Fejgép-est 3. – A színházi képzés elmélet és gyakorlat tükrében

A Kisprésház Fejgép-estek című kortárs színházi beszélgetéssorozata némi járványügyi kényszerpihenő után a múlt héten folytatódott. Elefánti Emma (SZFE) és Kazsimér Soma (ELTE) hallgatótársaink ezúttal egy nagyon is aktuális témát: a színháztudomány-oktatást állították az est középpontjába. Darida Veronika az ELTE, Kiss Gabriella a Károli Gáspár Református Egyetem, Upor László a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatójaként a náluk folyó képzésekről beszéltek. Hogyan valósul meg ezeken a gyakorlati és az elméleti színházi oktatás, mi ezek viszonya egymáshoz? Van-e átjárás az egyes intézmények között? Egyáltalán: hogyan alakult ki és formálódik a színháztudományi képzés az egyetemeken? Ezekről a kérdésekről is szó esett.

Az első Fejgép-esten Deres Kornélia, Kovács Dominik, Kovács Viktor és Závada Péter írókként, színházi alkotókként és egyúttal színháztudományi kutatások szerzőiként meséltek a kortárs dráma kihívásairól, tendenciáiról; arról, hogyan képes a műnem reflektálni a 21. század kihívásaira. A második alkalmon a moderátorok Fehér Dániel bábszínésszel, Gimesi Dóra író-dramaturggal és Hoffer Károly bábszínésszel és bábrendezővel beszélgettek a felnőtt bábszínházról. A mostani, harmadik alkalomról pedig (mivel az est témája is konkrétabban a tudományos közeg) ezúttal nem a Kultúra, hanem a Tudomány rovatban adunk hírt; így az is betekintést nyerhet, aki az első két, népszerű alkalom után ódzkodott volna a mostani körülmények között a Kisprésház valóban kicsi, családias terébe lépni. A teljesség kedvéért megjegyzem: a szervezők reagáltak a kihívásra, a kávézó előtti teraszos részre is kihangosították a beszélgetést, így nem bent sűrűsödött össze a közönség.

Darida Veronikához, az ELTE BTK Esztétika Tanszékének vezetőjéhez, Kiss Gabriella színháztörténészhez és Upor Lászlóhoz, az SZFE felmondási idejét töltő rektorhelyetteséhez, dramaturghoz az volt az első kérdés: hogyan jutott el a színháztudományi képzés az egyetemükön oda, ahol most van? Darida Veronika elmagyarázta, hogy az ELTE-n 2016 óta működik színházi stúdiumok minor az Esztétika Tanszék gondozásában, és bár alapszakként még nem sikerült akkreditálni az egyetemen, mesterszakként 2021-től fogva már indulhat ilyen képzés. Kiss Gabriella a magyarországi egyetemi képzés egy másik vonalát említette: Bécsy Tamásra hivatkozott, akinek köszönhetően Veszprémben még osztatlan képzésben színháztudomány szak indulhatott, amit a Bolognai-rendszerbe úgy sikerült átmenteni, hogy alapszakon választható specializáció vált belőle, míg mesterszakként önállóan is elindulhatott. A történet harmadik stációja az, hogy ez a képzés a Károlira került át (és egy negyedik „fokozatként” fogható fel a mostani hibrid, félig online oktatás). Upor László úgy fogalmazott, hogy a Színműn az ilyen típusú képzés „annyira öreg, hogy 1957-ben abba is lehetett hagyni”. Az SZFE-n a színháztudományi irányultságú képzésen az elmélet és a gyakorlat aránya változó, ehhez idomul a képzés nevének változása is; most éppen az ötéves színházi dramaturg szak felel meg ennek. Darida Veronika elmesélte, hogy ő 2003-ban még színháztudomány szakon, dramaturg szakirányon indult útnak az SZFE-n, ami Babarczy tanár úr ötlete nyomán negyedéven rendezői szakká avanzsál(hatot)t, ahova színészek és dramaturgok jelentkezhettek, egy újfajta rendezői nézőpontot próbálva ki. Darida Veronika meglátása szerint, bár ez izgalmas kísérlet volt, a két rendezői év túl kevésnek bizonyult.

Darida Veronika. Forrás: Facebook

Darida Veronika. Forrás: Facebook

A résztvevőket ezután arról kérdezte Elefánti Emma és Kazsimér Soma, hogy a gyakorlat és az elmélet hogyan viszonyul egymáshoz az egyes képzéseken. Kiss Gabriella rámutatott egy strukturális összefüggésre: az akkreditált képzések általában elég nehezen változtathatóak meg, így alaposan át kell gondolni egy-egy képzés indítását. Azonban a Károlin ezzel együtt is alapvetően bölcsészszakról, nem alkotóművészetről van szó: különösen a mesterképzés alapul a történeti és elméleti perspektíván, de a meghívott óraadók esetében ügyelnek arra, hogy gyakorló színházcsinálóktól tanulhassanak a hallgatók. Figyelnek a diákok igényeire is, ha megfogalmazódnak ilyenek: például úgy alakult, hogy egy évfolyam különösen érdeklődött a bábszínház iránt, így erről a területről kerestek szakembereket oktatónak.

