Milyen élmény is az Erasmus+? – Interjú három, a mobilitásban részt vett hallgatóval

Gondolkodsz azon, hogy milyen lenne, ha egy félévet külföldön töltenél Erasmuson? Akár egyetemi képzés, akár szakmai gyakorlat érdekel, az itt olvasható interjúnk hasznos lesz számodra: három, Erasmusról visszatért hallgató mesél a tapasztalatairól. Kárai Réka, aki idén végzett a Jogi Karon, Lengyelországban tanult; Bobek Fanni szintén joghallgatóként az Egyesült Királyságba utazott szakmai gyakorlatra; Abdul Kader Aida alkalmazott matematika szakos hallgató pedig Hollandiában töltötte a szakmai gyakorlatát. Mellettük Menyhárt Barbarát, az EHÖK külügyi alelnökét is megkérdeztük: egyrészt a mobilitási programhoz fűződő viszonyáról, másrészt arról, hogyan segíthet a HÖK a kiutazóknak.

Mikor először megfordult a fejetekben, hogy Erasmusra szeretnétek menni, miért gondoltátok ezt jó ötletnek? Mi motivált az elején, hogy kiutazzatok?

Kárai Réka: Leginkább az, hogy egy kicsit kiszakadjak az itthoni környezetből. Nyilván én az ÁJK szempontjából tudok beszélni: szerintem az nyílt titok, hogy elég megterhelő ez a legalább öt év. Mikor már úgy éreztem, hogy kicsit elfáradtam, nincs elég motivációm, vagy csak kicsit más környezetben lennék, mint ami a hétköznapjaimat képezte, akkor fogalmazódott meg először bennem az Erasmus gondolata. Illetve az is tényező volt, hogy a tág baráti társaságomból nagyon sokan kimentek, ezáltal mintegy befolyásoltak is, hogy mi lenne, ha én is kimennék.

Bobek Fanni: Számomra két dolog volt fontos. Az egyik az, hogy nem voltam magabiztos angolnyelv-használó, mielőtt kimentem. Tehát mindenképpen szerettem volna fejleszteni az angoltudásomat, hogy ha bármikor megszólít valaki az utcán, akkor kellő magabiztossággal tudjak válaszolni vagy elirányítani, amerre kell. A másik pedig az, hogy nekem itt, Magyarországon már volt szakmai tapasztalatom, viszont külföldi nem. Azért is szerettem volna szakmai gyakorlaton részt venni, hogy fel tudjak mutatni egy nemzetközi szakmai hátteret is. Erre lehetőséget adott az Erasmuson töltött sűrű egy év: előbb Londonban, az Imperial College-en, majd Birminghamben, a Medinet nevű magáncégnél, végül ismét Londonban, az UCLPartnersnél gyűjtöttem rengeteg tapasztalatot.

Abdul Kader Aida: Nekem is ugyanez volt elsődlegesen a célom. Nálunk az alkalmazott matematikai képzésen nem kötelező a szakmai gyakorlat, és fontosnak gondoltam, hogy szakmai tapasztalatot szerezhessek BSc után. Illetve én is vágytam rá, hogy a matematikán kívül mással is foglalkozzak, hiszen a szakmai gyakorlat nemcsak szigorúan abból állt.

Miért éppen azt az úti célt választottátok, amit?

Réka: Én leginkább azért, mert olyan országban szerettem volna eltölteni egy félévet, ahol még nem voltam korábban, és nem is biztos, hogy majd később, ha a dolgos hétköznapokból nyaranta egy-egy hétre kiszakadok, akkor ilyen úticélt választanék pihenésképpen. Ezért választottam Krakkót: mert még nem voltam Lengyelországban. Az is szempont volt, hogy nincs annyira messze, rövid időn belül haza lehet jönni, ha arról van szó, például ha valaki nagyon hiányzik, illetve könnyen meg tudnak látogatni. És annak örültem is, hogy tényleg elég sokan meg is látogattak, ez azért jól tud esni.

