„A sport segíthet átlendülni a nehézségeken.”

Székely Mózessel, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség főtitkárával az egyetemi sport általános helyzetéről, az ELTE-s hallgatók sportolási hajlandóságáról és a kötelező testnevelés újbóli bevezetésének lehetőségéről beszélgettünk.

Az idei év februárja óta az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának oktatója, Székely Mózes vezeti a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) égisze alá tartozó Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetséget (MEFS). A sportért elkötelezett szakemberrel az egyetemi sport általános helyzetéről, az ELTE-s hallgatók testmozgásra késztetéséről, így például a kötelező jellegű testnevelésórák újbóli bevezetéséről is beszélgettünk.

Milyen ma az egyetemi sport helyzete, mennyire lehet rávenni a hallgatókat az aktív és rendszeres testmozgásra?

A probléma talán ott kezdődik, hogy ma Magyarországon nagyon kevesen sportolnak, és nagyon alacsony a hajlandóság a sportolásra. Aki mégis aktivizálja magát, az elsődlegesen csak elkötelezettségből teszi. Ők ezt mindenképpen végrehajtanák, mert ez a tevékenység az életük részét képezi. Ha a fiatal magyar lakosságot három részre osztom, akkor ők vannak elenyésző kisebbségben. A mi feladatunk egyrészt az, hogy megfogjuk azt a jóval szélesebb körű csoportot is, akikben van egy kis hajlandóság, de valamiért mégsem mozognak rendszeresen – ők a második csoport –, és szeretnénk valahogyan elérni azt a harmadik réteget is – és sajnos ők vannak a legtöbben –, akik ma még egyáltalán nem gondolnak arra, hogy sportoljanak.

Nem tűnik egyszerű feladatnak, pláne, ha ismerjük a jelenlegi általános magyar életvitelt és közgondolkodást.

Valóban nincs egyszerű dolgunk. A lényeg egyébként „csupán” az lenne, hogy valahogyan mindenki elkezdjen mozogni. Tulajdonképpen mindegy, hogy ezt hobbiszinten a barátaival teszi vagy egyetemi versenyek keretein belül. A kötelező jellegű intézményesítés természetesen nem is célunk, ám azt be kell látni, hogy bizonyos sportágakat sokkal egyszerűbb szervezett keretek között megvalósítani, művelni. Ráadásul az intézményesített sportot, egy-egy versenyt vagy bajnokságot sokkal könnyebb kommunikálni, ezáltal pedig magát a testmozgást népszerűsíteni. Ám nem győzöm ismételni, alapvetően az elsődleges és a legfontosabb a tömegsport bázisának szélesítése, azaz mindenki kezdjen el mozogni. Nem kell mindenkinek olimpiai bajnokká válnia, az viszont jó lenne, ha a többség egészséges életet tudna élni.

Ha már az olimpiánál tartunk. Arról alighanem csaknem mindenki tud az országban, hogy London első magyar olimpiai bajnoka jelenleg is az ELTE-n tanul. Az ő sikere milyen hatással lehet egyetemünk sportéletére?

Szilágyi Áron diadala mindenképpen jót tett az intézményüknek, de főleg olyan téren, hogy az ELTE-t, mint márkanevet valamivel népszerűbbé tette. PPK-s oktatóként mondom, hiába a miénk az ország legnagyobb egyeteme, a rólunk kialakult image sajnos nem feltétlenül pozitív. Egy sportos, dinamikus intézmény képe mindenképpen vonzóbb lehetne a fiatalok számára, és ebben az ilyen világraszóló sikerek valóban tudnak segíteni. Egyébként Áron óriási eredménye azért valamilyen szinten még hallgatói aktivitást is generált, mert a nyáron én is olvastam több olyan e-mailt, amiben diákok érdeklődtek, hogy az ELTE-n hol lehetne elkezdeni vívni? Ami pedig az igazán szomorú, hogy többek között e sportág esetében nálunk igen behatároltak a lehetőségek.

Ezzel el is érkeztünk az infrastruktúra kérdéséhez. Az ELTE-nél maradva, mennyire elégséges ma egyetemünk felszereltsége, illetve mennyit számít ez egy minőségi sportélet kialakításában?

Jó kérdés, hiszen az egyetemi sport alapja az infrastruktúra, mindig is az volt. A jelenlegi helyzetet tekintve, nagyjából teljesen kihasználjuk a létesítményeinket, leszámítva például a Mérnök utcai sporttelepet. A Bogdánfy úti sporttelepen található BEAC-csarnok viszont szinte teljesen telített, vannak azonban további lehetőségek. A 2014-re felépülő – szintén Lágymányoson lévő – Tüskecsarnok elsősorban a felsőoktatási intézmények igényeinek kielégítésére fog szolgálni, így ebből az ELTE is részesülhet majd. További lehetőség lehet a sporttelep barakképületeinek esetleges megvétele, felújítása, ezek szintén teret adhatnak a minőségi sportolásra.

Ezekre a beruházásokra a szükséges anyagi források is rendelkezésre állnak?

