ELTE BTK, Pinkponilo és slow fashion – Interjú Gergely Beatrixszal

Gergely Beatrix nyughatatlan, színes egyéniség. Egy dolog számára örök: a ruhatervezés és a varrás szeretete. Az utóbbi néhány évben azonban egy-két dolog megváltozott az életében, pozitív értelemben. Az ELTE BTK rengeteget segített neki abban, hogy a jövőjére egyéb perspektívákból is ajtót nyisson. Az interjú során óriási mosollyal mesélt arról, hogyan folytatódott az élete az érettségi után. Beszélt többek között a Germanisztika alapszakról és a Kommunikáció és médiatudomány minorban rejlő lehetőségekről. Kitért arra is, hogy ma mit jelent számára a fenntarthatóság és a szerteágazó érdeklődés, például a Pinkponilo csapat tagjaként.

Mesélj egy kicsit magadról! Mit tanulsz jelenleg?

22 éves egyetemi hallgató vagyok az ELTE BTK-n Germanisztika alapszakon és Kommunikáció és médiatudomány minoron. Korábban már elvégeztem egy OKJ-s ruhatervezői képzést, mert nekem régóta az volt a legfőbb vágyam, hogy egyszer ruhatervező legyek. Úgy éreztem, hogy szeretnék még valamilyen képzésben részt venni, mert szeretem a nyelveket és a médiát is. Ami fontos és kevesen tudják, hogy európai viszonylatban nagy előny, ha a divatiparban valaki tud németül. A legtöbb textil- és anyagkiállítás javarészt Németországban zajlik, és pozitívum, ha az ő nyelvükön szólalnak meg a résztvevők. A német ezáltal előnyt tud jelenteni az angol mellett. Tudatos volt a minorom kiválasztása is. Belőttem egy arany középutat, mert az OKJ mellett tanulhatok nyelvet, illetve a médiát is tudom kamatoztatni.

Bea alkotás közben (Forrás: Bea archívuma)

Közvetlenül a gimnáziumi éveid után való orientálódás idején már tudtad, hogy ennyi irányba el fogsz indulni? 

Inkább az OKJ után. Egyébként mindig olyan voltam, hogy nem tudok csak egy dolgot csinálni. Igyekszem több lábon állni, és ez az idei évben, a karantén miatt jól megmutatkozott. Előnyömre vált, hogy nem csak egy dolog érdekel és nem csak egy munkakörben tudok elhelyezkedni. Sok dolog érdekel és több helyre tudok becsatlakozni, akár párhuzamosan. Általában igyekszem ezeket az érdeklődési köröket összefűzni, és megkeresni a közös nevezőjüket. 

Mi motivált arra, hogy az ELTE-t válaszd, amikor úgy döntöttél, hogy érdekelnek a nyelvek és a média is? 

Most lehet, hogy egyáltalán nem ilyen válaszra számítottál! (nevet) Nagyon sokan választanak úgy egyetemet, hogy nem mennek el nyílt napra. Én mindenképpen meg akartam nézni, kíváncsi voltam. Engem akkor a campus fogott meg. Ott van Budapest szívében, ott zajlik körülötte minden az Astorián, majd belecsöppenek egy varázslatos egyetemi világba, mintha a Harry Potterben lennék. A Gólyavár is olyan mesés!
Van még egy furcsa dolog, amiben senki nem ért meg engem. Imádom nézni az embereket, ahogy felöltöznek. Az ELTE BTK-n annyira színes és kreatív karakterek vannak! Elég elsétálnom a Műhely kávézótól az órám tanterméig, csak legeltetem a szemem. Ámulok és bámulok.

Szünetben az ELTE BTK campusán (Forrás: Bea archívuma)

Ez annyira egy ruhatervezőhöz illő válasz! Ha visszakanyarodunk az egyetemi tanulmányaidhoz, mit tartasz nehézségnek, és mi az, ami miatt mindenképpen megérte ide jelentkezni?

A legnagyobb pozitívum egyértelműen a minorom általi szakmai elhelyezkedés. Nehézség talán az, hogy a germanisztika szak nagyon erős. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok kiemelkedő németből. Ez a színvonal azonban pozitívum is egyben, hiszen komolyan veszik itt az oktatást, ami nagyon fontos. 

Ha számodra ennyire meghatározó a minorod, akkor megosztanád a véleményedet ezzel kapcsolatban? Képes elég tudást adni új vonalként egy alapszak mellett, és érdemes a specializáció helyett választani? 

Ez abszolút egyénfüggő, mert van olyan hallgató például, aki már kezdetektől tudja, hogy tolmács szeretne lenni, tehát a fő szakjában szeretne elmélyülni. Számára ideális a specializáció. 

Az én esetem más. Kezdetben a Kommunikáció és médiatudomány alapszak felé is kacsintgattam, de végül a minor mellett döntöttem. Szerintem ez azért is jó, mert a minoron is el lehet mélyedni a témában, ha valakit tényleg érdekel. Akár szabad kreditként is érdemes a médiához kapcsolódó tárgyakat felvenni, és máris egy szélesebb tudás birtokába kerülhetünk. 

