Egyetemi Sport Nemzetközi Napja – Szeptember 20.

Az UNESCO 2015. novemberi közgyűlésén szavazta meg, hogy szeptember 20-a az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (International Day of University Sport) legyen. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) ezen a napon kezdeményezte, hogy minden magyar egyetemen, főiskolán Egyetemi Sportnapot tartsanak. Ehhez rektori szünet is jár, így valóban mindenki sportolással töltheti el azt a napot.

Az UNESCO a tavalyi évben nyilvánította szeptember 20-át az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjává. A nap célja többek között, hogy ráirányítsa a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban és arra, hogy nemcsak a szellemi, de a fizikai felkészültség, edzettség is legalább ugyanannyira fontos a jövő értelmisége számára. Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) ajánlása alapján különféle szabadidős sporteseményekkel, versenyekkel, előadásokkal, kulturális eseményekkel és fesztiválokkal hívják fel a figyelmet a sport fontosságára világszerte a FISU tagországok.

A MEFS pedig csütörtökön kezdeményezte, hogy szeptember 20-án minden magyar egyetemen és főiskolán Egyetemi Sportnapot tartsanak. Minden egyetemi központban eddigi információink szerint tanulás nélküli, de kötelező megjelenéssel rektori szünet lesz, így mind a 300,000 hallgatónak lehetősége nyílik részt venni a szuper programokon.

A budapesti központi helyszínen (BEAC – BME Sporttelep – Tüskecsarnok háromszögben) minden budapesti csatlakozó intézmény hallgatója részt vehet egyéni sportágakban tartandó edzéseken, (pl: zumba, taekwondo, küzdő sport, aerobic stb.), kipróbálhat érdekes, izgalmas sportokat (pl. falmászás, lábtollas stb.). Az egyetemi csapatok előre történő regisztráció alapján egyetemek közötti bajnokságokban is megmérkőzhetnek egymással (pl.: kézilabda, kosárlabda, tollaslabda, röplabda bajnokság), ahol komoly csatákra lehet számítani. Összegyetemi budapesti futóbajnokságra is sor kerül majd. Szurkolni is várnak mindenkit, hiszen szükség van a bíztatásra is!

A sportnapon SportPontokat lehet szerezni, melyek regisztráció után ajándékkuponokra válthatók be a SportPont e-kuponrendszerében, ahol minden megszerzett pont 1000 Ft kedvezményt ér. Figyeld SportPontProgram hivatalos honlapját és a SportPont Program Facebook oldalát, mert az elkövetkezendő három hónap során folyamatosan tájékozódhatsz a szeptember 20-i eseményekről, részvételi lehetőségekről.

forrás: mefs.hu