József Attila a magyarirodalomtörténet (egyik) legnagyobb alakja, az utókornak pedig nem csak a költészetével adott beszédtémát, hanem az életével, személyiségével is. Utóbbi ugyanolyan érdekes a laikusoknak, egyszeri költészetrajongóknak is, mint az igazán nagynevű pszichológusoknak, pszichiátereknek. Számukra is beszéd- és vitatémát szolgáltat ez, s most a nagyközönség előtt fejtették ki véleményüket József Attiláról, az emberről.
Március 13-án rendezte meg a Mindset pszichológiai szaklap a „Nagyon fáj” – a psziché útjain József Attila univerzumában című estet, a helyszín pedig a Városliget Café & Restaurant díszterme volt. A rendezvény elején a lap főszerkesztője, Partos Bence adta elő igen nagy átéléssel a Gyermekké tettél című verset. Ezt követően dr. Németh Attila pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgató főorvosa tartott körülbelül 45 perces előadást József Attila személyisége és pszichiátriai betegsége címmel. Kezdésként ismertette a témával kapcsolatban elérhető irodalmat, ami alapján ő is – ahogyan korábban már nagyon sokan – megkísérelt felállítani egy diagnózist.
A korabeli feljegyzésekből kiderül, hogy József Attila kezelőorvosa, Bach Róbert skizofréniásként kezelte a költőt. Mai tudásunk szerint a tünetei nem erre a betegségre utaltak, sokkal inkább depressziót feltételezhetünk. Az orvostudomány akkori helyzetéről sok mindent elmond, hogy akkor ez nem is számított releváns kérdésnek, hogy a két betegség közül melyikben szenvedett valaki. A depresszió kialakulásánál és megnyilvánulásánál közrejátszik az egyén személyisége, illetve kapcsolódik hozzá egyfajta öröklődési hajlam is. József Attila apjától impulzív személyiségét örökölte, míg anyja szintén depressziótól szenvedett, aki maga is próbálkozott öngyilkossággal. A (majdani) költő először 9 éves korában próbált meg véget vetni az életének. Testvérei közül Jolán szintén nem volt teljesen egészséges, Etelka viszont nem mutatott ilyen betegségre utaló tüneteket.
A korai években még egy teljesen más személyiség volt, mint a halálát megelőző időszakban. Félreértés ne essék, már ekkor is beteg volt, csak ez másképp jelent meg a viselkedésében. Mindig is alkalmazkodási és beilleszkedési problémákkal küszködött, miközben teljes természetességgel elvárta, hogy őt úgy kezeljék, mint a legnagyobb magyar költőt. Nem meglepő módon ebből számos konfliktusa kerekedett. A pályatársak közül leginkább Babits volt az, akivel nézeteltérései akadtak, de ez elmondható Móricz Zsigmonddal kapcsolatosan is. (Ebből arra is lehetne következtetni, hogy a Nyugat folyóirat főszerkesztővel nem találta a közös hangot, de ez még puszta véletlen is lehet.) Más körökből a legtöbbet emlegetett konfliktusa Horger Antallal volt, akiről úgy írt, hogy „eltanácsolt az egyetem fura ura”. Mint később kiderült, önszántából hagyta ott Szegeden az egyetemet idő előtt, de így tett Bécsben és Párizsban is, ezekkel a lépésekkel is alátámasztotta, hogy beilleszkedési problémái voltak.
Először Rapaport Samu volt az, akitől pszichoterápiás kezeléseket kapott, ugyanakkor közel sem ideális orvos-beteg viszonyban voltak. Rapaport nagy rajongója volt a költőnek, s részben ennek is köszönhetően hamar összebarátkoztak. Kezdetben is csak jelképes összeget kért a kezelésekért, majd már nem is pénzbeli juttatást várt el ezekért az alkalmakért. Ehelyett azt kérte tőle, hogy stilizálja a könyvét, ez viszont konfliktust okozott közöttük, mivel József Attila úgy érezte, hogy ő írja meg az egész könyvet, annyi mindent át kellett írnia. Az elkerülhetetlen hamar be is következett, Rapaport nem vállalta tovább a kezeléseket, ami miatt a páciens úgy érezte, hogy ismételten eltaszította magától őt egy számára fontos ember, akiben egyfajta apafigurát láthatott. Ebben az állapotban került következő kezelőjéhez, Gyömrői Edithez.
