Mind az oktatói, mind a hallgatói kiválóság szempontjából első helyen áll az ELTE a HVG idei felsőoktatási rangsorában, melyet pénteken tettek közzé.
A HVG évente megjelenő felsőoktatási rangsorának idei kiadványa pénteken került publikálásra az újságárusoknál és a HVG 360 honlapon. A magyarországi felsőoktatási intézmények rangsorban elfoglalt helyét a hallgatói és az oktatói kiválóság határozza meg, mely során az első helyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy – tudományos fokozattal rendelkező – oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát vetik össze.
Bár már megszokott, hogy az első helyen mindkét szempontból az ELTE áll, az utóbbi években először fordul elő, hogy másodikként nem a Szegedi Tudományegyetem szerepel a listán, hanem a BME, vagyis a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – elsősorban amiatt, mert az oktatói rangsorban sokat javított a helyén az évek során. Harmadik helyen találjuk a Debreceni Egyetemet, mely már két évvel ezelőtt is ott szerepelt.
Az első tízbe került még a két egyházi fenntartású egyetem is, tehát a Károli és a Pázmány – előbbi az oktatói, utóbbi a hallgatói listán történt feljebb lépésnek köszönhetően.