Az infrastruktúrafejlesztés terén hatalmas lehetőségek rejlenek a TAO-s pénzek lehívásában, és ezzel egyetemünk eddig csak minimálisan volt képes élni. Némi önerő is szükségeltetik persze, de úgy látom, hogy ez megoldható. A sportszervezési részleg teljesen elkötelezett a fejlesztések iránt, és ha az egyetem irányítása is az lesz, akkor nem gondolom, hogy lenne bármilyen probléma, amit közösen ne tudnánk leküzdeni.

A kormányzat, úgy fest, szintén elkötelezett ebben az irányban.

Úgy tűnik, igen, jó példa erre a már általam említett Tüskecsarnok, ami egyébként jó néhány éve létezik, ám mivel sosem lett teljesen befejezve, eddig teljesen kihasználatlan volt. A sport a jelenlegi kormányzat számára stratégiai ágazat, ennek jegyében idén tavasszal elindult a Hajós Alfréd Fejlesztési Program, mely az egyetemi él- és tömegsport helyzetét hivatott jobbá tenni.

Programokból és intézkedésekből nincsen hiány, elég csak a médiában mostanában gyakran feltűnő „heti 3×1 és jobban megy” szlogenre vagy épp a mindennapi testnevelés bevezetésére gondolni. Ezeknek az egyetemi sportra is lehet közvetett vagy akár közvetlen hatása?

A kommunikációnak kiemelt szerepe van, hiszen hasonló méretű nyugat-európai országokban, ahol nagyjából ugyanannyit fordítanak a sportra, mint nálunk, nagyságrendekkel többen végeznek aktív testmozgást. Az ilyen „3×1-jellegű” kampányokat nagyon pozitívnak tartom, de elsődlegesen a rendszeres testnevelésóráknak lehet rendkívül fontos szerepe. Ha a hallgatók úgy érkeznének hozzánk, mint akik már hozzászoktak, sőt megszerették az aktív sportolást, akkor sokkal könnyebb lenne őket a helyes úton tartani. Mert sokan elfelejtik, hogy az első egyetemi év mekkora változásokkal jár egy gólya életében: teljesen felborul az életritmus, a tanulás egy más minőségi fokozatát kell tudni teljesíteni, ráadásul sokan még az eddigi lakókörnyezetükből is kikerülnek, illetve az iskola mellett a megélhetés miatt dolgozni kényszerülnek. Aki azonban már korábban is rendszeresen mozgott, az talán nem fogja abbahagyni, sőt a sport segíthet átlendülni a nehézségeken.

Ez esetben kézenfekvő a kérdés: az ELTE-n miért nincs kötelező testnevelés?

Teljesen jogos felvetés. Jelenleg Magyarországon a nem művészeti tevékenységet folytató felsőoktatási intézmények mindegyikében kötelező a testnevelés, kivéve az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Nehéz ennél rosszabb képet festeni a saját intézményünkről, de ezek a száraz tények.

Valóban nem hangzik túl jól. Mégis, hogy állhatott elő ez a helyzet?

A döntést az egyetem szenátusa hozta, főleg anyagi okokra hivatkozva. Erről azonban azt gondolom, hogy más intézmények sem kapnak e célra több állami támogatást, mégis meg tudják valósítani a kötelező testnevelésórák megtartását. Az ELTE éves büdzséje 25-30 milliárd forint, ezzel szemben a sportlétesítményeink fenntartása mintegy 40-60 millió forintot tesz ki. A tetemes különbségből adódóan ki merem jelenteni, hogy e tekintetben át kéne gondolni a finanszírozás kérdését. Már csak azért is, mert, ha a diákok rendszeresen sportolnának, akkor a teljesítményükben olyan minőségi – és számokban is mérhető – javulás következhetne be, amiből végső soron az egyetem is csak profitálni tudna. A szabadon felvehető általános testnevelés kurzusok megléte egy hasznos dolog, ám kevés, az ELTE-nek ennél sokkal többet kellene tennie.

Idén tavasszal vette át a MEFS vezetését Hédi Csaba főtitkártól, aki több mint 20 évig volt a testület élén. Nem lehet könnyű egy két évtizedes múltra visszatekintő korszakot lezárni és az újításoknak teret engedni.

Látni kell, hogy a testület működése rendkívül stabil volt az elmúlt évtizedben, és bár semmi sem tökéletes, egyáltalán nem működött rosszul. Egy nagyon jól kialakított rendszerben nagyjából ugyanezt kell évről évre újra végigcsinálni, így már van egy kialakult gyakorlat. A főtitkár személye megváltozott, de a munkatársak maradtak. Természetesen fejlődni mindig lehet , így a MEFS legfőbb feladata most az, hogy még jobban és még céltudatosabban nyisson a szabadidősport és az élsport irányába. Szeretnénk megmutatni, hogy az egyetemi sport igenis létezik. És persze legfőképpen azt szeretnénk elérni, hogy idővel minden egyetemista elkezdjen mozogni.

Fotó: beac.hu