Netflix and chill – Avagy mi a siker titka?

Mondhatni a streaming szolgáltatások évszázadát éljük. Sorra jelennek meg újabb felületek, ahol filmeket és sorozatokat nézhetünk. Az egyik – ha nem a legnépszerűbb – a Netflix. De vajon mi a siker titka?

A Netflixet 1997-ben alapította Reed Hastings és Marc Randolph, akik az Amazon mintájára egy online videótékát szerettek volna létrehozni. Még ebben az évben jelent meg a DVD mint új adathordozó. Hastingsék úgy döntöttek, hogy nem VHS kazettát, hanem ezt az újdonságot fogják használni kölcsönzőjükben. 1998-ban indították el az online videótékájukat, ami ekkor még csak 30 alkalmazottal és körülbelül 1000 filmmel rendelkezett.

A következő évben szakítottak a hagyományos kölcsönzési modellel, havidíjas előfizetésre váltottak. Ez azt jelenti, hogy egy adott összeg befizetéséért annyi filmet kölcsönözhettek a vevők, amennyit csak akartak – késedelmi díj nélkül; ezeket postán szállították ki. Ehhez a megoldáshoz egy városi legenda is párosul: Hastings egyszer késve vitte vissza az Apollo 13 című filmet, így rá kellett fizetnie a bérlési díjra. Ekkor határozta el, hogy náluk ilyen nem történhet. Később kiderült erről, hogy ez nem igaz történet, csupán „reklámja” az új rendszernek.

Forrás: thejakartapost.com

A cég a 2000-es évek elején kezdett el felvirágozni: ekkoriban vált olyan olcsóvá a DVD-lejátszó, hogy már szinte bárki megengedhette magának. Ekkor került bejegyzésre a cég a tőzsdén is.

2000-ben újabb népszerű funkciót vezettek be: innentől kezdve személyre szóló filmajánlókat kaptak a vevők a rendszeren keresztül, 2007-ben pedig elérhetővé vált a mára már megszokott streaming szolgáltatásuk. Az alapot a YouTube adta nekik, mivel először még nem ebbe az irányba akartak elindulni, de látva ennak sikerét, végül a streaming mellett döntöttek. 2009-re annyira megnőtt a népszerűségük, hogy átlépték a 10 milliós tagsági számot.

Európába 2012-ben érkezett meg a szolgáltatás, azonban még csak adott országokban volt elérhető. Egy év múlva – egy nagyobb bővítés eredményeképpen – 130 országban, köztük Magyarországon is bevezették. Ebben az évben újabb funkcióval gazdagodott a szolgáltatás: ezentúl lehetőség nyílt az előfizetők számára megadott mennyiségű filmet, sorozatot letölteni offline megtekintésre. 2019-től a Netflix megkezdte közép-európai szolgáltatásának bővítését, mely többek között azt is jelenti, hogy több film és sorozat már magyar szinkronnal vagy felirattal is elérhető az oldalon.

Forrás: cassiuslife.com

De miért is éri meg előfizetni a Netflixre?

1. Bárhol, bármikor használhatjuk

A mai világban elengedhetetlen az, hogy egy adott alkalmazást több platformon is használni tudjunk. Ezt a Netflix is biztosítja felhasználói számára: lehet okostévén, PC-n, laptopon, okostelefonon és tableten is nézni a filmeket. Mindezt jó minőségű felbontásban tehetjük meg, sőt, amennyiben Standard-csomagra fizetünk elő, akkor HD-ban, ha Premium-csomagra, akkor Ultra HD-ban élvezhetjük kedvenceinket. Amennyiben olyan helyen vagy, ahol nincs Wi-Fi, az se gond, mivel előre letölthetsz akár 100 műsort is a készülékedre (memóriafüggő), amiket offline bármikor megnézhetsz.

2. Rengeteg tartalom közül lehet választani

Jelenleg több mint 4000 film és sorozat érhető el Magyarországon a Netflixen keresztül, híresebb hollywoodi filmektől kezdve a kevésbé ismert, Netflix által forgalmazott, már-már művészfilmekig mindenki megtalálja a neki való tartalmat. Ebben segítséget adhat a személyre szabott ajánlórendszer, ami kategóriákra bontja az elérhető filmeket és sorozatokat, valamint létrehoz egy külön listát, ahova olyanok kerülnek, amik az előtte megnézettekhez valahogyan kapcsolódnak, de figyelembe veszik a megnézendő listához adott elemeket is. Amennyiben az egyik elem felkelti az érdeklődésed, de azért előtte megnéznél róla egy előzetest vagy részletet, azt is megteheted az alkalmazáson belül. A magyar nyelvű és feliratos tartalmakat ide kattintva láthatod.

Forrás: any-video-converter.com

3. Rugalmas feltételek, testreszabhatóság

Maga az előfizetés ára megegyezik egy átlagos tv-előfizetéssel. Akkor mégis mivel tud ez többet nyújtani? A legtöbb szolgáltatónál hűségidő megkötése esetén kedvezőbb opciókat ajánlanak fel. A Netflix mindenkinek ugyanazokat a lehetőségeket ajánlja fel, és az előfizetés bármikor lemondható. Ezenkívül a tv-ben előre elkészített program van, nincs lehetőség egyszerű fogyasztóként attól eltérni. Ezzel szemben a Netflixen kedvedre váltogathatsz a jobbnál jobb tartalmak között, bármikor megszakíthatod azt, majd a következő elindításnál ott folytathatod, ahol abbahagytad. Nem utolsó szempont az is, hogy a tévéműsorokkal szemben itt nincsenek reklámok, amik épp a legjobb résznél szakítják meg a filmeket.

+1 tipp

A végére szeretnék egy tippet is megosztani veletek. Amennyiben sokalljátok az előfizetés díját, vegyetek magatok mellé pár jó, sorozatbarát ismerőst, akikben megbíztok és fizessetek elő közösen egy felhasználóról. Amennyiben ketten fizettek elő Standard csomagra, úgy a havi díj is feleződik, azaz fejenként 1595 forint lesz havi szinten. Ezt lehet még azzal fokozni, ha négyen álltok össze, és a Premium csomagra fizettek elő; így a havidíj körülbelül 1000 forintra jön ki fejenként. Azonban fontos, hogy egy időben csak kettő, illetve a Premium esetén négy eszközön lehet használni az alkalmazást, így lehetőség szerint mindenki csak egy eszközt használjon.

 

Hengszter Norbert írása

 

Kiemelt kép: variety.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]