Az SZFE-n a graduális képzés keretein belül a dramaturg szakon a legerősebb az elméleti vonal; de az elméleti tárgyat tanító tanárok között is véleménykülönbségek vannak, hogy milyen mértékben kell vagy érdemes egy-egy gyakorlatorientáltabb szakon elméletet tanítani. Az elméleti képzés összességében a doktori iskolákban a legerősebb, mind PhD-, mind DLA-képzésben (utóbbin persze gyakorlat is van bőven, hiszen egy művészeti mestermunka készítése a fokozatszerzés feltétele). De a dramaturgképzésben is történt hangsúlyeltolódás: míg egyfajta „színházi irodalmár” szakként indult, mostanra lényegében a tudomány helyett a színházi gyakorlat az alap. Upor László például már olyan feladatot is adott a dramaturgosztályának, ami a félévkezdést a színházi szezon kezdetéhez, augusztusra igazította: a hallgatók feladata az volt, hogy a színházi évad elején kövessék végig egy-egy előadás teljes próbafolyamatát. A gyakorlatisághoz tartozik az is, hogy az SZFE-n egy-egy kurzus, produkció keretein belül a különböző szakok hallgatói, oktatói gyakran dolgoznak együtt.

Upor László. Forrás: szfe.hu

Upor László. Forrás: szfe.hu

Az ELTE-n Darida Veronika elmondása szerint a Károlihoz hasonlóan alapvetően elméleti orientációjú a színháztudományi oktatás, és inkább a kötelező szakmai gyakorlat az, ahol a hallgatók tapasztalatokat szerezhetnek. A szakmai gyakorlatok esetében mindkét intézményben biztatják a hallgatókat az önálló választásra, egyrészt, hogy megismerkedjenek a lehetőségeikkel, másrészt, hogy valóban olyan területbe nyerhessenek bepillantást, ami őket érdekli. Kiss Gabriella például úgy látja, sok hallgató egy-egy rendező formanyelvébe szeret bele, és ezért kifejezetten céltudatosan készülnek az adott társulathoz szakmai gyakorlatra. Darida Veronika pedig azt hangsúlyozta, hogy a tevékenységek széles körét elfogadják szakmai gyakorlatként: a kritikaírás, színjátszás vagy társulatalapítás épp annyira érvényes, mint rendezőasszisztensnek szegődni.

A beszélgetés ezután a különböző intézmények közötti átjárás lehetőségeinek irányába terelődött. Kiss Gabriella kiemelte, milyen jellemző gyakorlat lett, hogy aktív színházi alkotók elméleti képzésbe fognak, különösen doktori képzésbe. Darida Veronika kiemelte, hogy az ELTE Filozófiatudományi és Irodalomtudományi Doktori Iskoláiba rendszeresen jelentkeznek volt SZFE-s hallgatók, illetve gyakorló színházi emberek: ilyen például Závada Péter vagy Sipos Balázs, akik mindketten az ELTE doktoranduszai (Závada korábban a Károlin, Sipos az SZFE-n tanult). Jellemző tendencia az is, hogy a színházi nevelési (TiE) szakemberek, drámapedagógusok a fokozatszerzés révén alapozzák meg elméletileg is a munkájukat, mint ahogy Patonay Anita vagy Oblath Márton tette. (Ezt mutatja a 2018-as, Fórum című színházi nevelési találkozó programja is, amiben mindketten – sok más előadóval egyetemben – a készülő disszertációjukkal kapcsolatban tartottak előadást.) Upor László az SZFE doktori programjával kapcsolatban megjegyezte, hogy ezeken ugyan előfordulnak más egyetemeken végzett hallgatók (főleg az ELTE-ről, a Budapesti Metropolitan Egyetemről, a Magyar Táncművészeti Egyetemről, határon túli egyetemekről), legnagyobb számban mégis a legkiterjedtebb és legkoncentráltabb film-, színház- és médiaképzésű egyetemről, vagyis az SZFE-ről érkeznek a hallgatóik. Éppen ezért külön figyelmet fordítanak arra, hogy az oktatói gárda jelentős része máshonnan érkezzen, hogy minél többféle nézőpontot, tudást, tapasztalatot gyűjthessenek az egyetem régóta odajáró hallgatói. És nem ritka az sem, hogy már az alapszakra is egy másik egyetemet elvégezve kerülnek be a hallgatók: Elefánti Emma épp így került az ELTE-ről az SZFE-re. Darida Veronika a beszélgetés egy pontján kiemelte, hogy sajnálja, hogy a mostani hallgatók már nem végezhetnek párhuzamos képzéseket: ő még így tanulhatott, egyből két egyetem nézőpontját megfigyelve.

Kiss Gabriella a 2018-as Fórum c. színházi nevelési találkozón. Forrás: a Káva Facebook-oldala

Kiss Gabriella a 2018-as Fórum c. színházi nevelési találkozón. Forrás: a Káva Facebook-oldala

Az este egy személyesebb hangú kérdéssel zárult: a beszélgetőpartnereket a legnagyobb (oktatói) sikereikről kérdezte a két moderátor. Upor Lászlónak a mindennapokban leginkább az jelent sikerélményt, ha a hallgatók nem elégednek meg a velük szemben támasztott elvárásokkal, hanem extra energiát fektetnek a munkába, kérdeznek, utánajárnak a dolgoknak. Egy konkrét anekdotát kiemelve elmondta, hogy az például nemrég megindító volt számára, mikor hajnali kettőkor kapott Messenger-üzenetet az egyik hallgatójától, amiben a tanítványa elmesélte, hogy éppen azt a zenét hallgatják a konyhában ülve, amit egy drámaelemzés órán mutatott nekik valamikor hetekkel korábban. Kiss Gabriellának is a drámaelemzéshez kapcsolódott a kérdés kapcsán felidézett emlék: ő azt élvezi, ha a hallgatók újat mondanak neki, és az új ötlet kapcsán valódi flow-élményt élnek át az órán közösen gondolkodva. Darida Veronika pedig azt emelte ki: sikerként éli meg, ha azt látja, hogy az évekkel korábban tanított hallgatók megtalálták a helyüket, és az a folyamat is mindig kivételes a számára, mikor egy-egy tanítványból barát válik.

A beszélgetésről készült Facebook-közvetítés, ahonnan a kiemelt kép is származik, itt érhető el.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]