Olasz tájak és magyar modellek Czene Béla festményein

Czene Béla 1911-ben született Isaszegen, 1930-ban sikeresen felvételizett a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára (ma: Magyar Képzőművészeti Egyetem), ahol Rudnay Gyula volt a mestere. Czene hamar rátalált stílusára, a római iskola irányvonalát képviselte a harmincas években, klasszicizáló, mitológiai tematikájú festményeivel számos díjat nyert. Pár évig Rómában is tartózkodott, innét a kötődése az olasz vidékhez, s a kint töltött időt követően egyre jobban kiérződik kötődése a klasszikus reneszánsz alkotókhoz, többek között Ghirlandaio művészetéhez. A világháború után a hétköznapi életet választotta központi témájául, továbbá ekkor kezdte el sajátos technikai eljárásait alkalmazni, amely olyan egyedülálló hatást eredményez, hogy Czene Béla védjegyei azonnal odavonzzák a műkedvelő szemeket.

Egy igen gazdag és kiteljesedett életművel rendelkező magyar festőművész Czene Béla, aki ugyan életében nagy népszerűségnek örvendett, 1999-ben bekövetkezett halálát követően az utókor mégis méltatlanul keveset foglalkozott vele. Így volt ez egészen mostanáig, ugyanis április 24-én és 25-én egy rendkívüli pop-up kiállítással tisztelegtek az egyedi perspektívájú és technikájú életmű előtt. A kiállításon a többnyire magángyűjtemények részét képező hagyaték hatvanas évek körül készült remekműveit lehetett megtekinteni.

A helyszín önmagában exkluzív, nem csak maga a kiállítás, a The Studios (régi nevén: Brody Studios) hangulatos rendezvénytermei kiváló környezetet biztosítottak az eszméletlen munkákhoz. Belépve a képek közé szinte kisgyermeki lelkesedéssel kezdtem körbemenni, egyik képről a másikra szaladt a tekintetem, s cikáztam a terem egyik sarkából a másikba, mert mindig észrevettem valamit, amit azonnal meg kellett vizsgálni kellemetlen közelségből. Bruchmann Lili az ELTE művészettörténet hallgatója, a Czene-életmű aktív kutatójaként és a Brodyland munkatársaként segített összegyűjteni a kiállítás anyagát, továbbá egy egyéni tárlatvezetés keretében engem is beavatott Czene Béla művészetébe.

Hogy kezdtél Czene Bélával foglalkozni?

Egy tavaszi napon végigjártam a kedvenc galériámat Budapesten, s az Ernst Galériában láttam meg az első Czene Béla-festményt életemben – ami sajnos ma nincs itt –, s ösztönösen éreztem, hogy egy igazán különleges mű előtt állok. Ezt követően néztem jobban utána, böngésztem az interneten, egyre több képét láttam, s végig azon járt az eszem: foglalkoznom kell ezzel a művésszel.

Miért fontos Czene Béla munkássága?

Úgy gondolom, hogy Czene Béla egy hiányzó lapja a magyar művészettörténetnek, annak ellenére, hogy egyedi látásmódjának köszönhetően kiegészíthetjük a rendszerváltás előtti Magyarország társadalmáról alkotott képünket. Technikai virtuozitását mindig is elismerték, de tekintve, hogy művészi pályafutása második felében főként csinos, fiatal nőket festett, sokan giccsesnek tartották alkotásait, és kritikai megítélése még ma is kérdéses. Czene Béla művészete szinte az egész huszadik századot felöleli, a harmincas évektől a kilencvenes évekig aktívan alkot. Festményeit egyfajta kettős megítélés jellemzi, valószínűleg ezért is nehezen beilleszthető a kánonba, egyedi stílusa megosztó lehet a közönség számára.

Pesti zápor (Esernyő), 1963

Zápor után (Esernyő), 1963

Miben nyilvánul meg ez a technikai virtuozitás?

Czene Béla realista, figurális festő, aki modelljeit megdöbbentő kifinomultsággal és érzékiséggel örökítette meg. Az 1950-es évek végén, egy hosszabb kísérletezéssel töltött időszak után fedezte fel magának az akril-farost technikát, amely az itt bemutatott képekre is jellemző. A Pesti zápor (Esernyő) című kép 1963-ban készült, ekkor még oldottabb festőiség jellemzi műveit, míg később már tűpontos precizitással rögzít minden részletet. Sokszor visszakaparja a legfelső festékréteget egy tű, egy ecset vége vagy akár egy fésű segítségével, és így a felületek textúrája egyedi és izgalmas.

A kiállításon az egyik szervezővel, Bruchmann Lilivel beszélgettünk.

A kiállításon az egyik szervezővel, Bruchmann Lilivel beszélgettünk.

Hogy jött létre ez kiállítás?

A Kieselbach Galéria közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg a mai megnyitó. Négy lelkes gyűjtőtől érkeztek a műtárgyak a kiállításra, akik mind fontosnak tartják Czene Béla munkásságának bemutatását, így közel 50 kép tekinthető meg. Czene Bélának élete során számos kiállítása volt, azonban halála óta ez az első összefoglaló jellegű bemutatóEz a kiállítás különös hangsúlyt helyez Czene Béla és Olaszország kapcsolatára, ami tekintve rengeteg képen megjelenik mint háttér. Ez részben annak köszönhető, hogy Czene azon szerencsések közé tartozott, akik szabadon utazhattak, így a hatvanas évek második felétől kétévente nyaraltak Olaszországban a családdal.

Nagyon érdekes, hogy ezekre a tanulmányutakra nem vitt vásznat, főként fotózott, vagy vázlatokat készített, így a valódi olasz háttér előtt magyar modellek láthatók, akik a műteremben álltak modellt. Például a kiállítás főműve, a Perugiai emlék című festmény is egy ilyen munka, amelynek hátterében egy perugiai utcakép látható színes öltözékű staffánsfigurákkal, az előtérben pedig egyik kedvenc modellje sétál, Ivett.

Perugiai emlék

Perugiai emlék

Milyen képeket láthatunk most?

A képek a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekből származnak. Ezek az évtizedek meghatározónak bizonyultak művészetének mai percepciójának szempontjából, ugyanis a legtöbben ún. “divatos” festményeit ismerik.

Mi ennek az életműnek a jelentősége napjainkban?

Czene Béla nem alkalmazkodott saját korának elvárásaihoz, nem csatlakozott korának népszerű művészeti irányzataihoz. Saját kedvére alkotott, célja az volt, hogy a modern kor emberét, és legfőként a modern, stílusos nőt örökítse meg az utókornak. Ha végignézünk ezeken a képeken, pillanatok alatt megelevenedik előttünk a hatvanas-hetvenes évek divatja, de, hála a harmonikus kompozícióknak és a modellek kortalan szépségének, Czene festményei időtálló darabjai a 20. század magyar festészetének. 

Fotók: Horváth Domonkos