Capa színes oldala. Beszámoló a Capa in Color című kiállításról.

A Capa Központ és az International Center of Photography összefogásával valósulhatott meg az idei nyár (és ősz) talán legexkluzívabb fotókiállítása, amely Robert Capa életművének egy kevésbé ismert oldalát igyekszik bemutatni. New York után Budapesten, Európában először tekinthetik meg a látogatók a több mint száz színes fotóból álló gyűjteményt. A magyar származású Robert Capáról szóló tárlat a nagy sikerre való tekintettel szeptember 20-a helyett egészen október végéig látogatható, mi pedig kapva-kaptunk az alkalmon és a Nagymező utcai múzeumba látogattunk.

Bár a Capa in Color névre keresztelt kiállítás nem a már ismert Capa-karaktert helyezte a középpontba, mégsem egy teljesen ismeretlen művésszel találjuk szembe magunkat. Először a tárlat szerkezeti ötletességéről ejtenék néhány szót, amely megragadta a figyelmemet. Kifejezetten tetszett, hogy a képeket kis fülszövegek alá helyezték csoportokba, így azok mini kiállításként üzemelve egy-egy sztorit mesélnek el a fényképezőgép mindkét oldaláról. Nem csak arról kapunk információt, hogy Capa milyen indíttatásból készítette a képeit, de megtudhatjuk azok történetét és jelentéstartalmát is. Az első ilyen állomás Magyarország, az utolsó pedig Indokína, amelyek Robert Capa életútját helyezik egyfajta keretek közé. Bár az interaktivitást hiányoltam, de a Van Gogh Alive annyira jól ötvözte ilyen szempontból a hagyományos művészet és a multimédiás technológia párosát, hogy valami hasonlót szinte minden kiállításról hiányolok. Nyilvánvalóan, a Capa in Color nem erre fektette a hangsúlyt, de ez nem baj.

Unatkozásra ugyanis nem volt lehetőség! Robert Capa a fotókon megörökítette az ’50-es évek kedvelt szabadidős tevékenységeit, közelről láthatjuk a korabeli Európa éjszakai életének forgatagát, és mindeközben betekintést nyerhetünk a fotós személyes szférájába is, amely nagysikerű fekete-fehér háborús fotóin nem kaphatott szerepet. Persze, ne gondoljuk, hogy emiatt a képek kisebb jelentőséggel bírnának, ha elhelyezzük őket a teljes életműben. A politikai töltet mellett remekül megjelennek a Capa által kedvelt ellentétek: előkelő-szegény, fiatal-öreg, a franciaországi lóversenypályákon készített képei nagyszerűen mutatják be a társadalmi osztályok keveredését. Fotózta közeli barátait, Picassót és Hemingwayt, de Indokínában készített legerőteljesebb háborús képeinek hátterébe is bepillantást nyerhetünk.

Más téma, hogy a kiállított képeknek csupán töredéke jelenhetett meg a sajtóban az előhívás nehézségei miatt, habár a legtöbb komoly újságok felkérésére készült. A legenda szerint Robert Capa mindig két gépet tartott magánál: egyet, amellyel az akkoriban klasszikusnak mondható fekete-fehér képeket készítette, és egy másikat, amelyben színes tekercs volt. Színes képei most, időbeli távlatból tekintve nyerik el igazán értelmüket. Állításomat pedig a kiállítótér közepén elhelyezett eredeti levelezések, dokumentálások anyagai támasztják alá. Bár Capa szívesen kísérletezett a színes fotók készítésével, azokat megbízói gyakran elutasították, nem találták bemutatásra méltónak. Napjainkban az ellenérzések a színes fotók irányába megszűntek, így egy egyedülálló kiállítás keretei között megtalálták a helyüket.

Robert Capa/International Center of Photography

Remek alkalom kínálkozik október végéig azok számára, akik még nem tekintették meg a kiállítást. Ajánlott Jonh G. Morris, Capa szerkesztőjének és jó barátjának Valahol Franciaországban – 1944 nyara című tárlatát is belevonni a kiállítás látogatásba, amely külön teremben kapott helyet, de remekül kiegészíti a Capa in Colort. Ha egy délutánon programot kerestek a fővárosban, akkor az legyen ez a kiállítás.