Mindig is érdekelt az evolúció, az ősrobbanás-kutatás vagy a mesterséges intelligencia? Idén is két teljes napig előtted a lehetőség, hogy ezekkel (és mindenféle más tudományterülettel) is megismerkedhess! Linkáradatra fel: a szeptember 28-29. között rendezendő Kutatók Éjszakájának ELTE-s programjai közül szemezgettünk.
Megdöbbentően széleskörű idén a Kutatók Éjszakájának programkínálata. Szeptember 28-ára és 29-ére összesen 3931 programot vezettek fel az online rendszerbe; további szűréssel kiderül, hogy ebből 372 eseményt az ELTE szervez valamilyen formában. Belátható tehát, hogy egy efféle kedvcsináló cikk nem élhet a teljesség igényével ‒ ezért karonként csoportosítva ajánlunk néhány érdekes előadást, többnyire regisztrációt nem igénylő (és budapesti) programokat, hiszen szeptember 12-e óta sok helyütt már elfogytak a helyek. (A karok sorrendje teljesen esetleges.)
ELTE Természettudományi Kar
A természettudomány ígérkezik minden évben a leglátványosabbnak. Sok program alapul a résztvevők bevonásán, legyen az interaktivitásra épülő, saját mérésekre is lehetőséget adó foglalkozás vagy érdekes kísérleteket bemutató előadás. Ezekre persze gyorsan el is kelnek a jegyek (gyógyszerfejlesztésről például már nem hallhatunk itt), azonban nemcsak az early birdök örülhetnek. Lehet még tájékozódni, hogy mégis mihez kezdhet egy alkalmazott matematikus egy vállalatnál (olyan cégek részvételével, mint a Graphisoft, a Morgan Stanley vagy a Citi Bank), valamint megtudhatunk új érdekességeket a villányi borvidéken pár éve felfedezett őshüllő-maradványokról is. Az evolúciós vonalon haladva beülhetünk a zene és az emberi elme kapcsolatáról szóló előadásra is ‒ de bevallom, a személyes kedvencem az A haszontalan tudás haszna című előadás témája: vagyis az, hogy egyáltalán mi a hasznuk van a „kellemetlenkedő okostojások”-nak: a tudósoknak?
ELTE Informatikai Kar
Az IK is erős idén a látványosság kategóriájában. Lehet csatlakozni a műholdas kincskereséshez az IK tanszéki műszerparkjának felhasználásával; másutt a számítógépes látást mutatják be autókra szerelt érzékelők működésének megfigyelésén keresztül; de el lehet vinni egy körre egy tesztautót is, ami a Bosch önvezető technológiákat kutató mérnökeinek fejlesztéseit hivatott szemléltetni. A drónok szerelmesei sem maradnak esemény nélkül: drónfejlesztőkkel beszélgetve lehet majd figyelni őket munka közben. Mindeközben azonban a jövő is jelen lesz, hiszen valós-idejű alkalmazásokról ugyanekkor hallhatunk előadást. Utolsóként pedig egy igazán minden internethasználót érintő előadást ajánlunk: az 5G megjelenésének új lehetőségeit, sajátosságait, informatikai kihívásait, továbbfutásait vehetjük szemügyre a következő generációs mobilhálózatokat taglaló bemutatón.
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Az ÁJK is képviselteti magát a hétvégi rendezvénysorozaton. Az egyik legprovokatívabb eseménycím a Börtönrádiók, avagy mindenkinek érdemes-e hangot adni: az előadás viszont, úgy tűnik, a rádiókra az elítéltek reintegrációjának eszközeként tekint, ezt a kérdést vizsgálja. Egy másik program a mesterséges intelligencia vagy az önvezető járművek által felvetett jogi kérdéseket nézi meg közelebbről: például, hogy kié a felelősség és a kártérítés kötelezettsége egy önvezető jármű okozta balesetben. Egy súlyos témát jár körbe a magyarországi gyermekprostitúciót és emberkereskedelmet vizsgáló előadás ‒ itt a jogi vonatkozás egy lesz csupán a szociológiai-pszichológiai aspektus mellett. Ennél tipikusabb programpont a tárgyalóterem működését (pszichológiáját) bemutató interaktív workshop, ami szituációs játékot ígér. Egyetemistáknak is érdekes terület lehet a munkajognak az a része, ami az éjszakai munkát szabályozza ‒ éjjeli baglyoknak szinte kötelező!
