Ingyenes önismereti csoportok az ELTE BTK-n

Ingyenes önismereti csoportokat indít Sifter Éva szakpszichológus, melyekre szeretettel várja a BTK hallgatóit. Néhány csoportba még április elejéig jelentkezhettek. Ne maradjatok le!

Képbe írt történetek – képregényalkotó csoport

Minden megfestett portré mögött ott lapul egy történet arról, hogy ki készítette, kiről, milyen céllal, hogyan, hol. Emellett a portré alanya is árulkodhat számunkra a történetekről. Ennek a csoportnak az a célja, hogy a résztvevők közösen elképzeljék, hogy mit gondolhat, mit érezhet a képen szereplő ember, mi lehet a története annak az érzésnek, amit az arcán tükröződni vélünk. Miután megszületett a történet, a csoport tagjai is képekbe írják majd azt. Az egyetemi tanulmányok során is hasznos lehet az itt alkalmazott módszer: a lényegkiemelés és az információk sokaságának könnyen áttekinthető formába való kódolása. A találkozások várhatóan április 25-i kezdéssel, hétfőnként 15.00 és 16.30 között, 7 alkalommal, heti rendszerességgel történnek majd.

Jelentkezési határidő: április 14.

Brainstorming – szakdolgozati témaválasztó csoport

Játékos feladatok segítségével ismerkedhetnek meg a résztvevők önmagukkal, nem hasznos témát keresve, hanem olyat, amihez teljes szívvel tudnak kapcsolódni, lehetővé téve maguk számára, hogy flow élményhez jussanak. Olyan kutatásokkal is találkozhatnak majd, melyeket a tudományos világ haszontalannak (bár érdekesnek) ítélt (IgNobel-díjas kutatások). Továbbá a „halogatás ördögének” szelleme is előtérbe kerül a pszichológia által leírt kapunyitási pánik jelensége szemszögéből, hiszen a szakdolgozattal megkezdjük életünk egy időszakának lezárását, nyitva egy új felé. A csoport tervezett időpontja: április 27-i kezdés mellett szerdánként, 5 alkalommal, heti rendszerességgel.

Jelentkezési határidő: április 14.

Néhány csoportba már lezárult a felvétel, de ezeket is érdemes figyelemmel kísérni:

Akik már nem leszünk sosem?? Vagy…

Ebbe a csoportba olyan hallgatók jelentkezhettek, akik számára nem ismeretlenek a következő érzések: „Nem a helyemen vagyok…”, „Mit keresek én itt?”, „Oké, ezt még befejezem, de hogyan tovább?”, „Mit fogok én ezzel kezdeni?!”, „Nem ezt akartam, nem erre számítottam…” Részletes kitárgyalásra kerülnek ezek a kérdések, valamint az alkalmak során lehetőség lesz a választott képzéshez, pályához való kapcsolódás újratervezésére. A találkozások március 9-i kezdéssel, szerdánként 15.00 és 16.30 között, 6 alkalommal, heti rendszerességgel történnek.

Covid-Dekameron narratív csoport

A Covid-Dekameron csoport arra tesz kísérletet, hogy a tagok valós Covid-történeteket gyűjtsenek össze, és átírják őket segítő történetekké. Emellett tartalomelemzést is készítenek az eredeti és az átírt történeteken, hogy az orvostudomány felé, az alkalmazott bölcsészet eszközeivel, közvetíthető legyen az, hogy milyen fontos lehet a betegek, a járványhelyzetben élő emberek történeteinek figyelmes, értő, nyitott meghallgatása. A találkozások március 8-i kezdés mellett keddenként 13.00 és 14.30 között, 6 alkalommal, heti rendszerességgel történnek.

Álláskeresést támogató csoport

A csoport az álláskeresést járja körül, bevonva a kiválasztást, a pályázatírást, az interjún való viselkedést, a visszajelzések fogadását, a  munkahelyi beilleszkedést, a beszokást, valamint a pályatervezés folyamatának megismerését és megtervezését. Mindez egy csoport keretein belül történik, mégis egyénekre szabva. A találkozások március 7-i kezdéssel, szerdánként 15.00 és 16.30 között, 6 alkalommal, heti rendszerességgel történnek.

A csoportokkal kapcsolatos információkról a  sifter.eva@btk.elte.hu címen lehet érdeklődni, továbbá a jelentkezési szándékot is itt kell jelezni.

Forrás: Neptun

Képek forrása: Neptun, pszichologuskereso.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]