Fanni: Én az Egyesült Királyságba mentem, azon belül is Angliába, és azért, mert mindenképpen anyanyelvi szintű angol nyelvhasználók között szerettem volna lenni. Nekem azt mondták a legelején, hogy aki szakmai gyakorlatra jelentkezik, az általában meg is kapja a megpályázott helyet: oda mész, ahova szeretnél, csak legyen meg a fogadónyilatkozatod. Ami mindenképpen arra késztetett, hogy most menjek, az az, hogy a Brexit-tárgyalások alapján úgy tűnt, hogy március végével az Egyesült Királyság már nem lesz uniós tagállam. Mivel az Erasmus elsődlegesen uniós szervezésű csereprogram, ezért mindenképpen az előtt szerettem volna kimenni, hogy ez a folyamat lezárul. Aztán a kiutazásom után már az volt a kérdés, hogy fogok-e tudni kint is maradni; de mivel szerencsére eltolták a Brexit dátumát, én megúsztam ezt a kérdést akkor.

Aida: Én azért választottam Hollandiát, mert minden eszköz adott volt az egyetemnél, az NHL Stenden University of Applied Sciencesnél ahhoz, hogy egy sikeres szakmai gyakorlatot tudjak elvégezni. Illetve a nyelv is nagyon fontos volt számomra, hiszen ott tényleg mindenki angolul beszélt a hétköznapokban is – tehát nem voltam rákényszerülve, hogy hirtelen megtanuljak hollandul beszélni… Illetve sokat hallottam róla, hogy Hollandia szép ország, és valóban az is.

Hogyan látjátok, hogy miben fejlődtetek leginkább szakmailag odakint?

Réka: Ez összefügg a nyelvvel is. Én angolból egy megfelelő szinten voltam, már amit itthoni közegben össze tud hozni az ember – de szaknyelv tekintetében olyan alapdolgokat nem ismertem, amit azért egy jogásznak illik tudni. Leginkább ezt a szaknyelvi részét emelném ki, mert azáltal, hogy viszonylag későn (az egyetemi tanulmányaim végéhez közeledve) mentem ki, tantárgyak tekintetében annyi újdonság nem ért. Inkább olyan tárgyakat tudtam választani, amik már ismerősek voltak, csak esetleg itthon nem mélyedtünk el bennük annyira, mert mindössze két tétel volt egy szigorlaton, Krakkóban viszont külön kurzus. Tehát abból a szempontból jó volt, hogy egy-egy tárgykörben jobban el tudtam mélyedni.

Fanni: Fontos szempont, hogy az önéletrajzom három olyan munkahellyel bővült, ami Angliában volt, és fel tudok mutatni egy év külföldi szakmai tapasztalatot. Ami a szakunkat illeti, Angliából, Londonból, vagy épp a Westminster mellett elsétálva követni az uniós egyeztetési tárgyalásokat: ez rendkívül izgalmas volt. Látni reggel a tüntetőket a Westminster mellett, és netán a magyar híradóban este ugyanazokat a képsorokat viszontlátni érdekes élmény. A másik pedig az, hogy az egy angolszász jogrendszer: érdekes volt megtapasztalni, hogy mi az, ami hasonló, mi az, ami eltérő a két jogrendszerben. Illetve az egyik szakmai gyakorlati helyem egy magáncég volt, és én ilyennél korábban még nem dolgoztam. Az ő üzleti joggal, üzleti titokkal kapcsolatos mindennapi, gyakorlati problémáikat követni rettentő izgalmas volt. Illetve ott szerencsém volt, mert a cég CEO-ja (chief executive officer) minden héten egy „mentoring session” keretében beszélgetett is velem az üzletépítésről.

Aida: Én nagyon sokat fejlődtem ott szakmailag. A projektünk abból állt, hogy egy valódi feladatot kellett megvalósítanunk, amit gyakorlatban, az életben is tudnak használni. Ez azért is volt fontos, mert az egyetemről kikerülve, az itthoni cégeknél elhelyezkedve is ezzel foglalkoznék, és jól mutat az önéletrajzomban, hogy külföldön végeztem egy ilyen szakmai gyakorlatot. Másrészt pedig sokkal rutinosabb leszek, ha itthon egy új feladatot kell elvégeznem, olyat, amihez még nem feltétlenül értek. Olyan alapokat kaptam ott, amit itthon nagyon tudok használni – problémamegoldási képességet, kreativitást, illetve számítógépes technikai dolgokban, forrástalálásban való jártasságot. Valamint cikket is kellett írnunk a végén, majd megvédeni azt; ez szintén fontos tapasztalat volt, hiszen a tudományos cikknek is van egy kötött formája, és akár későbbiekben, a publikációk írásánál jól jöhet, hogy már készítettem ilyet.

