Költöznek az “Elsők”

A BEAC első saját rendezésű kiállítását – mely az “Elsők” névre hallgat – elköltöztetik az Egyetemi Könyvtárból. Az olimpikonok érdemeiről és sikertörténetéről szóló kiállítás továbbra is ingyenesen lesz látogatható, ezúttal a Tüskecsarnok aulája ad otthont a kiállításnak.

A május 6-ai megnyitót követően, melyet a Pázmány-nap és a Magyar Sport Napja keretein belül rendeztek meg, második állomásához érkezik a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club első saját rendezésű kiállítása. A tárlat nem véletlen volt 2016-ra időzítve, mivel a megnyitón egy, a rendszerváltás előtti politikai helyzet miatt feledésbe merült sportoló és olimpikon, Hámori Jenő rehabilitációjára is sor került.

hámori3

Hámori Jenő

Hámori Jenő az olimpia után frissen végzett vegyészként a szabadságot választotta, és nem tért vissza a kommunista Magyarországra. A forradalom után a Kádár-rendszerre jellemző módon a disszidensek neveit, a külföldön sikeres magyar sportolókat igyekeztek elfelejteni, róluk tudomást sem venni. Így eshetett meg, hogy Hámori Jenő neve közel 60 évig hiányzott a BEAC büszkeségfaláról, egészen mostanáig” – írtuk egy előző cikkünkben.

Természetesen most már Hámori neve is szerepel büszkeségeink tábláján a másik öt (név szerint: Prokopp Sándor, Csik Ferenc, Rajczy Imre, Kovácsi Aladár, Németh Angéla) BEAC-os kötődésű olimpikonunk mellett.

A későbbiekben az alábbi helyszíneken tekinthetitek meg a kiállítást:

2016 június– Tüskecsarnok (aula)
2016 nyár közepe – Magyar Olimpiai és Sportmúzeum
2016 szeptember – Albertfalvai Közösségi Ház/Etele Helytörténeti Gyűjtemény
2016 őszétől – az ELTE campusai

A megnyitóról készült galériát itt találhatjátok, a kiállítás Facebook oldalát pedig itt éritek el.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]