A megfelelő könyvet a megfelelő időben – hangsúlyozza Péczely Dóra, a Tilos az Á Könyvek főszerkesztője. Az ELTE magyar–esztétika szakán diplomázott, tanított, és újságot is írt, majd a Magvető és a Helikon Kiadóknál dolgozott. Vele beszélgettünk az olvasás lehetőségeiről és az ifjúsági irodalomról.
Négy éve a Tilos az Á Könyvek főszerkesztője, előtte pedig a Helikonnál dolgozott. Hogyan történt ez az éles váltás?
A Helikon egy viszonylag rövid kitérőnek bizonyult. Szerettem volna egy kortárs portfóliót is létrehozni a Helikonban a Librin belül (akkor még nem tartozott oda a Jelenkor), de mivel ez egy nagy múltú kiadó, nem engedhettem el a hagyományos vonalat sem. Akkoriban még két tulajdonosi kör volt, és bár fontos és érdekes feladatnak tartottam, hogy híd legyek a két irány között, felőrölte az energiámat. Úgy éreztem, hogy már sok időt eltöltöttem ebben a szakmában, és nem tudom kivárni azt az időt, hogy én határozhassam meg az arculatot. Eléggé öntörvényű és domináns ember vagyok, és úgy éreztem, olyan dolgok viszik el az időmet, amik miatt nem tudom megvalósítani az elképzeléseimet.
Amikor fél év szabadúszás után megkerestek a Pagony tulajdonosai, az ifjúsági irodalom még (a mainál is jobban) gyerekcipőben járt. Ellenben azt láttam a családomban, hogy a 10-12 éves kamaszok, akik eddig olvastak, hirtelen elkezdtek elszakadni a könyvektől. Nem akarom ezért kizárólag a közösségi médiát hibáztatni, mert ez csak részben áll összefüggésben azzal, hogy a gyerekek nem olvasnak. Ilyenkor nincs az a könyv, az az erő, ami könnyen visszafordíthatná ezt a folyamatot, mert rengeteg új dolog lép be a fiatalok életébe. Azért kezdtem el ezzel komolyan foglalkozni, mert éreztem, hogy ebben van potenciál. Ha ezt a lehetőséget kihasználjuk, akkor talán kicsit kevesebben teszik le a könyveket. Megfelelő időben kell a megfelelő könyvet adni a kezükbe. Ha Tolsztojjal akarjuk megszerettetni az irodalmat, az olyan, mintha kaviárral akarnánk megszerettetni az evést. Nem biztos, hogy beválik.
Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy szűkítené a kötelező olvasmányok listáját, és inkább a kortársak felé nyitna. Erről mit gondol?
Nagyon egyetértek vele, bár én nem mernék megnevezni konkrétumokat, kiket hagynék ki. Nem állítom, hogy végigolvastam Jókai életművét, de őt nem likvidálnám teljesen, mert vannak, akiknek tetszik Jókai. Szinte mindegy, hogy 14 éves koráig mit olvas az ember, hogyha az egy jó és izgalmas szöveg. Nem azt mondom, hogy semmilyen klasszikust ne tanítsunk, de nem szükséges ismerni a teljes irodalomtörténetet. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy a gyerek szeressen olvasni, tudjon irodalmi szöveget értelmezni és akár még vitatkozni is róla a barátaival.
Olyan könyv nincs és nem is lesz, ami mindenkinek tetszik, még 30 ember között sem, de az nem mindegy, hogy az a 25–5 arány merre mozdul. Aztán arra kell figyelni, hogy annak az 5-nek miért nem teszik, és ezen lehet-e változtatni. Láttam tanórákat gimikben, ahol a nálunk megjelent Időfutár-t alkalmazták nyelvtan-, irodalom- és történelemórán. Ha etikaórán egy tanárnak gondja van azzal, hogy hogyan közelítsen meg egy erkölcsi témát, akkor a Tilos az Á-nál és más kiadóknál megjelent „problémacentrikus” könyvek segíthetnek ebben. Nálunk ezeket a könyveket a Vészkijárat-sorozatban találják meg az olvasók. Fenyő tanár úrral egyetértve nemcsak változtatni kéne a kötelezők listáján, hanem egy adott mű minél több aspektusát lenne érdemes megmutatni. Nagyon sok olyan gyerek van, akinek kell az a plusz noszogatás órán, ahhoz, hogy a kezébe vegye az olvasnivalót.