A szakmai részén túl, emberileg miben fejlődtetek leginkább?

Réka: Erre nehéz nem közhelyesen válaszolni, de leginkább az, hogy kiléptem a komfortzónámból. Akkor is, ha itthon is elég önállónak éreztem magam – azért teljesen más itthon, nem akkora ország, hogy olyan nagy különbséget jelentsen, ha A-ból B pontba költözöl. Egy olyan országban laktam fél évet, ahol nem beszélem az adott nyelvet (ugye Hollandiához hasonlóan ott sem az angol a hivatalos nyelv); de azért a mi korosztályunknak nyilván egyértelmű, hogy beszélnek angolul, tehát ebből nem volt probléma. Magabiztosabb lettem, és persze ez összefügg a szakmai-nyelvi résszel is: úgy érzem, hogy megállom a helyemet, akár akkor is, ha angolul kell dolgozni valahol.

Fanni: Én is azt mondanám, hogy ez a „megállom a helyem a világban”-érzés meg a talpraesettség volt a legfontosabb. Nálam két ilyen meghatározó élmény volt. Az egyik, hogy Londonban van egy elég nagy magyar közösség, tehát ott voltak ismerősem már korábbról; viszont Birminghamben is éltem három hónapot, és ott nem ismertem senkit. Az egyedüllét az elején nagyon fejbecsapott, és ezzel szemben most ott a tudat, hogy ott is olyan baráti kapcsolatok alakultak ki a végére, akikre tudom, hogy most is bármikor számíthatok. Úgy is, hogy ők továbbra is ott vannak Birminghamben, én pedig hazajöttem azóta Budapestre. A másik számomra meghatározó dolog pedig az, hogy Londonban az ösztöndíj mellett kerestem munkát, hogy meg tudjak élni, mert az ösztöndíj nem volt túl nagy összeg az albérletárakhoz képest. Mivel a szakmai gyakorlat heti 40 óra volt, ezért én esténként és hétvégenként dolgoztam kiegészítésként. Ezzel az egész ott töltött idő végére elértem, hogy önállóan el tudtam magam tartani, és én erre büszke vagyok.

Aida: Én is sokkal önállóbb és magabiztosabb lettem, és nagyon sokat fejlődtem minden adminisztratív kérdésben is, például az albérlet önálló rendezésében. Kint senkit nem ismertem, úgyhogy nekem ez nagy kihívás volt, de sokat fejlődtem vele. Szerintem nagyon nagy lehetőség ezt átélni.

Kárai Réka és Bobek Fanni a mikrofon túloldalán. Fotó: Süll Kristóf

Kárai Réka és Bobek Fanni a mikrofon túloldalán. Fotó: Süll Kristóf

Hogyan fogadtak titeket külföldön? Be tudtatok illeszkedni? Sikerült olyan kapcsolatokat kialakítani, amik most is tartanak?

Réka: Szerintem be tudtam illeszkedni. Ahol én voltam, ott nagyon sok erasmusos diák volt az őszi szemeszterben. Úgy tudom, hogy a tavasziban már kevesebben voltak, úgy egyharmada az őszi hallgatószámnak. Már a második héten kialakult egy hatfős baráti társaság – én itthon is ezeket preferálom, nem a nagy bandázásokat –, és most is beszélgetünk heti rendszerességgel, illetve meg is látogattak itt, Budapesten.

Fanni: Én úgy érzem, hogy nagyon szerencsés voltam, mert mind a három helyen nagyon befogadó közegbe kerültem. Mindenhol az első naptól kezdve megkérdezték, hogy „figyelj, nem akarsz velünk jönni ebédelni?”, „mit csinálsz hétvégén?” s a többi. Illetve Londonban adott volt az az előny, hogy hihetetlenül nemzetközi. Amikor mindenki más, akkor te sem vagy más. Illetve rendkívül sok magyar él ott, van kint nagykövetség, kulturális intézet – tehát ha az ember hazai ízekre vágyott, vagy hazai kultúrára, akkor az is adott volt.

