ELTE-s és BEAC-os elismerések a MEFS 110. születésnapján

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) március 25-én emlékülés keretében ünnepelte alapításának 110. évfordulóját. A Gödöllői Király Kastélyban méltó környezetben idézték fel a XX. század elejét, 1907. március 25-ét, amikor összeült a „Főiskolai Sport Szövetség” alakuló közgyűlése.

A jogutód intézmények képviselői mind megjelentek az eseményen: a BME, a SoE, az SZTE, a DUE rektorai, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a ME rektorhelyettesei, a DE általános rektorhelyettese, a DEAC elnöke, az EKE dékánhelyettese, az SZE sportközpontjának vezetője, a MAFC és a SMAFC elnökei, valamint Mezey Barna, az ELTE rektora és Karácsony András, a BEAC elnöke. A képviselők aláírásukkal látták el a MEFS 110. évfordulójának emlékére készített díszes alapító okirat másolatát, melyet Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kézjegyével hitelesített, mint ahogy anno gróf Apponyi Albert tette azt 1908. június 14-én.

A magyar egyetemi sport 110 éves ünnepségén a gödöllői Grassalkovich-kastélyban többek között az ELTE és a BEAC sportvezetőit is díjazták. A MEFS Életműdíját vehette át az államtitkár asszonytól Buttás Pál, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának tanszékvezetője, kosárlabda szakedző, aki az 1980-as évektől kezdve a BEAC meghatározó sportvezetője, sportszakembere. A díjat olyan személyek kaphatják, akik évtizedeken keresztül eredményesen élen jártak a hazai egyetemi sport szervezésében, mind intézményi, mind pedig a hazai és nemzetközi egyetemi sport berkein belül.

A Hajós Alfréd Aranyplakettet, melyet egy adott szakterületen éveken át kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportszervezőknek ítélik, idén Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója kapta. Simon emellett az ELTE SE alapítója, ügyvezető elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem futsal életének meghatározó szereplője, a KEK egy alapítója és főszervezője, aki az előző ciklusban a MEFS elnökségi tagja volt.

Németh Angéla Magyar Egyetemi sportért Érdemérmet kapott a magyar cheerleading sportág megálmodója, a Magyar Cheer Szövetség alapítója és alelnöke, a BEAC cheerleader szakosztályának vezetője, Kovácsik Rita, valamint Árendás Tamás, a BEAC futsal szakosztályának vezetője. A díjat olyan 35. életévüket még be nem töltött szakemberek vehetik át, akik kiemelkedő szervező munkájukkal járulnak hozzá az egyetemi sportélet fejlődéséhez.

Halassy Olivér Hallgatói Díjat vehetett át két ELTE-s hallgató: Szabó-Thomka Hanna, valamint Sajben Marcell. A díjat azoknak a hallgatóknak adják, akik a legtöbbet tették az egyetemi szabadidősport szervezéséért. Az Év egyetemi sportolója díjat Kapás Boglárka, az ELTE PPK hallgatója kapta meg.

Az Emlékülés és Ünnepi Közgyűlés, ahogy az alapítók is tették anno, egy nagy „lakomával” egybekötött lovasbemutatóval zárult a Domonyvölgyben található Lázár Lovasparkban.

forrás: beac.hu

kép: beac.hu