége a kultúrának, hogy a szarkofágokat nem maszkkal díszítették, hanem egy, az elhunytról élete teljében készült, fára festett portréval. Jelenleg elmondható, hogy a koptok halotti kultusza az óegyiptomi hagyományokkal számos hasonlóságot mutat.
A kutatók éjszakája változatos programokkal várta az érdeklődőket. A programsorozat lehetőséget biztosított arra, hogy a látogatók az általuk ismert tudományterületeken bővítsék, színesítsék a tudásukat, valamint teljesen ismeretlen tudományterületekre is bepillantást nyerjenek.
Források: Kutatók Éjszakája; A fordító – ferdítő?; Közel, s Távol
Fotók: Interpress; Kutatók Éjszakája; Greenedge