Réka: Hozzátenném, hogy Krakkóban is nagyon nagy magyar közösség van. Volt egy srác például, akiről nem mondtam volna meg, hogy magyar, mert nagyon brit akcentussal beszélt, de a nap végén odalépett hozzám, és meglepetésemre közölte, hogy amúgy ő magyar.

Aida: Nálam kicsit más volt a helyzet, mert a szakmai gyakorlaton összesen húszan voltunk, ebből tizenheten hollandok és három erasmusos. Mi hárman külön csapatba kerültünk (nagyon jól tudtunk dolgozni, de nem volt rá igényünk, hogy más programokat szervezzünk együtt), így nem nagyon tudtunk vegyülni. Viszont én a lakótársaimmal nagyon szoros kapcsolatot tudtam kialakítani, ami a mai napig is tart; ők bolgárok voltak.

Mi az, ami nehézségként éltetek meg a mobilitás alatt, és hogyan sikerült megoldani?

Fanni: Nálam az ösztöndíj! Én olyan 600 font körüli eurót kaptam, abból 500 font volt a lakbérem… A másik, hogy Angliában nem tudtak mit kezdeni azzal a jogi kategóriával, hogy itt van egy európai uniós tagállamból származó hallgató, aki egyetemista, de nem Angliában tanul. Így aztán amikor bankszámlát szerettem volna nyitni az Egyesült Királyságban, akkor egy csomó olyan dokumentumot kértek tőlem (közvízműszámla, egyetemi fogadónyilatkozat), amivel nem rendelkeztem, mert nem rendelkezhettem. Emiatt nehézség volt, hogy egyetemi szállásokra sem tudtam jelentkezni, tömegközlekedésre sem tudtam kedvezményt igénybe venni; épp ezek miatt kellett kipótolnom az ösztöndíjat. Végül egy nemzetközi tech bankot választottam, ami a Lloyddal állt szerződésben, tehát így lényegében kaptam egy brit bankszámlát is.

Réka: Nekem minden nagyon gördülékenyen ment. Nyilván nagyon izgul az ember, például amiatt, hogy hogy fog találni albérletet. Voltak kolik is, de nem volt az épületekben konyha, és fél éven keresztül nem szívesen eszik az ember mindig máshol. Főleg, hogy én laktózérzékeny vagyok, ami külön problémás, hiszen a lengyel ételekben nagyon sok tejtermék van… De minden nagyon gördülékenyen haladt, a helyi HÖK-szervezet nagyon jó tájékoztatót meg orientációs napot tartott. Volt persze, amin bosszankodott az ember, de semmi olyan, ami itthon ne történne meg. Ha nagyon ki kéne valamit emelnem, az az lenne, hogy pont egy fő villamosvonal közelében laktam. Az odaköltözésem előtti héten kezdték meg azt a munkálatot, ami még most is tart: az egész vonalat felszedték, és ezért pótlóbusszal kellett járni. Ez vagy nem jött időben, vagy annyian voltak rajta, hogy nem lehetett felférni. Emiatt egy csomószor elkéstem, ami kicsit kellemetlen volt, de valójában nem volt belőle probléma. Budapesten megszoktam, hogy nem kell megnéznem a menetrendet, csak kimegyek, és mindig jön valami. Úgyhogy a közlekedéssel pont nem volt szerencsém.

Aida: Nálam az albérletkeresés volt nagyon nehéz. Hollandiában nem nagyon vannak kollégiumok, és albérletet találni ott nem egy egyszerű feladat… Én is nagyon sokáig kerestem, többen nem is írtak vissza ezzel kapcsolatban, és szinte az utolsó pillanatban sikerült egy albérletet találnom. Ráadásul ez őszintén szólva nem volt jó, úgyhogy én további két hónapon át keresgéltem, amíg sikerült egy jót találni. Ebben a kérdésben azt tudom tanácsolni, hogy mindenképp jóval a kiutazás előtt kezdjen el az ember utánanézni. És én épp arra bátorítanék mindenkit, hogy inkább kollégiumba menjen, mert az egy biztos pont: ott nem vernek át, nem tudnak kirakni… A másik dolog nálam: az egyetemen nagyon lassan intézték az adminisztratív ügyeket, sokszor utána kellett járnom, mert elfelejtették – tehát ilyen szempontból nem voltam valami szerencsés. De a végére megoldódott, előbb-utóbb azért csak elintézték.

