Ne maradjatok le a II. ELTE Online focikupáról!

Az ELTE Online csapata immáron második alkalommal rendezi meg kispályás labdarúgó tornáját, ez alkalommal december 17-én a Tüskecsarnokban.

A tervek szerint a torna 8 csapat részvételével fog zajlani, csapatonként maximum 8 játékos nevezhető. A mérkőzések futsal szabályok szerint, de 5-ös méretű labdával, futóórával, becsúszó szerelés tiltása és játékvezetői felügyelet mellett folynak majd.

A mérkőzések lebonyolítását tekintve a résztvevő csapatokat két 4-es csoportba sorsoljuk, ahol a körmérkőzések szabálya fog érvényesülni, melyek játékideje 15 perces lesz.
Miután kialakulnak a csoporthelyezések, a két első és a két második keresztmérkőzést játszik egymással a döntőbe jutásért, ezt követi a bronzmeccs, majd végül a finálé 2x10perces félidőkkel.

A kupára minden lelkes amatőr és profi csapatot szeretettel várunk. Még vannak kiadó helyek, nevezési szándékotokat az eonevezes@gmail.com email-címen keresztül, csapatnévvel és a játékosok feltüntetésével szíveskedjetek megtenni.
A nevezési díj 5000 forint/csapat.

Az első három helyezettet oklevéllel, a győztest serleggel jutalmazzuk.

A torna aktuális híreit az alábbi linken tudjátok nyomon követni.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]