Az év kiállításai – Arany Jánostól Korniss Péterig

2017-ben több fontos évfordulót is ünnepeltünk, amelyek meghatározták az év kulturális eseményeinek, kiállításainak arculatát: 200 éve született Arany János, 100 éve Szabó Magda, és a reformáció 500. évfordulója is erre az évre esett. Az idei év legfontosabb kiállításai az évfordulós események feldolgozásán túl górcső alá vették Ország Lili művészetét, a Kassák Lajos nevével fémjelzett magyar avantgárdot és az idén nyolcvanéves Korniss Péter munkásságát is.

Az év első felében a Magyar Nemzeti Galéria Árny a kövön – Ország Lili művészete című nagyszabású életmű-kiállítása állt a figyelem középpontjában. A több mint háromszáz képet felvonultató tárlat nemcsak Ország Lili műveiből merített, hanem hazai és külföldi párhuzamokkal igyekezett megkeresni az alkotó helyét a modern képzőművészet világában. Ország Lili jelentőségét mutatja, hogy többek közt Bálint Endre, Vajda Lajos, Giorgio de Chirico és Vieira da Silva művei is bekerültek a válogatásba. A kiállításon különböző dokumentumok is helyet kaptak: fotók és levelek segítségével idézték fel a festő Bálint Endréhez és Pilinszky Jánoshoz fűződő barátságát. Hosszú és izgalmas kiállítás volt, olyan, amit többször is érdemes végigjárni.

 

Ország Lili: Önarckép (Kislány fal előtt) – 1955

Ország Lili: Önarckép (Kislány fal előtt) – 1955

 

A reformációról való gondolkodás, emlékezés egész 2017-et átszőtte az ötszázadik évforduló alkalmából. A rengeteg program közül a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című, a magyarországi reformáció történetét átfogóan bemutató kiállítása emelkedik ki. Magyarországi és határon túli múzeumok összefogásával olyan tárgyi emlékek kerültek néhány hónapra Budapestre, mint a világon egyetlen példányban létező Huszár Gál énekeskönyve vagy a 18. századi torvaji orgona, de 17. századi politikai röplapokat és az Esterházy-gyűjtemény egy részét is megtekinthette a nagyközönség.

Az idei év nemcsak vallási-kultúrtörténeti, de irodalmi évfordulókkal is szolgált. Szabó Magda születésének századik évfordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeumban az író életét és kultikus műveit bemutató tárlat nyílt Annyi titkom maradt… címmel. A gyermekkor és a család bemutatásához a Sziget-Kék, a Tündér Lala, az Abigél és a Für Elise című regényei kapcsolódnak a kiállításon, de nem csak az életrajzi ihletésű művek keletkezéstörténete van fókuszban. Az írónő személyének körvonalazása a cél, melynek a művei ugyanúgy eszközei, mint a levelek, fényképek, tárgyi emlékek. Izgalmas vállalkozás, amelynek jövő év júliusáig még csodájára járhatunk.

 

Szabó Magda

Szabó Magda

 

A PIM nemcsak Szabó Magdáról emlékezik meg; a múzeum az Arany-emlékév egyik legfontosabb központjává avanzsált nagyszabású Önarckép álarcokban című Arany János-kiállításával. A tárlat nem titkolt célja, hogy szembesítsen a berögzült Arany-képpel, és lerántsa a leplet a további lehetséges perspektívákról. Az értelmezési sémák kimozdítását hangzó- és vizuális anyagok használatával, a kortárs képzőművészet bemutatásával és Arany János személyes tárgyainak felhasználásával kívánják elérni. A kiállítás jövő év októberéig várja a látogatókat.

Kassák Lajos munkássága is kiemelt szerepet kapott az év második felében: Kassákizmus címmel egyszerre három kiállítás foglalkozik az „egyszemélyes magyar avantgárd” képviselőjével. A PIM mellett az óbudai Kassák Múzeum és a Bajor Gizi Színészmúzeum is egy-egy tárlattal tiszteleg a sokszínű életmű előtt: a MA folyóirat mellett központi szerepet kap Kassák talán legismertebb,  A ló meghal és a madarak kiröpülnek című alkotása, valamint kevésbé ismert színházi munkássága is. A kiállítás február végéig látható.

 

kassák

A MA folyóiratot bemutató kiállítás plakátja

 

Idén ünnepli nyolcvanadik születésnapját Korniss Péter fotográfus, a jeles évfordulóról pedig mindjárt két tárlattal emlékezik meg a Várfok Galéria és a Magyar Nemzeti Galéria. A Hosszútáv és a Folyamatos emlékezet című kiállításokon együtt láthatók az életmű legfontosabb témái, ciklusai: az ingázómunkásokat bemutató sorozat, az erdélyi falvakban, táncházakban készült fotók vagy a Budapesten „szolgáló” széki asszonyok portréi. Ezek mellett pedig olyan ritkaságok is feltűnnek, mint az indiánrezervátumban készült sorozata, mely egy zárt közösség mindennapjait mutatja be meglepő intimitással és a Kornisstól megszokott érzékenységgel. Aki szeretne elmerülni a kornissi világokban, annak sietnie kell: mindkét kiállítás csak január 7-éig látható.

 

Korniss Péter ikonikus fotóján Michael Jackson a családi fényképek mellett foglal helyet

Korniss Péter ikonikus fotóján Michael Jackson a családi fényképek mellett foglal helyet

 

Ez az év sok izgalmas kiállítással örvendeztetett meg minket, melyek közül néhány szerencsére még elcsíphető a következő hetekben-hónapokban. Reméljük, 2018 is hasonlóan gazdag lesz kulturális programok terén.

 

Borítókép: Korniss Péter: Betlehemesek a lakótelepen (2010) – est.hu

Képek forrása: Magyar Múzeumok archívuma, pim.hu (2), Körmendi-Csák fotográfiai gyűjtemény

Információk a kiállításokról: pim.hu, mng.hu, mnm.hu, Várfok Galéria

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]