Akkor az utánajárás egy fontos szó.

Aida: Igen.

Réka: Meg időben el kell kezdeni tényleg, és a Facebook nagyon sok mindenre jó! Én például albérletet úgy találtam, hogy Facebook-csoportokban kerestem, leginkább egyetemi csoportokban, illetve volt egy olyan is, ami az összes Erasmus-hallgatónak szólt, aki Krakkóban volt (tehát nemcsak azon az egyetemen). Szerintem így érdemes keresgélni, és valakihez betársulni; én is így társultam be harmadiknak az albérletbe (ketten már ott laktak, de ugyanúgy külföldiek).

Aida: Én is pontosan így kerestem, csak nekem húsz emberből kettő válaszolt, így nagyon nehéz volt. Főleg megfelelő árban találni valamit. Ráadásul Hollandiában sokan üresen adják ki a lakást – és azért üres lakásba kimenni külföldiként, és úgy bebiztosítani magad elég nehéz… Tényleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy időben el kell kezdeni, és minél többet elintézni itthonról, hogy kint már annál kevesebbel kelljen foglalkozni.

Utolsóként arra kérlek benneteket, hogy idézzetek fel kicsit személyesebb élményeket: el tudnátok mesélni a kedvenc pillanatotokat, pillanataitokat?

Fanni: Röviden mondom, de nekem nem egy dolog. Amíg Angliában voltam, eljutottam Michelle Obama Becoming c. könyvének book tourjára, s élőben hallottam Michelle Obamát. Ezt követően Londonban volt egy vacsoraest, ahol a The Open Universitynek az ötvenéves jubileumát ünnepelték, és ezen ülve egyszer csak felnéztem, és elsétált mellettem David Attenborough. Majd ezek után a kollégákkal elmentünk a maratonra segíteni, egy gel stationnél álltunk, és karnyújtásnyira elfutott mellettünk Mo Farah. Azért ez a három így egyben… Persze a kicsi pillanatok azok, amik igazán értékesek, és azok a kapcsolatok, amiket az ember kialakít. De hogy ezt a három élményt én el tudom mondani egy év után, Angliából hazajőve, az azért elég klassz szerintem.

Réka: Mi nagyon sokat utazgattunk ezzel az említett hatfős baráti társasággal, főleg Lengyelországon belül; ezeket az utazásokat emelném ki mindenképpen. Nem nagyon volt olyan hétvége, hogy egyhelyben maradtunk volna. Illetve ehhez kapcsolódóan: nekem az mindig nagy álmom volt, hogy a szülinapomat külföldön ünnepeljem. Mivel november végén van, ezért sosem úgy esik, hogy pont nyaraljunk. De ezúttal a születésnapom táján csináltunk ezzel a társasággal egy utat Svédországba és Dániába, így most úgy alakult, hogy Koppenhágában ünnepelhettem.

Aida: Nekem is több dolog volt. Az egyik, ami nagyon bennem maradt, az az, hogy a hollandok nagyon segítőkészek, kedvesek, nyitottak, mosolygósak. Az első pár napban nem ismertem semmit a városban, és kicsit bizonytalan voltam, hogy jó helyen járok-e, így valakitől megkérdeztem, hogy merre kell mennem. Azt válaszolta, hogy szól a férjének, hogy kísérjen el kocsival az úticélomhoz. A férje épp a kutyájukat sétáltatta, a nő pedig átvette tőle, hogy amíg ő tovább sétáltat, a férje elvihessen kocsival… Ráadásul nem is kértek érte semmit. Tényleg el sem akartam hinni, hogy hogy lehetnek ilyen kedvesek. De már amikor megérkeztem Hollandiába, rögtön jó érzésekkel kezdtem, mert a vasútállomáson is ilyen segítőkészen fogadtak, amikor látták, hogy a sok csomagommal nehezen férek be az automatikus kapun. Úgyhogy nekem ez meghatározó élmény volt. A másik ilyen élmény, hogy én is többet tudtam utazgatni. A reptéren megismerkedtem valakivel, aki másik városba került, és hozzá is elmentem pár napra. És tényleg, Hollandia csodálatos, nap mint nap rá tudtam csodálkozni, hogy milyen gyönyörű helyen vagyok. Illetve még egy fontos dolog van, ami Hollandiában kihagyhatatlan élmény: a biciklizés. Az egész országban ki van építve a kerékpárút, és mindenki biciklizik, télen-nyáron, esőben-fagyban. És így, hogy mindenki biciklivel közlekedik, sokkal tisztább a levegő is. Mikor hazajöttem, rögtön feltűnt, mennyivel füstösebb, szmogosabb a levegő itthon. A hollandok nagyon környezettudatosak.