Abszolút igaz! Neked több lehetőségre is ajtót nyitott a sokszínű tudás. Ha jól tudom, jelenleg a Pinkponilo-nál dolgozol, amely egy etikus divatért és közösségi létért működő stúdió. Hogyan kerültél hozzájuk? 

Erről még nem beszéltem, de egy újabb előny a minor esetében, hogy kötelező a szakma gyakorlat. Én ezt már kezdetben is fantasztikus lehetőségnek tartottam, mert örültem, hogy ki tudom magam próbálni egy konkrét területen. 

Úgy indult ez az egész, hogy egy szintén minoros szaktársam felvette a Kreatív gazdaságok című órát és onnan kisétálva mondta, hogy: „Bea, ma volt bent egy előadó, aki olyan témákról  beszélt, hogy varrás, kreativitás és fenntarthatóság. Végig te jártál a fejemben! Mondta óra végén, hogy médiagyakornokot keresnek, és alig vártam, hogy ezt elmondjam neked!” Nagyon izgatott lettem! Korábban már hallottam a Pinkponilo-ról. A ruhatervezős suliban jártunk design hetekre, és ennek kapcsán szereztem tudomást róluk. Hagyományos médiában nem szerettem volna elhelyezkedni, az online médiát preferálom, sok lehetőséget látok benne. Egy ilyen kreatív stúdióval ráadásul abszolút tudok azonosulni, és nem is gondoltam volna, hogy pont médiagyakornokot fognak keresni! Tudtam, hogy jelentkeznem kell, még aznap! Nagyon hamar válaszoltak, és fantasztikusnak tartották, hogy még ki sem tették a hirdetést, de valaki már jelentkezett is a lehetőségre. 

Kezdetben milyen lehetőségeket, feladatokat kaptál?

A novemberi interjú után bevontak a feladatokba, hogy a tavaszi félévben úgy álljak ott, hogy tudom, mit kell csinálnom élesben. Javarészt a Facebook- és az Instagram-oldalak kezelése volt az én feladatom, azon belül például szövegírás, posztolás, tartalomgyűjtés. Minden héten öt alkalommal jövünk ki tartalommal, a mai napig. A fenntarthatósággal kapcsolatban próbáljuk up-to-date módon informálni az embereket, viszonylag mélyen. Komoly témákat pedzegetünk, és a kutatómunka sok időt vesz igénybe. 

Mindezek alapján hogyan fogalmaznád meg a Pinkponilo misszióját? 

Igyekszünk mindenkit egy fenntarthatóbb élet felé terelni úgy, hogy közben azt élvezzék is az emberek, és tudjanak kreatívan alkotni. Fontos, hogy boldogsággal töltse el őket, hogy ők valamit tettek a környezetükért.

A Pinkponilo színes munkakörnyezete (Forrás: Paul Lonescu)

Sokat olvastam róla, hogy a Pinkponilo esetében nagy hangsúly helyeződik a közösségre. Hogyan mutatnád be az ottani légkört? Számodra mit jelent, hogy a csapat része lehetsz?

Erre nincsenek szavak!! El kell menni oda, és át kell élni. Attól a pillanattól kezdve, ahogy én azt a küszöböt átléptem, olyan jó minden! Nagy boldogságforrás. Az ott dolgozó csajoknak hihetetlen jó humoruk van, és ez a mindennapokban nagyon fontos, főleg most. Sajnálom azt, hogy most home office-ban kell dolgozni. Az én munkámat abszolút lehet itthonról csinálni, de a személyes jelenlét az ottani impulzusokkal igazi kincs. 

Egy ideje aktívan követem a Pinkponilo Instagramját. Nagyon esztétikus, egységes arculatot tükröz. Hogyan csinálod? Mennyit tett ehhez hozzá a minorod, és mennyi ebből az önfejlesztés?

Ami személyes és magam által hozott, az még a Tumblr világához nyúlik vissza. (nevet) Megszállottja voltam annak az oldalnak. Reposztoltam a különböző képeket, és nagyon tetszett, hogy milyen jól néznek ki egymás mellett. Megfogott a művészi vonala. Minoron ezekre a külsőségekre kevésbé térünk ki, inkább magáról a tartalomgyártásról tanulunk többet, ami nagyon fontos. Főként ebből a szempontból vizsgáltunk meg az Instagram-profilokat például. 

Nagyon gyakran a fenntarthatóság kapcsán készítesz tartalmakat, pedig alapvetően a ruhatervezés, a varrás az elsődleges érdeklődési köröd. Ezek szerint a fenntarthatóság kiemelt érték lett számodra is és kötődsz a témához?

