Fél éve az egyetemi sportért. Interjú Cseszkó Mírával, az EHÖK sportreferensével

Talán nem is gondolnánk, hogy hány ember dolgozik azon nap mint nap, hogy az ELTE-re járó közel harmincezer hallgatónak nem csak, hogy zökkenőmentesek, de a lehető legszínesebbek legyenek az egyetemi évei. Ami a sportot és az egyetemi sportéletet illeti, Cseszkó Míra, az ELTE Hallgatói Önkormányzat sportreferense is ezen munkálkodik. Vele beszélgettünk arról, hogy ki is ő, hogy sikerült az előző félév, ami az egyetemi sportot illeti, és mik a tervek a tavaszi szemeszterre.

Kezdjük talán azzal, hogy mesélj egy kicsit magadról. Ki tölti be jelenleg az ELTE Hallgatói Önkormányzatának sportreferensi tisztségét?

Cseszkó Míra vagyok, és Jászfényszaruról származom, de amióta az ELTE-re járok, Budapesten lakom. Jelenleg utolsó évemben járok a TÓK-on óvodapedagógus szakon, komplex motorikus fejlesztés specializáción. Ennek elvégzése után pedig remélhetőleg mesterszakon tudom majd folytatni a tanulmányaimat az egyetemen, mindezek mellett pedig próbálom segíteni az ELTE sportéletét, ahogyan csak tudom.

image1

Hogy kerültél kapcsolatba a Hallgatói Önkormányzattal?

Már gimnazista koromban észrevettem a HÖK működését a fesztiválokon, az Educatio kiállításon, valamint a különböző rendezvényeken, és bevallom, már akkor nagyon megtetszett a Hallgatói Önkormányzat működése. Már akkor úgy éreztem, hogy ha majd egyetemre fogok járni, akkor én is szeretnék mindebben részt venni. Ezek után bekerültem a TÓK-ra, ahol a gólyatáborban, hála a HÖK-ösök odaadó munkájának, még inkább bebizonyosodott számomra, hogy szeretném ezt csinálni. Ezek után nem is vacilláltam sokat, szinte azonnal jelentkeztem az elsőévesek számára meghirdetett pozíciókra. Első évben a kommunikációs bizottság tagjaként tevékenykedtem, míg utána átkerültem a rendezvényszervező bizottságba, ami utólag visszagondolva remek volt, hiszen így mindkét területen sok értékes tapasztalatot szerezhettem.

Hogy jött ezek után az EHÖK Sportreferensi tisztség?

Az elődöm, Horváth Viki volt, akivel – stílszerűen – az ő Életmódváltás című óráján ismerkedtem meg. Először simán csak jóban lettünk, majd mikor kiderült, hogy sok mindenben hasonlóan gondolkozunk, ami a sportot és az egészségfejlesztést illeti, mondta, hogy el tudna képzelni az utódjaként, ugyanis akkor ő már tudta, hogy nem fogja folytatni a munkát. Később felkeresett Misi is [Az EHÖK elnöke], és ő is jelezte, hogy számítana rám. Ezek után nem is gondolkoztam sokáig, mondtam, hogy szívesen élnék a lehetőséggel.

Mi motivált arra, hogy elvállald a posztot?

Igazából a sport és az egészségtudatos életmód kisgyerekkorom óta az életem része, és úgy gondoltam, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy ezt a szemléletet megpróbáljam átadni minél több embernek, valamint hogy még jobban bekapcsolódjak az egyetemi sportéletbe.

Volt valami előzetes kapcsolatod a BEAC-cal és az egyetemi sporttal?

Amikor felkerültem Budapestre, a BEAC egészen egyszerűen olyan érzés volt, mintha kinyílt volna a világ, ami a sportot illeti. Számtalan új sportlehetőség volt, amiről nem is tudtam, hogy egyáltalán létezik, vagy amit otthon korábban nem tudtam kipróbálni, így rendkívül lelkesen ugrottam fejest az egyetemi sportéletbe. Csak hogy néhányat említsek: jártam bokszra, jógázni, kettlebellre, valamint polefitnessre, és bár ebben a félévemben a gyakorlatom miatt nem tudtam új sportágat felvenni, de az biztos, hogy a jövőben ez a lista csak bővülni fog, mert mind nagyszerű élmény volt.

image3

Mennyire volt nehéz a váltás a kari HÖK-ből az EHÖK-be?

Nos, bevallom, a kezdés elég döcögős volt, de Viki, az elődöm rendkívül sok segítséget nyújtott, ami rengeteget számított. Nem is tudom mi lett volna, ha mindent egyedül kellett volna megtanulnom. Bár nyilván még mindig akadnak azért nehézségek, de úgy gondolom, hogy szerencsés vagyok, mert még mindig tudok kihez fordulni, ha elakadok, vagy bármiben segítségre lenne szükségem, ilyen környezetben pedig azért jóval könnyebb a folyamatos előrehaladás.

Tavaly nyáron vetted át a stafétát, azóta lement egy félév, milyennek értékeled?