Gyömrői Edit nem volt képzett szakorvos, de a kor elvárásainak megfelelő szakképzettséggel rendelkezett ahhoz, hogy ő végezhesse az analízisét. A költő hamar szerelmes lett kezelőjébe, aminek eredményeként olyan versek születtek meg, mint például a Gyermekké tettél. Érzelmei viszonzatlanok maradtak, így hamar kialakult egy konfliktus. József Attilának már eleve az derogál
t, hogy még neki kellett fizetnie azért, hogy meghallgassák őt. A visszautasítást hasonlóan nehezen viselte, amiről a Magány című vers is tanúskodik, továbbá számos forrás szerint egyszer késsel is rátámadott Gyömrőire, de ez tisztázatlan. A Szabad ötletek jegyzékében számos foszlány utal arra, hogy milyen hatással volt rá ez az elutasítás. Ezt az egyedi esetet kivetítette általánosságban a nőkre, – köztük az anyjára is – és a nemi identitását illetően is elbizonytalanodott.
Ekkor került Bach Róbert kezelésébe, akinek a feljegyzésiből a legtöbbet tudhatjuk. Ezen feljegyzések alapján tudható, hogy skizofréniára gyanakodott, s az alábbi tüneteket állapította meg: hajlam a hipochondriára, különcségek, gyermekes játékosság, infantilizmus, szélsőséges váltakozások, öngyilkos hajlam. Ezeken kívül a megosztó személyisége miatt is erre a betegségre gyanakodott, de az orvostudomány jelen állása szerint ezek egyáltalán nem a skizofrénia tipikus tünetei. További tünetként állandó gyomorpanaszok (fekély?) is kínozták, de ez megmagyarázható a rendszertelen étkezéssel és a nikotinfogyasztással. Mai ismereteink szerint borderline személyiségzavarban szenvedett valójában. Erre a betegségre jellemző, hogy az alanyok stabilak az instabilitásban, gyakran előfordulhat pszichotikus regresszió, illetve a szélsőséges hajlamok megjelenése. Utóbbi József Attila politikai nézeteiben mutatkozott meg, aki két összeegyeztethetetlen nézetet (marxizmus, freudizmus) akart ötvözni.
Állapota és életkörülményei fokozatosan romlottak, előbbi miatt szanatóriumi kezeléseken is részt vett. Élete utolsó 9 hónapjában az egyetlen igazi fénypontot Kozmutza Flóra iránt táplált érzései jelentették. Már az első találkozásuk során nagy hatással volt rá, ugyanakkor az introvertált személyiségű nőnél nehezen tudott randevút elérni. Az első három randevújuk között 3-3 nap telt el, melyek közül a másodikra már Flóra-versekkel érkezett a költő, a harmadikra pedig házassági ajánlattal. Elmondása szerint már az első alkalommal is meg akarta kérni a kezét, csak nem akart komolytalannak látszani. Meg kell jegyezni, hogy tulajdonképpen ezen érzései is viszonzatlanok maradtak, de Flóra visszaemlékezései alapján ismert nagyon sok minden ebből az időszakból.
1937. július 3-án levélben megbeszélte Flórával, hogy miként tehet nála látogatást, majd ezt követően eltűnt pár napra. Annyit tudni, hogy 600 pengő kölcsönt kért, de a pénz sorsa azóta is ismeretlen. Dr. Németh Attila szerint logikus hipotézis, hogy eljátszotta kártyán a kölcsönkapott vagyont, mivel rendszeresen játszott élete során. Ezt követően érte őt az utolsó nagyobb rohamai is, ami miatt beutalták a Siesta szanatóriumba, ahol egészen novemberig vendégeskedett. Ebből a pár hónapból számos levelezése fennmaradt, melyekben fokozatosan előtérbe került, ahogyan eluralkodott rajta kisebbrendűségi érzés. Az egyik szanatóriumi nővér elmondása szerint zárkózott, de szófogadó beteg volt, továbbá arra a következtetésre juthatunk, hogy mély depresszióban szenvedett.