Amikor ruhatervezést tanultam, akkor már szóba jött, hogy nagyon sok olyan újfajta technológia létezik, ami fenntartható. Ha manapság valaki márkát szeretne építeni, szerintem elkerülhetetlen az a kérdés, hogy a dizájn mellett fenntartható-e a márka, és milyen anyagból készülnek a ruhadarabok. Az emberek egyre tudatosabbak, és számít nekik, nem csak leakasztanak egy ruhát egy fast fashion boltban. Nem leszek álszent, néha én is vásárlok olyan helyeken, de egyre ritkábban. Gondoljunk csak a Fridays for future mozgalomra, az egész év erről szólt, benne van a köztudatban. Hangsúlyt kell erre fektetni.

Feltűnt, hogy amióta csapattag vagy, a Pinkponilo oly módon is kiáll a fenntarthatóság témája mellett, hogy az Instagramon mások bejegyzései, ötletei is megosztásra kerülnek a történeteitekben. Ez hozzád kapcsolható változás?

A médiás felettesemmel és a Pinkponilo egyik tagjával, Burányi Verával szoktuk egyeztetni ezeket a tartalmakat, heti szinten. Vera tanácsa volt, hogy ez ne csak a Pinkponilo-ról szóljon, hanem a fenntarthatóságról összességében. Nyitva van a szemünk, és rávilágítunk a többi vállalkozóra is, hogy milyen csodás célokat érnek el. Sokan megkeresnek minket ezzel kapcsolatban, és partnereink is vannak, akikkel együtt dolgozunk, nemes célokért. 

Fókuszban a fenntarthatóság (Forrás: Pinkponilo Instagram-oldal)

Jelenleg a Black Friday akciói bombáznak minket nap mint nap. Mi a véleményed erről annak tükrében, amit elmondtál? 

November 27-én lesz Black Friday. Pont ma beszéltük át Annával, hogy mi legyen a heti téma. A csapból is ez folyik, és nyilván ki fogunk állni ellene. A Fashion Revolution szervezet mindig csinál hasonló kampányokat, Magyarországon is. A Black Friday ellen a „Buy nothing day” bevezetését vezetik be november 27-én. Nagyon szuper szervezet egyébként, áprilisban szokott a fenntartható divattal kapcsolatban több tartalmat megosztani. Olyankor szokott lenni a Fashion Revolution Week, ami azért jött létre, mert jó pár évvel ezelőtt a bangladesi Rana Plaza leomlott. Ennek a jelentősége az, hogy a divatipar a második legszennyezőbb ipar a világon, és a fast fashion üzletek többségükben harmadik világbeli országokban gyártatják a termékeiket, hihetetlen rossz körülmények között. A Rana Plazával kapcsolatban többszöri figyelmeztetés érkezett, hogy nem biztonságos az épület. Ennek ellenére folytatták a ruhagyártást. Több mint ezer ember vesztette életét az emiatt történt balesetben. Ennek hatására tüntetni kezdtek. A Fashion Revolution más, hasonlóan nemes ügyek mellett is kiáll egész évben, a divatipar átláthatóságáért. Egyre több webshopon is látom a felhívást, hogy „buy/shop slow”. Át kell gondolni, mire van szükséged. Az ember tényleg jobban kötődik például egy olyan pulcsihoz, amelyről tudja, hogy Budapesten készült vagy az Alföldön kötötték aranyos emberek, normális körülmények között. Ezt magamon is tapasztalom.

A közösségi média kezelése és a fenntarthatóság mellett való kiállás mellett mennyire tudsz aktív lenni abban, ami az eredeti célod volt? Gyakran varrsz és tervezel ruhadarabokat?

Igen, nem sokan tudják, de két munkahelyem van. Jónás Annánál dolgozom egy esküvői ruhatervező cégnél. Nagyon családias ott a hangulat. Annát onnan ismerem, hogy nála töltöttem le a ruhatervező sulis gyakorlatomat. Vele is azonnal megvolt a közös hang. Később szerették volna, hogy maradjak. Ott varrok és tervezek is, idéntől pedig már ott is gyártok tartalmakat Facebookra, illetve Instagramra. 

Most van feladatom bőven, de csupa olyan, amit élvezek és szeretek. Ha meglesz a diplomám, szeretnék a saját márkámra fókuszálni. Az lesz számomra a valódi énmegvalósítás. 

Bea Jónás Anna szalonjában (Forrás: Bea archívuma)

Megtaláltad a helyed a média, a fenntarthatóság és a ruhatervezés világában. A tevékenységeid olyanok, mint a kirakós darabok, komplex képet alkotnak. Mit üzennél azoknak a hallgatóknak, akiket sok dolog érdekel egyszerre, akárcsak téged?

Ez egy klisé lesz, de azt tapasztalom, hogy azt kell csinálni, amit szeretünk. Van olyan, hogy még este kilenckor is a munkámmal kapcsolatos tevékenységeket végzek. Nem tud kikapcsolni az agyam, mert ez engem érdekel. Folyamatosan bővítem az érdeklődési körömet, a tudásomat. Kis lépésekben kell egy cél felé haladni, olyan irányba, amit az ember tényleg élvez. Egy nap nyolc órát töltünk munkával, és nem mindegy, hogyan telik ez a nyolc óra.