ELTE Pedagógiai- és Pszichológiai Kar
A PPK idén betekintést nyújt a hipnóziskutatás történetébe és az ízérzékeléssel összefüggő pszichológiába: az ételfóbiák és ízpreferenciák világába. Ennél kicsit meglepőbb, hogy meglehetősen nyitottak a szülés témája felé (bár ez mostanában egyébként is felkapott kérdés): legalább hat előadás foglalkozik ezzel. A szakemberek interaktív módon mutatják be a szülésznők tapasztalatai alapján a tudatállapot megváltozását, másutt a szülési fájdalommal kapcsolatos tudnivalókat vizsgálják meg, körbejárják a perinatális életidő etikai kérdéseit, és az otthonszülésről is szó lesz. Emellett a szülőszobában elhangzó mondatokról és a pólyázás mindenféle vonatkozásáról is tanulhatunk; arról nem beszélve, hogy a szülést művészetterápiás eszközökkel is megvizsgálhatjuk egy workshop keretein belül.
ELTE Bölcsészettudományi Kar
Igazán vegyes képet mutat a BTK. Többek között a ló motívumára asszociálva tudhatunk meg kreatív játékokkal többet a mongol kultúráról (mondjuk bokacsont-jóslással); Korea kulturális sajátosságait, irodalmát és képzőművészetét ismerhetjük meg; és akár a fasiszta Olaszország kultúrájába is betekintést nyerhetünk. Tipikusabb filozófiai témának tűnik Gödel és az ontológiai istenérv vagy a Nyelv, gondolkodás, világ című előadás. Viszont talán nem is gondolnánk, hogy a fonetikai tanszéken eközben saját beszéd- és énekhangunk műszeres mérését is elvégezhetjük. Mindezek mellett kerekasztal-beszélgetést szerveznek például a kritikai gondolkodás tanításáról és a klímaváltozásról is.
ELTE Tanító- és Óvóképző Kar
A TÓK idén többek között (angol-magyar) gyerekjátékokkal, az angol kultúrába betekintést engedő táblajátékokkal, angol és német gyermekkönyvek vásárával, a kétnyelvűséggel kapcsolatos hallgatók által készített kiállítással, valamint német nemzetiségi szokásokról tartott workshoppal várja az érdeklődőket.
ELTE Társadalomtudományi Kar
A TÓK játékai mellett a TáTK is készül hasonlóval, mégpedig érzékenyítésre fókuszálva. A résztvevőknek 30 napot kell átélniük a mélyszegénységben élők bőrébe bújva (példaképpen: a bevételforrás a mindenkinek biztosított támogatásokból, feketemunkából, nyert vagy talált pénzből tevődik össze; és hasonló módon életközeliek a kiadások is). Emellett a Doktori Iskolával együttműködve ismeretterjesztő előadásokat tartanak. A programban négy előadó is szerepel, olyan témákkal, mint az éjjeli menedékek tapasztalata egy szociális munkás számára vagy a kínai népességpolitika. Manapság újra előtérbe került a vallásosság témája: a vallásantropológiai kerekasztal-beszélgetésen Papp Richárd kulturális antropológus fog különböző egyházak képviselőivel az egymás mellett élésről, különbözőségekről és hasonlóságokról, a vallási közösséghez tartozás érzéséről beszélgetni. Könnyedebb keretek között lehet gondolkodni a társadalmi kérdésekről a társadalomismereti kocsmakvízen.
ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
A BGGyK egyik előadása mind a TáTK érzékenyítő tevékenységéhez, mind a BTK (fentebb is megjelenő) fonetikai részéhez kötődik: az általános beszédképzéstől eltérő beszédek megértéséről hallhatunk itt, a hangátalakítással és ennek gyakorlati felhasználásával együtt. Hasonló témát (szövegmegértés, atipikusság) jár körbe egy másik kutatás, ami a Star Trek világának segítségével igyekszik megmutatni az olvasási folyamatok működését és az olvasástanulás tipikustól eltérő módjait. Interaktív a segítőkutyákat bevonó program is, ami a fogyatékossággal élő emberek mindennapjaiba enged betekintést. A participatív kutatás elméletéről és gyakorlatáról lesz szó a hallgatói szakdolgozati eredményeket is bemutató, szintén interaktív foglalkozásnak.
Látható tehát, hogy valóban mindenféle tudományterület képviselteti magát az eseményen. Mindenkit biztatok arra, hogy maga is nézzen szét az oldalon: rengeteg program közül választhat a pénteki szabadnapos vagy jól megérdemelt hétvégéjét töltő érdeklődő!
Helyreigazítás: a TáTK és a BGGyK programjait a rendszer a fentebb leírt kereséssel nem hívta elő, azonban másik módszerrel elérhetővé váltak. Így a cikk utolsó két része a többinél valamivel később lett olvasható. Köszönjük a TáTK visszajelzését a kérdésben! Emellett az IK programjai (a Kutatók Éjszakájának programjában közösen a természettudományi és a műszaki kategória részeként) eddig a TTK-val közösen jelentek meg, a cikk módosításával ezek is különváltak.
A kiemelt kép forrása a nokatud.hu.