Azt látom a legnagyobb problémának, hogy sok gyerek az olvasást kényszernek, és nem örömként éli meg. Akik nem szeretnek olvasni, úgy érzik, hogy ez egy unalmas kötelezettség, ami elviszi a szabadidőt. Magamon is látom, hogy például a buszmegállóban nem azt nézem, hogy mi történik körülöttem a világban, vagy kapok elő egy regényt, hanem a mobilomat bámulom. Ma már 2-3 megállóra be sem teszek a táskámba könyvet, régen ez nem fordult elő. Mikor az ELTE-re jártam, akkor a kollégiumból az egyetemig minimum 30 oldalt elolvastam, és heti egy könyv nem volt elég csak a tömegközlekedésre. Azt kell nyilvánvalóvá tenni, hogy nem kell mindig klasszikusokat olvasni, nagyon jó, ha azt olvassa a kamasz, ami érdekli.
Milyen eszközökkel népszerűsítik az olvasást?
Elsősorban a könyveinkkel, továbbá a Facebook-oldalunkkal, és kamaszkritikus csoportunk is van, akik többnyire pályázat útján kerültek a látókörünkbe.
Már a második filmklubunk fut a kiadóval, amit az ELTE oktatói tartanak. Mindig egy tilosos könyvhöz választanak mozit, a vetítés után pedig beszélgetünk a látottakról és olvasottakról. Szuper szokott lenni, csak örülnénk, ha még többen jönnének.
A moly.hu oldalon is egyre több követőnk van, nagyon fontosnak tartjuk ezt a fórumot, hiszen a legnagyobb „egy helyen” található olvasóközönségről beszélünk, akik nagyon figyelnek a könyveinkre. Idén a young adult kategóriában az általuk meghirdetett Merítés-díjat a zsűri döntése alapján szerzőnk, Molnár T. Eszter Stand-up! című könyve, az olvasók szavazatai alapján pedig a szintén tilosos Szirmay Ágnes Szerelemre castingolva című könyve nyerte.
Évek óta szervezek olvasóköröket a Facebookon, ahol egyetlen poszttal vagy akár egy képpel is tudok embereket motiválni. Jövőre azt tervezem, hogy januárban elolvassuk ugyanazt a könyvet mindnyájan, és az abból származó asszociáció alapján már mindenki magának keres egy következőt. A végén pedig kiderül, hogy ki hova jutott el 12 könyv alatt.
Ha szóba jött már az ELTE, milyen emlékei fűzik ide?
Szegeden kezdtem a főiskolát magyar–népművelés szakon, onnan átmentem Szombathelyre, ahol diplomát szereztem magyar–művelődésszervezés szakon. Emellett média szakirányra jártam, és amikor feljöttem az ELTE-re, még évekig nem tudtam eldönteni, hogy a filmet vagy az irodalmat válasszam. Ez nagyon későn dőlt el, amikor már a doktorit végeztem. Elsősorban a Nyugat szerzőinek könyveiből készült filmekkel foglalkoztam, és tanítottam narrációelméletet. Amikor rájöttem, hogy nem fogok akadémiai pályára menni, és inkább a könyveket választottam, olyan volt, mintha kettévágták volna a lelkemet.
Az ELTE magyar szakát elölről kellett kezdenem, mert csak három tanegységet fogadtak el a diplomámból, az egy hatalmas pofon volt. Viszont szerencsém volt, mert Horváth Iván tanár úrhoz kerültem proszemináriumra, és kérdezte, hogy ki érdekel engem az irodalomból. Ő régi magyaros volt, de amikor mondtam neki, hogy Kosztolányi foglalkoztat, kiderült, hogy neki is nagy kedvence, és javasolta, hogy nézzem meg az Esti Kornél-kiadásokat, érdekes terep lehet. Aztán ez a beszélgetés lett az egyetemi karrierem alapja, utána sokáig úgy tűnt, hogy Kosztolányi-kutató leszek.