Alapvetően ez a félév még inkább a beleszokásról és a tanulásról szólt, viszont ettől függetlenül is úgy gondolom, hogy nevezhetjük sikeresnek. A pályázatok lebonyolítása jól sikerült, mindenhol sikerült tartani a határidőket, valamint a bírálások is jól mentek. Összességében minden háttérmunka, ha nem is teljesen zökkenőmentesen, de mégis gördülékenyen lezajlott. Bevallom, korábban nem is gondoltam volna, hogy ennyi háttérfolyamat van egy-egy egyetemi félév és egy EHÖK-tisztség mögött, és bele sem gondoltam, hogy ez mekkora munka. Még most is sokat kell tanulnom, de azért lassan, úgy érzem, sikerül felvenni a ritmust.

Mindezek mellett, ami az előző félévet érinti még, véleményem szerint a legfontosabb feladatunk minden őszi félévben az új hallgatók megszólítása. Ennek kapcsán szerintem a gólyatábori sportprogramok, sportnapok nagyon jól sikerültek, amik nekem különösen szívhez szólóan jó élmények voltak, hiszen a saját gólyatáboromban is láttam a BEAC-os sportnapot, amelyet remek volt átélni, de akkor még nagyon nem gondoltam volna, hogy egyszer én is ott leszek a „túloldalon”. Idén azonban így lett, így bíztam benne, hogy amilyen jó élmény volt nekem az a sportnap anno, úgy fogják élvezni majd az idei gólyák is. Szerencsére úgy láttam, hogy nagyon lelkes volt mindenki, elképesztő energiával és pozitív hozzáállással csinálták végig a sportnapokat, annak ellenére ugye, hogy tudjuk: egy gólyatáborban mindenki fáradt, és sokszor alapvetően a háta közepére sem kíván semminemű mozgást, végképp nem az esetleges tűző napon. Tényleg le a kalappal mindenki lelkesedése és energiája előtt.

image4

Mik a tervek a következő félévre?

Jelenleg az az elsődleges cél, hogy a sportbizottságot kicsit jobban összerázzuk. Sajnos velük elég ritkán tudunk találkozni, hiszen mindenki mást tanul, meg dolgozik, így nagyon nehéz összehozni az üléseket, amik viszont elég fontosak lennének. Az előző félévben azonban megegyeztünk abban, hogy tavasszal szintet kell lépnünk. Ennek egyik vonzatában pedig elsődleges célunk fellendíteni a kari sportnapokat. Ezeken ugyanis sajnos az elmúlt években voltak olyan esetek, ahol nem volt elég érdeklődő, és ezáltal nem voltak elég sikeresek. Ezen mindenképp változtatni szeretnénk, és olyan rendezvényeket, eseményeket csinálni, amelyek színesek annyira, hogy mindenki megtalálhatja bennük azt a mozgásformát, amit ki szeretne próbálni, vagy ami hozzá közel áll. Én alapvetően bizakodom ezzel kapcsolatban, mert bár ritkán tudunk összeülni, de azt látom, hogy sok sportbizottsági tag nagyon lelkes, és tele vannak új ötletekkel, amiket meg szeretnének majd valósítani. Ez pedig szuper, erre lehet építkezni.

Mi a helyzet a nagyobb, összegyetemi sportrendezvényekkel?

Minden tavaszi félév egyik legnagyobb durranása a KEK, ez idén is így volt, emellett szeretném, hogy ismét meg tudjon valósulni az Éjszakai Sport, amely már számos alkalommal örvendeztette meg az embereket. Bár itt még csak a tervezési fázisban vagyunk, de az elsődleges cél az elmúlt évek sikerességének elérése, de úgy, hogy közben jó lenne belevinni valami újat is. Úgy gondolom, hogy e kettő mellé, plusz a kari sportnapok mellé már nehezen lehetne beilleszteni még plusz rendezvényeket úgy, hogy azokat is az elvárt minőségi színvonalon lehessen megrendezni.

Mi lesz veled jövőre, tervezed folytatni?

Igen, én maradnék még, de ez attól függ, hogy felvesznek-e mesterre.

Hogy látod az ELTE sportéletét most? Akár hallgatóként, akár EHÖK sportosként.

Gyakran hallok negatív hangokat, amelyek szerint nem sportolnak eleget a hallgatók. Ezt lehet így is mondani, meg lehetne úgy is, hogy észrevesszük, hogy milyen elképesztően sokan vannak azok, akik igen. A BEAC-on mindenki meg tudja találni azt, ami érdekli, és rengeteg hallgató nem is rest keresni. Jelenleg például a legsikeresebb sporttrendek, a polefitness, a futsal, az aerobik rendre maximális létszám mellett futnak. Persze igaz, hogy ezekben is, meg minden másban is lehet még tovább fejlődni, de azt gondolom, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a jelenlegi pozitív képeket sem.

Valami üzenet a hallgatóknak?

Ha már sportolnak, akkor tartsák meg ezt a jó szokásukat, ha pedig még nem, akkor javaslom, hogy nézzenek szét a lehetőségek között, és keressék meg azt, amelyikben a leginkább meg tudják találni önmagukat. Hiszem, hogy mindenki számára van olyan, ami pont jó lehet neki. Akár ha valakinek esetleg nincs is akkora mozgásigénye, akkor is megtalálhatja az ideális időtöltést például egy természetjárásban, de ha valaki izzadni szeretne, ugyanúgy számos sportág közül választhat. Akárhogy is, én javaslom, hogy mindenképp keressenek valamit, amit bevezethetnek a mindennapjaikba. Jót tesznek ezzel az egészségüknek is, és stresszlevezetésnek is kiváló egy kis mozgás.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]