Majdnem annyira buták vagyunk, mint ez a dal – Vélemény az U, u, u-ról

Október 3-án landolt a YouTube-on a Senkise formáció Majka kollaborálásával elkészült (most figyelj, komolyan ez a címe) U, u, u videoklipje. A dal nézettségnövekedésének dinamikája hazai viszonylatban szinte emberfeletti, és annyira menő lett most mindenfelé publicisztikákat közölni róla, hogy nem maradhatunk ki mi sem. Egy baj van ezekkel az írásokkal, hogy konstans egymást ismételgetik, pedig arra egyikük sem jött rá, hogy mégis mi az igazán szomorú abban, hogy ez az anyag megszületett, és ennyire sikeres lett.

 

Nagyon rendben van az, hogy az U, u, u berobbanása felháborodást kelt ki a magyar közvéleményből, a kultúrával foglalkozó újságírókból. Nagyon üdítő látni, hogy a hímsovinisztának hitt publikus tartalmakkal szembemegyünk, hogy még mindig nem törődünk bele, hogy a Nemzeti Kulturális Alap olyan alkotói folyamatokba pumpál pénzt, amilyenekbe nem kéne. Ez kifejezetten örömteli. Egy probléma van, hogy talán némi háttértudás nem ártalmas, ha az ember kritikát fogalmaz meg egy kulturális termékről, mert azzal, ahogy a magyar újságírás nekiment Márta Alexéknak, az a gond, hogy akaratlanul ugyan, de hihetetlen korlátoltságról tesz tanúbizonyságot. Elismerem, ha dicsérnék ezt a számot, az messze elkeserítőbb lenne, mint az, ahogy eddig beszéltek róla, de nézzük meg, hogy igazából  miért is annyira gusztustalan ez a cucc. Úgy igazán.

Aki követi Márta Alex (ByeAlex, stb.) karrierjét, az tudhatja, hogy egy ideje kísérletezik a nemzetközi mainstream legmenőbb zenei irányzatával, ami a hiphop/trap/R’n’B határvonalain mozog. Nagyon helyén van ez eddig, a – szokás szerint – óriási lemaradásban lévő magyar könnyűzenéből ez nagyon hiányzik. Nehéz egyébként ezt műfaji kategóriák közé sorolni, jellemzőek rá a trapdobok és az 808 basszus használata, kortárs R’n’B-jellegű dallamos betétek, rapszövegek. Nyilván eloszthatnánk különböző csoportokra az előadókat, én most eléggé hanyagul összemostam őket, mert azt akarom láttatni, hogy mi áll ByeAlex legújabb zenei hóbortja mögött, nem pedig szakmai jegyzetet igyekszem közölni a kortárs hiphop állapotáról. (Nem is tudnék.) Olyanok próbálkoznak trap-pop dalokat írni, akikről beszélni sem érdemes (Mr. Missh, Mr. Busta), illetve az underground rapperek kísérletezgetnek még ilyen stílusú alapokkal, de az egy teljesen más irányvonal, sokkal szövegcentrikusabb, nem érdemes összemosni. Tehát ez egy hiánycikk a magyar könnyűzenében, és most kezdjük el felfedezni. Márta Alex a Senkise nevű formációjának megalapításával ezzel abszolút egy előremutató zenei projektbe kezdett, ráadásul maga mellé vett egy szupertehetséges producert (Schmidt Gergő aka Tembo) is. Az elmúlt hónapokban sikerült tűrhető számokat kiadniuk, ígéretesnek tűnt az anyag, de egy dolog folyamatosan lehúzza a produkciót. A borzasztó HITELTELENSÉG (visszatérő fogalom lesz). Tehát:

1, Igenis hangot kell adni annak, hogy elégedetlenek vagyunk az NKA pénzelosztási struktúrájával, de százezer forint egy klipre nem számít nagy összegnek, valljuk be.

2, Igenis hangot kell adnunk annak, hogy a szexizmus óriási probléma, a nők tárgyiasítása iszonyat veszélyes dolog. Kérdés mégis az, hogy korlátozható-e a művész (jelen esetben inkább előállító – if you know what i mean) bármilyen ideológiai rendszer szerint. Megítélésem szerint a művészet (jelen esetben zenecsinálás) nem korlátozható akármilyen szellemi irányzat értékrendszere szerint, a művész az alkotásra szabad kezet kap, kérdés, hogyan él vele.

Gondoljunk az afroamerikai rapzenére, ahol a hiteles, verbális agresszió egy állandó jellemző. Ez legitim, ezzel nincs mit kezdeni. De amíg Kendrick Lamar kiabálhatja azt, hogy “Dat p*ssy to die for”, addig ez magyar nyelven teljesen vérciki. A magyar más dalszövegírási stratégiát igényel, és valaki igazán szólhatna már erről Alexnak is. Nem kell őt egy kalap alá venni igénytelen magyar rapperekkel, még az U, u, u szövegében is fellelhető némi kreativitás, de a legegyszerűbben úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy a csávó nem fogta fel, hogy NEM FEKETE. Elhitte magáról, hogy ő a magyar Ty Dolla $ign, és próbálja utánozni, szinte tükörfordításokkal akar operálni, és ez így nem működik. Tehát a legnagyobb baj azon kívül, hogy maga mellé vette a tudatosan felépített prosztóság hazai nagykövetét egy featre), nem a szexizmus vagy az NKA, hanem a HITELTELENSÉG.

Ettől még szomorú, hogy a magyar sajtó álszent feministaként támadja a számot, mert kifejezetten csalódást keltő, hogy hazai kulturális újságírók nem ismerik a nemzetközi mainstream zenét, és nem azon akadnak fenn elsősorban, hogy mennyire nem működik ez esetben ez a “művészi kísérletezés”.

Persze, miért ne meríthetnénk más kultúrákból megoldásokat, amit éppen nagyon kurrensnek érzünk; csinálhat egy magyar ember minőségi trap zenét, de az nagyon fontos, hogy önazonosak legyünk a szövegeinkben, autentikusak, és akkor a körülöttünk élő befogadóknak sem lesznek erkölcsi fenntartásaik. Ezek a dolgok egymásból is erednek talán. Ha valamit komoly háttértudással, rengeteg befektetett munkával és alázattal csinálunk, akkor üzenhetünk akármit egy dalszöveggel, a hallgatót nem a mondanivaló fogja izgatni, hanem az, hogy mennyire minőségi módon van tálalva. Habár ez csak akkor működik, ha tisztelem annyira a saját befogadóbázisom tagjait, hogy némi plusz profitért nem etetem meg velük a…

Kiemelt kép forrása: Dalszerző.hu

  • En kücük ırmak

    Jó cikk!