Az idei Magyar Szakos Napot a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napján tartották a BTK campusán. Délelőtt az MSZHÉK tagjai feladatokkal és játékokkal várták az érdeklődőket, délután került sor a „Krétapor nélkül” című beszélgetéssorozat második alkalmára, az estet pedig hajnalig tartó bulizás zárta a Könyvtár Klubban.
A magyar szak HÖK-ösei hosszú előkészületek után különböző feladatokkal várták napközben az érdeklődőket. A Trefort-kert udvarán még a költészet napján felállítottak egy táblát, melyre mindenki kedvenc idézeteit írhatta. Ez bizonyult a legnépszerűbbnek, hiszen rengeteg csodaszép versrészletet osztottak meg a lírakedvelő bölcsészek társaikkal, melyekkel – aki úgy gondolta – egy gyors megosztás után beszállhatott a versenybe.
A nap egyértelműen legérdekesebb részének az ősszel indult „Krétapor nélkül” beszélgetéssorozat második része bizonyult. A szervezők célja közelebb hozni a diákokat és a tanárokat egymáshoz egy beszélgetés során, ahol a meghívott vendégek mesélnek életpályájukról és válaszolnak a hallgatók kérdéseire. Az őszi félév vendége Horváth Iván professzor úr volt, míg most Vaderna Gáborral beszélgetett Riegel Marcell.
Először is megtudhattuk, hogy mielőtt az ELTE-n tanított volna – más országok szokásaival ellentétben – ő itt is doktorált, majd hamar rátértek a kutatási területére, vagyis a klasszikus magyar irodalomra. Először majdnem Balassi-kutató lett, Horváth Iván szemináriuma által, később jött a váltás. Megtudhattuk azt is, hogy élete első e-mailjét a tanár úr szobájából küldte, a mellette ülő szaktársának. Emellett egyetemen rengeteg elfoglaltsága volt; érdekelte a kortárs irodalom, filmklubot szervezett és konferenciákat is, mely abban a korban diákok között még nem volt népszerű. Végül ez lett az ő mázlija is, hiszen abban az időszakban szerveztek társaival egy Kertész Imre-konferenciát, amikor az író elnyerte a Nobel-díjat, így a magyar sajtó az ő általuk szerkesztett kiadványt hamar megtalálta.
Fotó: Kovács Miklós Dániel
Arra a kérdésre, miszerint hogyan is szentelheti valaki az életét egy adott témának, nagyon egyszerűen válaszolt. Sehogy, valószínűleg megőrülne. Ő maga is próbál mindig új szövegeket keresni, akár olyat, amit még soha nem olvasott, vagy olyan témákat bevinni órára, mely nem az ő szakterülete. Emiatt úgy gondolja, hogy középiskolai tanárnak lenni kihívás, mivel ott évekig kell ugyanazokkal a tananyagokkal foglalkozni. Emiatt lehet, hogy a tanárok úgy érzik, a diákok már nem a régiek. Szerencsére a hallgatóságban ülő jövőbeli tanárok pár jótanáccsal is távoztak a délután végére.
Szóba került a tanítás-kutatás témája is, mivel néha egy jó kutató nem mindig jó tanár. Bár ezt tovább nem feszegette, a bölcsészettudományok hasznáról annál érdekesebb gondolatokkal gazdagodtunk. A folyamatos válságtudatunk a kulturális identitás miatt alakult ki. Míg régen az irodalomban a nemzeti identitáskeresésen volt a hangsúly, ez a modernség megjelenésével átalakult. A munkafolyamatok is megváltoztak; a lexikonokat 50–60 évbe telt elkészíteni, netre feltölteni 1 hét. A tanulmányokat a szakértők főleg egymásnak publikálják, a szélesebb tömegekhez könnyebben elér olyan embertől, aki kevésbé ért hozzá, például egy blogon. Az viszont vitathatatlan, hogy jól szöveget érteni és írni a bölcsészek fognak, bár ezt nem biztos, hogy jól megfizetik.
Következő téma a generációnk előnyeiről és hátrányairól szól. Nehézség, hogy a felsőoktatás eltömegesedett, mivel így nehéz érdemi munkát végezni, nevek nincsenek, csak arcok. A digitális átállás az, ami talán a leginkább jellemezhet minket. Képernyőn hosszan tudunk olvasni, ő például az óráin olyan olvasmányt, ami nincs digitálisan, már nem ad fel szívesen. Több prózát is olvasunk, mint verset, aminek következtében több líraolvasói szemináriumot kellett bevezetni. Az még a jövő kérdése, hogy képesek-e megtanítani a diákokat a lassú olvasásra (distance reading) vagy a gyors, sok irányba (close reading) terjedőben van már több potenciál.
Fotó: Kovács Miklós Dániel
A beszélgetést a hallgatók kérdései zárták. szó esett a magyar szak jövőjéről, és aggodalomra semmi ok, hiszen amíg van magyar óra, van magyar szak. Ennek ellenére a viták, például a kötelező olvasmányokról, tananyagról ugyanazok, mint régen. A kutatási területek is mindig változnak, nem tudunk meg mindent egy dologról, mivel környezetünk is változik. Itt példaként Jókai sajtóregényeit hozta fel, melyet nem régen kezdtek el kutatni, a nemrég kialakult sajtóbeli problémák miatt. Az pedig előfeltevés, hogy a tudományok lezárnak, a humán tudományok nem ilyenek. Végül a tanár úr egy kis ajándékkal távozott és egy üzenettel, hogy „még egy jó pár évig ne tessék megőrülni”.
Rövid szünet és pihenés után a napot a Könyvtár Klub falai között zárhattuk egy hajnalig tartó bulizással, melyet nem csak a magyarosok, de az egész BTK élvezhetett. Reméljük jövőre is hasonló jókedvben telik az 5. Magyar szakos nap!
Kiemelt fotó: Kovács Miklós Dániel / MSZHÉK