Nagy szerencsém volt a tanáraimmal és az évfolyamtársaimmal. Iszonyatosan jó társaság jött össze, olyanok, akik most könyvkiadóknál dolgoznak, az ELTE-n és más egyetemeken tanítanak, vagy filmrendezők, vágók, producerek. Ez egy egészen kivételes időszak volt a magyar és az esztétika szakon. A sajnálatos módon tavaly elhunyt Szegedy-Maszák Mihály egyengette az utamat, hozzá jártam doktorira, és ő is nagyon szerette Esti Kornélt.
Tudna pár konkrét nevet mondani?
Akkoriban járt az ELTE-re például Kovács Eszter és Banyó Péter, a Pagony tulajdonosai, Király Levente író és szerkesztő vagy a Jaffa Kiadó tulajdonosa, Rados Richárd, sőt Peer Krisztián és Térey János is. Akik most ott tanítanak, azok közül Vincze Teréz és Kiss Farkas Gábor például. Akkor járt még oda Visy Beatrix irodalomtörténész és Szentpéteri Márton, aki jelenleg a MOME-n tanít. De hosszan sorolhatnám még a neveket.
Mit tanácsolna a pályakezdő szerkesztőknek?
Először is azt, hogy olvassanak rengeteget. Másodszor, ha eldöntötték, hogy ez érdekli őket, keressenek szakirányú képzést, vagy vegyenek részt olyan projektekben, ahol lehetőség van kipróbálni magukat mások szövegének gondozásában. Ami segíthet, ha eljárnak kiadók és folyóiratok estjeire, mert kapcsolatépítés és az irodalmi életben való jártasság nélkül nehéz elindulni ezen a pályán. Mint sokan, én is a főiskolai és egyetemi közegben lettem szerkesztővé, a Thélème című folyóiratot szerkesztettem már itt Budapesten, ott szereztem első komolyabb tapasztalataimat, de Szombathelyen is eljártam a főiskolai lap szerkesztőségi üléseire. Majd Háy János szerkesztői lapismeretek kurzusát is elvégeztem, aki ekkor nemcsak író, hanem szerkesztő is volt a Palatinusnál. Később, amikor már volt egy lista a könyvekről, amiket szerkesztettem, megkerestem Háyt, és megkérdeztem, nem tudnék-e a kiadónál dolgozni. Erre ő azt mondta, hogy pont abba akarja hagyni, és vegyem át a kiadónál a munkáját. Nagyon nagy mázlim volt, mert ekkor szabadúszó szerkesztőből kiadói szerkesztő lettem. Ennek a szerkesztővé válásnak egyébként pontos, kitaposott útja nincsen, valószínűleg nincs két nagyon hasonló pályaképe a mai magyar szerkesztők közül kettőnek sem.
Hallottam, hogy átadja a Tilos az Á Könyvek szerkesztését másnak. Hogyan született ez a döntés?
Igen, a már említett Kovács Eszter vezetésével fog működni a szerkesztők csapata. Mivel egészen jól látható a jövő évi koncepció és kiadói terv, szóval inkább 2019-től lesz látható, hogyan változik meg vagy marad olyan a Tilos, mint volt az első négy-öt évében. Túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne akarjak mást is csinálni a munkám mellett, de túl sűrű volt ahhoz ez a négy év, hogy túlvállalás nélkül megtehettem volna.
Jelenleg az a feladatom, hogy eldöntsem, mivel akarom tölteni a következő munkás évtizedeimet. A barátaim azt mondják, úgysem fogom sokáig bírni, hogy ne a művészetek közelében legyek. Másfelől a gyerekeim kamaszok, és öt év múlva már bottal üthetem a legkisebb nyomát is. Ha továbbra is olyan tempóban dolgoznék, mint most, azt nagyon megbánnám, mert valószínűleg ezek azok az évek, amikor még az eddig megszokott módon lüktetünk együtt.
A fotókat Orbán Bence készítette.
