A ma ismert legkorábbi leprást találták meg egy Abony közeli ásatáson. A leprafertőzéssel járó jellegzetes csonttani tünetekből állították fel magyarországi, köztük ELTE-s kutatók a diagnózist.
Az MTA Régészeti Intézete 2004 és 2008 között folytatott ásatásokat az Abony közelében található Turjányos-dűlő lelőhelyen. A feltárások során egy késő rézkori, körülbelül Kr. e. 3700-3600 körül élt közösség településének maradványai kerültek felszínre. Az ásatások során mintegy 400 objektumot tártak fel, és 48 ember maradványai kerültek elő, többek között a korszak rituális szokásai szerint eltemetett és gödrökbe bedobott egyének.
Az emberi maradványok elemzése több hazai egyetem és kutatóintézet bevonásával zajlott. Az antropológusokból és régészekből álló kutatócsoport tagjai voltak az MTA BTK Régészeti Intézetéből Köhler Kitti, Marton Tibor és Serlegi Gábor, az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének munkatársai, Hajdu Tamás és Szenczey Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum régész munkatársa, Fábián Szilvia, valamint a Szegedi Tudományegyetemről Marcsik Antónia. Az archeogenetikai vizsgálatokat Helen D. Donoghue, a University College London kutatója végezte. Az elemzések eredményeit a PLos ONE folyóiratban publikálták.
A kutatás célja a közösség életmódjának és lehetséges betegségeinek vizsgálata volt. A rézkori közösség nehéz életkörülményeire utal az újszülöttek maradványainak meglehetősen magas száma, valamint a számos esetben kimutatható és fertőzésre utaló tipikus csontelváltozások, melyek agyhártya- vagy csonthártyagyulladás következtében alakulhattak ki. A paleopatológiai vizsgálatok során fedezte fel a kutatást irányító Köhler Kitti és Hajdu Tamás a mintegy 5700 éve élt közösség egyik tagján a leprára utaló jellegzetes csonttani tüneteket is.
A leprára utaló tipikus csonttani tünetek (a–c); porozitás (d–e); gyulladás- és csontfelszívódás nyomai (f–g) az arckoponyán (257. obj. S20)
(Forrás: Köhler et al. 2017 – Fig 4)
Emellett számos emberi maradványon találtak gyógyult sérülésekre utaló nyomokat, valamint nem egy esetben perimortem, azaz a halál bekövetkeztekor keletkező sérüléseket is, például a testek után a gödörbe dobott kövek okozta töréseket. Két másik esetben vélhetően leszúrták az illetőket, egyiküket állati, másikukat pedig emberi eredetű csonttal.
Az emberi szárkapocscsonttal leszúrt nő (263.obj. S22)
(Forrás: Köhler et al. 2017 – S7-8 Figs)
Az emberi szárkapocscsonttal leszúrt nő (263.obj. S22)
(Forrás: Köhler et al. 2017 – S7-8 Figs)
A kutatás legnagyobb eredménye kétségtelenül a leprás lelet, hiszen majdnem egy évezreddel korábbi, mint az eddig legidősebbnek tartott anatóliai maradvány, ráadásul abban az esetben csak feltételezték, hogy leprás volt az illető. Az archeogenetikai vizsgálatokkal is bizonyított legrégebbi leprás betegségre utaló maradványok Indiából származnak, azonban az abonyi lelet ezeknél is mintegy 1500 évvel korábbinak bizonyult.
A lepra kialakulásával kapcsolatban több elképzelés is ismert. A klasszikus elmélet szerint Ázsiában jelent meg a betegség, és Nagy Sándor hódító hadai hozták magukkal a Mediterraneumba. A leprát terjesztő kórokozó, a Mycobacterium leprae valamint a Mycobacterium lepromatosis örökítőanyagát vizsgáló kutatások viszont ezzel ellentétes utat sejtetnek. Ezt az álláspontot erősítheti az Abony közelében talált lelet is.
forrás: elte.hu
