Készül a TAO II.

A TAO, melynek keretén belül a cégek nyereségük egy részét a sport támogatására fordíthatják, 2017. június 30-ig él, de már készül a TAO II., melynek feladata az utánpótlás további támogatása mellett elsősorban a megújult infrastruktúra fenntarthatósága lesz – közölte dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a múlt heti Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencián.

Az átalakult sporttámogatási rendszer egyik sikeres formája, a TAO keretében a vállalkozások adókedvezményt vehetnek igénybe, ha nyereségük egy részét a sport támogatására fordítják. Ennek eredményeként a TAO bevezetése óta a látványcsapat sportágakban 260 ezerről 350 ezerre emelkedett az igazolt versenyzők száma; a növekedés elsősorban az utánpótláskorú sportolók területén jelentős.

2010-ben a kormány a lesújtó népegészségügyi helyzet, a sportolási szokások ismeretében döntött arról, hogy a sportolást, az egészséges életmódot és az élsportot nemzetstratégiai ágazattá nyilvánítja, és kiemelten támogatja. Ennek megfelelően átalakult a sport támogatása, mely lehetővé tette többek között a sportlétesítmények fejlesztését pl. az FTC Groupama arénáját, a győri fedett uszodát, a debreceni Nagyerdei Stadiont, az elsősorban a főiskolások, egyetemisták sportolását segítő Tüskecsarnokot vagy a felújított Gerevich Aladár Sportcsarnokot.

Dr. Szabó Tünde a konferencián kiemelte, az állami szerepvállalás legfontosabb teendői közé tartozik, hogy fokozott figyelmet fordítson a sport népegészségügyi feladataira, támogassa az élsportot, tartalommal töltse meg a „Sportoló Nemzetképet” és megteremtse a sport piaci feltételeinek kialakításához szükséges hátteret. Az államtitkár a legfontosabb feladatok között említette a Testnevelési Egyetem fejlesztését, a szabadidősport fokozott támogatását, a Sporttörvény módosítását, az Új Nemzeti Sportstratégia, szükség esetén egy új Sportörvény megalkotását, a Nemzeti Sportinformációs Rendszer elindítását és működtetését, a Sportdiagnosztikai Labor fejlesztését és a Táplálékkiegészítő Bevizsgáló Laboratórium létrehozását.

A már készülő TAO II. feladatául az utánpótlás további támogatása mellett elsősorban a megújult infrastruktúra fenntarthatóságát szánják.

forrás: kormany.hu
kép: kormany.hu