Nyugdíjba vonul Fülöp herceg

A kilencvenhat esztendős Fülöp herceg bejelentette, hogy egészségét kímélendő visszavonul. II. Erzsébet férje a döntést egyedül hozta meg, de felesége támogatja abban. Fülöp 2016-ban száztíz napon teljesített királyi kötelességet, ezzel az ötödik legfoglalkoztatottabb személy volt a királyi családban.

Bejelentették Fülöp herceg visszavonulását, aki egyébként Anglia történetének legrégebb óta hivatalban lévő királyi házastársa. A herceg több mint hétszáznyolcvan szervezet, egyesület vagy alaptvány kuratóriumi tagja, vagy támogatója. Ezen szervezeteket most sem hagyja magukra, azonban csak kisebb mértékben fog szerepet vállalni működésükben. A Buckingham palota szóvivője elmondta, Fülöp nem zárkózik el teljesen a nyilvános szerepvállalástól a továbbiakban sem. Annál is inkább, mert hamarosan hetvenedik házassági évfordulóját fogja ünnepelni feleségével, a Királynővel, akit a továbbiakban is maximálisan támogat.

Valószínűsíthető, hogy Theresa May miniszterelnököt, már a hét folyamán tájékoztatták az eseményekről, amikor II. Erzsébettel konzultált a Brexitről, illetve az előrehozott választásokról. A miniszterelnök nyilatkozatában méltatta a visszavonuló herceget, és köszönetet mondott eddig munkájáért. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője (a munkáspárt) Jeremy Corbyn szintén elismeréssel és tisztelettel emlékezett meg a herceg eddigi munkásságáról.

Hogy kora ellenére még mennyire elemében érzi magát, arra bizonyságot adott a szerdai napon történt Lordok Krikett pályájának új szárnyának felavatásán. Azt találta mondani a herceg, hogy valószínűleg ő a legtapasztaltabb avató széles e világban. S hogy nem csak avatásokat végzett eddigi élete során, ahhoz íme egy igencsak elismerésre méltő számsor. Fülöp herceg eddigi szolgálata alatt tizennégy könyvet írt, ötezer-négyszáckilencvenhárom beszédet mondott és hatszázharminchét látogatást tett a tengerentúlon. Erre mondják, hogy jöhet a jól megérdemelt pihenés.

A BBC közvetítése a visszavonulás bejelentéséről

Forrás:bbc.com
Kép:nlc.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]