Élete utolsó hónapját Balatonszárszón töltötte a testvéreinél. Kozmutza Flóra egyszer még meglátogatta itt, akit a Karóval jöttél és az Íme, hát megleltem hazámat című versekkel fogadott. December 2-án meglátogatta Ignotus Pál, Remenyik Zsigmond és Fejtő Ferenc, akik a Szép Szó című folyóiratnál töltöttek be fontos szerepet, és egy új kötet megjelenésének lehetőségével próbálták meg felvidítani őt, kevés sikerrel. Velük tartott Bach Róbert is, akit hamar meg is vádolt azzal, hogy nem barátként érkezett hozzá, hanem orvosi vizitre érkezett. Másnap – azóta sem teljesen tisztázott körülmények között – egy tehervonat vetett véget az életének. Számos búcsúlevelet hagyott maga után, viszont egyikben sem írt az öngyilkosság gondolatáról.
Rengeteg vitát generált már ez a kérdés, hogy öngyilkosság történt, vagy csak baleset. Búcsúlevelei közül kettőt érdemes kiemelni. Ignotus Pálnak írt leveléből kiderül, hogy csakugyan nagyon beteg volt, már nem volt meg az a hatalmas önbizalma, mint régen. Így fogalmazott benne: „Ki kell állnom a közönség elé – hogyan állhatna helyt másként egy lírikus? Hozzá kell azonban tennem, hogy nagy kétségeim vannak, vajjon egyáltalán jó költő voltam-e?” Ebben a részletben nem csak az önbizalomhiány a szembeötlő, hanem az is, hogy múlt időben írt magáról mint költő. Flórához címzett levelében pedig megkéri őt, hogy azon a héten vasárnap mégse látogassa meg őt, mintha már tudta volna, hogy akkor már nem tudja meglátogatni őt.
A Mindset rendezvényén is volt egy „vita”, pontosabban egy kerekasztal-beszélgetés. Az előadó mellett számos szaktekintély részt vett ezen, név szerint Dr. Habil. Forgács Attila (klinikai szakpszichológus, gasztropszichológus), Kozma-Vízkeleti Dániel (kiképző család-pszichoterapeuta), Orvos-Tóth Noémi (klinikai szakpszichológus) és Dr. Kun Ágota (munka- és szervezet szakpszichológus). Számos érdekes kérdés és gondolat elhangzott, válaszok viszont nem minden esetben szület(het)tek. Ilyen volt például, hogy gondolkodjunk József Attiláról, mert ez lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljön az olvasó a költészetéhez. Felmerült egy olyan kérdés is, hogy a „zsenit” tényleg elemezni kell-e, vagy csak élvezni kell az alkotásait?
Mi történik akkor, ha egy sikeres kezelés következményeként elveszíti valaki az alkotási készségét? Ez nagy dilemmát okoz a kezelőorvosoknak is, mert meg kell találni azt a pontot, ahol javul a beteg állapota, de nem hat ki negatívan az alkotásaira. Szinte magát adta az a kérdés, hogy ma miként kezelnék József Attilát? Az orvosok kognitív terápiát és gyógyszeres kezelést javasoltak. Végezetül minden vendég elmondta azt, hogy mi lenne az az egy kérdés, amit feltenne a költőnek, ha lehetőségük lenne rá. Voltak könnyed hangvételű kérdések, mint például az, amelyik az eltűnt 600 pengőről érdeklődött, vagy arról, hogy milyen egeret szeretett volna fogni egyszerre kint és bent. (Utóbbi egy utalás az Eszmélet című versre.) Sokkal komolyabb hangvételű kérdés volt, amelyik azt firtatná, hogy mire lenne szüksége ahhoz, hogy boldog legyen. Olyan is volt, aki megvárná, hogy elkezdjen magától beszélni, vagy csak szimplán meghallgatná őt szavalni.
Az este az Óh szív! nyugodj! című vers megzenésített változatának meghallgatásával ért véget, illetve a közönségben helyet foglalók között kisorsolták Partos Nagy Eszter krétarajzát a költőről (lásd feljebb). Összességében egy rendkívül színvonalas rendezvény volt, azt est nívóját a remek előadó és a csodálatos helyszín is emelte. Remélhetőleg hasonlóan élvezetes előadásokkal folytatódik ez a rendezvénysorozat.
Képek forrása: Wikimedia Commons, az esemény Facebook oldala
