Két ELTE-s irodalmár az idei Artisjus-díjasok között

Artisjus Irodalmi Díjat kapott Bognár Péter, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Régi Magyar Irodalom Tanszékének tudományos munkatársa A rodológia rövid története című verseskötetéért és Gerőcs Péter PhD-hallgató a Győztesek köztársasága című regényéért. A díjátadót a Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület rendezte 2016. március 1-jén. A díjazásban Beck András és Takáts József is részesült, az Artisjus Irodalmi Nagydíjat pedig Tőzsér Árpád vehette át az Erről az Euphorboszról beszélik című kötetéért.

BognárBognár Péter líra kategóriában kapott Artisjus-díjat. A rodológia rövid története című, Magvető Könyvkiadónál megjelent kötete az áltudományos világot állítja középpontba. A kötetben előtérbe kerülnek a metrikai szempontból kötöttebb formák a korábbi írásaihoz képest. Grecsó Krisztián költő, író szerint ez a mű a legpimaszabb verseskötet, de egyben zseniális munka is.

Bognár jelenleg az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének tudományos munkatársaként a Reneszánsz mesterképzési szakon oktat. Felsőfokú tanulmányait magyar szakon kezdte, majd a doktori iskolában a reneszánsz irodalommal foglalkozott. Első kötete 2005-ben jelent meg Sajna-sebaj címmel, a második (Bulvár) pedig 2012-ben.

Gerőcs

Gerőcs Péter próza kategóriában lett díjazott Győztesek köztársasága című műve alapján, amely 2015-ben jelent meg a Kalligram gondozásában. A regényben eleinte egy fiatal meleg értelmiségi történetét ismerhetjük meg, majd a könyv egy sajátos disztópiába vált át. Központi témaköre az értelmiség helyzete, útkeresése és napjaink kulturális élete. A műből az is kiderül, hogyan tud valaki egy ideológia hatása alá kerülni.

Az író az ELTE BTK esztétika–magyar szakán diplomázott, 2013-tól pedig az Esztétika Tanszék doktori képzésén tanul ösztöndíjas doktoranduszként. 2006 óta publikál rendszeresen folyóiratokban, a Kilincs és a Café Bábel című kiadványokat szerkesztette is. Első novelláskötete (Zombor és a világ) 2010-ben jelent meg. Irodalmi témájú dokumentumfilmeket is készített: a Privát Mészölyben (2011) Mészöly Miklós életét dolgozta fel, az ML portréban (2015) pedig Márton László munkásságát mutatta be. 2007 óta a József Attila Kör, 2013-tól a Szépírók Társaságának tagja.

Tavaly Szilágyi Márton egyetemi tanár, az ELTE BTK XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője vehette át a kitüntetést A költő mint társadalmi jelenség című munkájáért.

Forrás: elte.hu

Képek: waitingtobeknown.com, jelenkor.net, litera.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]