Velük fesztiválozunk idén nyáron – 2.rész

Sorozatunkban sorra vesszük a szerintünk legjelentősebb fesztiválfellépőket, akik hazánkban állnak színpadra idén nyáron. Sziget, Volt, Strand és így tovább, vegyesen. Ebben a részben Kasabian, Wiz Khalifa, Paramore, Hurts. És a +1: Foster The People.

KASABIAN, Sziget, aug. 11.

Hazudnék, ha azt mondanám, nincs hiányérzetem a leicesteri indie zenekar legújabb, For Crying Out Loud című albumát illetően. Kevés maradandó dalt tudnék felsorolni a lemezről, egyikük a You’re In Love With A Psycho, aminek beszúrtam a klipjét. Mindennek ellenére a Magyarországon nagy visszatérőnek számító Kasabian a 2000-es évek indie rock hullámának meghatározó bandája, tudják ezt ők is magukról, legutóbb Tom Meighan frontember fejtette ki, hogy szerinte az Arctic Monkeys és The Libertines mellett csak ők maradtak toppon a műfajban igazán. Meglátjuk, mit dobnak a Szigeten, ők a pénteki nap headlinerei.

WIZ KHALIFA, Sziget, aug.10.

Képtalálat a következőre: „wiz khalifa”

 

Wiz Khalifa az idei év “Rihannája” a Sziget programban. Reméljük, tőle azért több alázatot látunk a színpadon, mint tavaly a barbadosi énekesnőtől azon a botrányos 0. napi koncerten. A Cameron Jibril Thomaz néven született észak-dakotai rapper ugyanezen nap headlinere lesz, de azért nem hordoz magában zsákbamacskát, tekintve, hogy volt már a Soundon és tavaly a Volton is. A mainstream rap és a fűkultusz hercege a fesztivál csütörtöki napján köszön be a Hajógyárira, biztos nagy hepaj lesz, de ha valakinek hiphop-allergiája van, és az orvos azt írta fel neki, hogy csak egy rapkoncertet hallgathat meg, én inkább javasolnám az előző részben említett Vince Staples-t vagy a jövőben előkerülő Watsky-t.

PARAMORE, Volt Fesztivál, jún. 30.

Bevallom őszintén, a Paramore nevét hallva nekem még mindig az a dal jut eszembe, ami alatt a vörös hajú vámpírnő sétál a Twilight végén. Nem tudom már annak a számnak a címét, de mindig tudtam, hogy Hayley Williamséktől származik. Az amerikai rockegyüttes több tagváltást is megélt már, május végén azonban új lemezzel érkeztek, ami kifejezetten jól sikerült – össze se hasonlítható a kb. ugyanakkor megjelenő Linkin Park-albummal, ami visszataszító lett; mindkét zenekar fellép egyébként a Volton, de ha utóbbiról nem írnak a kollégáim ajánlót, akkor senki sem fog. Ellenben a Paramore-ral, akik az After Laughterrel engem meggyőztek, hogy június 30-án megéri majd Sopronban csápolni.

HURTS, EFOTT, júl. 15.

Képtalálat a következőre: „hurts”

Nem tudom, volt-e már ilyen erős nemzetközi fellépők terén az egyetemisták kultikus fesztiválja. Az idei év egyik legnagyobb robbanása kétségtelenül az angol szintipop-formáció, a Hurts. A manchesteri duó remekül egyensúlyoz a mainstream és az underground határvonalán, olyan slágereket gyártott, mint a Wonderful Life vagy a Somebody To Die For. Theo Hutchcrafték a napokban jelentették be, hogy szeptemberben, Desire címen jelenik meg új lemezük. 2013-ban a Volton, tavaly a Strandon játszottak, idén pedig Velencére látogatnak el. Ki nem hagynátok, igaz?

(“+1”) FOSTER THE PEOPLE, Budapest Park, júl. 4.

Azért lett “pluszegy” az FTP, mert nem fesztiválfellépő, ugyanakkor túl fontos zenekar, hogy kimaradjon a sorozatunkból. A Budapest Parkban adnak önálló koncertet július 4-én, a szememben a nyár egyik legnagyobb durranása lesz.  A Foster The People amerikai indie pop zenekar, 2009 óta működik. Idén nagy valószínűséggel új nagylemezzel jelentkeznek majd, amelyről három szám jelent meg előfutárként, ezek közül a Pay The Man nyűgözött le a leginkább. Kevés olyan zenekar van, akik Mark Fosterékéhez hasonlóan izgalmas és egyedi dallammeneteket komponál, zenéjükkel pedig egy hiánypótló könnyűzenei produkciónak számítanak. Gondoljunk csak a Pumped Up Kicksre vagy a Call It What You Wantra.

Maradjatok velünk! Nemsokára jönnek az új nevek.

A képek forrása: Sziget.hu, Wizkhalifa.com; Wikipedia

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]