ELTE-BEAC – Göcsej SK – ÉLŐ közvetítés

A tavaszi szezon első mérkőzésén a listavezető Göcsej SK csapatát fogadják női futsalosaink. Egy esetleges győzelemmel visszatérnének a lányok a dobogóra, így úgy gondoltok, a remek kupaszereplés után ezt a mérkőzést is élőben közvetítjük. 20:50-kor kezdünk!

Lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok (sőt, biztos), de ma az ELTE-BEAC alakulata többet tett a győzelemért, és hiába szereztek a vendégek vezetést, inkább ők örülhetnek az egy pontnak. Egy pillanatnyi megingás elég volt ahhoz, hogy hátrányba kerüljünk, de a bekapott gól csak még jobb teljesítményre ösztökélte a lányok. Igazi rangadót láthattak a csarnokba kilátogatók, és ha a hátralévő nyolc forduló alatt is ilyen produkciót láthatunk, a szezon végén éremnek örülhetünk a lányokkal! A 12. fordulóban ELTE-BEAC – Göcsej KC: 1 – 1, gólszerzők: Kovács Sz. ill. Molnár N.

II. félidő

20. perc: 5 másodperccel a vége előtt labdát veszítünk, a maradék pár másodperc pedig eseménytelenül pörög le.

19. perc: Hihetetlenek lányok, remek cselek után tisztán lőhettünk kapura, de erőtlenné sikeredett a kísérlet. A kontrát az utolsó pillanatban akasztjuk meg, így csak szöglet a vége, ami veszélytelennek bizonyult.

18. perc: Meg is van! Klasszikus emberelőnyös szituáció, a szélről belőtt labdát csak be kellett passzolni, 1-1!

18. perc: Ordító ziccerben nem sikerült a kapuba pofozni a labdát, gyerünk lányok, meg lesz ez!

17. perc: Vészkapussal megyünk az egyenlítésért, Pfundtner Vivin a megkülönböztető mez.

16. perc: Nagyon akarnak a lányok, de a kapkodásnak most gyors 2 fault az eredménye.

15. perc: Egy sikertelen csel után labdát szereztek a fehér mezesek, középről pedig most nem hibáztak, 0-1.

14. perc: Most a kapufa ment meg minket, egy oldalberúgás után a felsőlécen csattant a labda, a kipattanót pedig már fogta a kapusunk.

11. perc: Kemény belépő után szerzünk labdát, Horváthnak el is kell hagynia a pályát utána. Egy parádés csel után Béres lőhetett kapura, de a nem túl erős lövést magabiztosan fogta Kiss.

10. perc: Lehota szabadrúgását lábbal védi Szabó, a kipattanónál blokkolnak a védők, folytatódik a küzdelmes mezőnyjáték.

7. perc: Begyűjtik 3. szabálytalanságukat a vendégek, és még csak 7 perc telt el a játékrészből.

5. perc: Labdavesztés után 2 az 1-ben jöhetne a Göcsej, de egy pillanatra elég megtorpanniuk, és ketten veszik körbe a labdás játékost. Küzdésből már most jelesre vizsgáztak a lányok.

4. perc: Letámadnak minket, a félpályáig is nehezen jutunk el, de a kapunk nem forog veszélybe.

3. perc: Egy szélről belőtt labdába paskol bele Szabó, pont ennyi kellett, hogy a támadó lemaradjon róla.

FélidőMagabiztosan védekezünk, a kontráink veszélyesek, és a szerencse velünk van, ha kell. Ma csak nyerhetünk, hajrá ELTE, hajrá BEAC!

NAZ_2976

20. perc: A szerencse a félidő végén sem hagyott el minket, egy rossz kidobás után Szabó javított, és magabiztosan fogta az erős lövést.

19. perc: Remek labdaszerzés az ellenfél harmadában, de Kiss bravúrra szögletre üti. 

17. perc: Lehota szabadrúgását védi magabiztosan Szabó, majd amikor kell, Fortuna is velünk van, és nem találja el a göcsejiek labdája a kapunkat ziccerben. 

16. perc: Hiába passzolgatnak a kapunk előtt, lövésig nehezen jutnak el a fehér mezesek, egy utolsó láb, vagy egy bátor fejes mindig közbeszól.

14. perc: Ezt megúsztuk! Egy szép csel után Molnár centerezett, de Puskás 6 méterről mellé lőtte.

13. perc: Hátul magabiztosan védekezünk, komoly helyzetet csak egyszer sikerült kialakítania a zalaiaknak. A kontráink veszélyesek, reméljük előbb-utóbb gólra váltjuk az egyiket.

11. perc: Szabó kidobása után remek kapáslövés, a kipattanót is egyből kapura tesszük, de gól továbbra sincs.

10. perc: Újabb remek kontra, de most Kiss Emilia hárított vendég részről. Magára találtak Sajben Marci tanítványai, egyre magabiztosabban játszanak.

8. perc: Formás kontrát vezethetünk, sajnos a kaput nem sikerült eltalálni.

7. perc: Szabó remek védése egy-egy elleni szituációban, a göcsejiek jobban megbecsülik a labdát.

6. perc: Egy durva belépő után a félpályánál kapunk szabadrúgást, de a kapuig nehezen jutunk el.

A technika ördöge kicsit megtréfált minket, de az 5. percben be tudunk kapcsolódni a mérkőzésbe, az állás egyelőre 0-0.

 

Kezdőcsapatok:

ELTE-BEAC: Szabó – Winternitz, Baksai, Pfundtner, Winternitz
Csere: Blayer, Kovács, Tatai, Nyéki, Béres, Horváth Bors, Kókai, Lovas, Móczik
Vezetőedző: Sajben Marcell

Göcsej SK: Kiss – Széplaki, Horváth, Puskás, Molnár
Csere: Légrádi, Nagy, Szabó, Orbán, Lehota, Reider
Vezetőedző: Halmos Máté