Európa legjobb csapatai csapnak össze a Mérnök utcai ELTE sporttelepen

A vizsgaidőszakot követően tanévzáró tornával zárul az egyetemi fociszezon. Az ELTE és a BEAC öt évvel ezelőtt, 2011. július 2-án rendezte meg közösen az első ilyen tornáját, melynek célja az egyetemi sport és a labdarúgás népszerűsítése, valamint a hallgatók aktivizálása a vizsgaidőszak befejeztével.

A két évvel ezelőtti Mini VB sikerein felbuzdulva idén a június 10. és július 10. között zajló francia Európa-bajnokság jegyében, „ELTE-BEAC Mini EB” címmel bonyolítjuk le tornánkat 2016. július 2-án. A torna helyszíne idén is az ELTE Mérnök utcai sporttelepe lesz, ahol a férfiak mellett a hölgyek is összemérhetik tudásukat. A nevező csapatok egy-egy nemzeti válogatott bőrébe bújhatnak és a kiválasztott csapat csoportmérkőzéseit játszhatják végig, majd az EB lebonyolításának megfelelően az egyenes kieséses szakasz következik.

A nemzeti válogatott a nevezés során kerül kiválasztásra (a csapatok kiosztása nevezési sorrendben történik). A válogatottak 4+1-es felállásban szerepelnek majd, egy csapat maximum 10 játékost nevezhet. A mérkőzések játékideje 2×12 perc.

Összesen 24 férfi és 12 női csapat jelentkezését várjuk.

A torna védnöke: Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja és Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

A torna helyszíne az ELTE Mérnök utcai sporttelepe, ahol három élőfüves, kézilabda méretű pályán folynak majd a mérkőzések. A Mini EB női tornájának helyszíne a Mérnök utcai sporttelep műfüves pályája lesz.

A tornára elsősorban az ELTE Lágymányosi, Jogász és Bölcsész bajnokságának csapatait, az ELTE hallgatóit és dolgozóit, valamint a XI. kerület Újbuda kispályás csapatait várjuk.

FBcover2

Jelentkezni, a hiánytalanul kitöltött nevezési lap elküldésével lehet azeltese2008@gmail.com-on.

A torna FB oldala: ELTE-BEAC Mini Eb

Nevezés és információ: Sajben Marcell: eltese2008@gmail.com, 06306578665

Helyszín, térkép: 1119 Budapest, Mérnök u. 35.

Időpont: 2016.július 2. 10:00-17:00

mernok

 

forrás: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]