Végül pedig Menyhárt Barbarához, az ELTE Hallgatói Önkormányzatának külügyi alelnökéhez fordulok. Az előbb hallhattunk néhány kérdést, problémát, ami nehézséget okozott a hallgatóknak. Az EHÖK hogyan tud segíteni a mobilitási programban részt vevőknek?

Menyhárt Barbara: A Hallgatói Önkormányzat a Nemzetközi Irodával karöltve azon dolgozik, hogy a pályázatot elnyert hallgatók mobilitása zökkenőmentes legyen, az esetlegesen felmerülő problémákra pedig minél előbb megfelelő megoldást találjon az érintett. Tulajdonképpen a pályázástól kezdve egészen az épségben való hazaérkezésig igyekszünk fogni a hallgatók kezét. Még a kiutazás előtt különböző tréningeken vehetnek rész, melyeken a kiutazás előtti adminisztratív és praktikus teendőkről kapnak részletes tájékoztatást, illetve kommunikációs és interkulturális készségeiket is kipróbálhatják az egyes speciális mini tréningeken. A HÖK az ösztöndíjlehetőségek promotálása mellett az Erasmus+ Start Ösztöndíj (korábbi nevén: ELTE HÖK Kiegészítő támogatás) keretén belül anyagilag is igyekszik támogatást nyújtani. A tőlünk elnyerhető összeg 25.000-150.000 Ft között mozog. Az ösztöndíjas hallgatótársainkkal aktív kapcsolatban vagyunk, a mobilitás alatt és ennek befejeztével is regisztráljuk az elégedettségüket, a problémáikat, az esetleges javaslataikat a későbbi kiutazók számára.

Menyhárt Barbara, az EHÖK külügyi alelnöke. Fotó: Süll Kristóf

Menyhárt Barbara, az EHÖK külügyi alelnöke. Fotó: Süll Kristóf

Téged személyesen mi motivál abban, hogy ezt az ügyet (a külügyet és azon belül az Erasmus+-t) felkarold?

Barbara: A külföldi mobilitással kapcsolatos motivációm kétségkívül onnan ered, hogy Erdélyben születtem, és 2015-ben költöztem Budapestre a tanulmányaim miatt. Tulajdonképpen akkor kezdődött el az én (azóta is tartó) mobilitásom. A személyes döntésem alapja az volt, hogy szeretnék az ismerős közegen túl tapasztalatot és ismeretet szerezni. Itt aztán ezeken felül kihagyhatatlan szakmai és személyes fejlődési lehetőségeket és egy remek baráti társaságot is szereztem. Úgy gondolom, hogy mindenkinek érdemes életében legalább egyszer útra kelnie, kilépnie a komfortzónából, és részt vennie egy külföldi tanulmányúton vagy gyakorlaton. Meggyőződésből promotálom az Erasmus+ programot, és igyekszem azon dolgozni, hogy az ELTE HÖK külügyi alelnökeként segítsem a hallgatótársaimat abban, hogy informáltak legyenek a lehetőségeikkel kapcsolatban, és sikeres mobilitásokat (és ezáltal életre szóló kalandokat) valósítsanak meg.

Végszóként üzennél még valamit a hallgatóknak?

Barbara: Az üzenetem annyi, hogy aki meghozta a döntést és belevágna, az adja le a pályázatát szeptember 30-ig a Neptunban, aki pedig most kapott kedvet vagy még bizonytalan, az érdeklődjön, kérdezzen bátran a kari Erasmus+ koordinátortól vagy a HÖK külügyi képviselőjétől.

 

A borítóképet Süll Kristóf (ELTE Online) készítette, a jelen interjúban megszólalók mellett az ELTEvízió Erasmus+-programmal foglalkozó videóiban szereplő hallgatók láthatók rajta. Alább láthatjátok ezeket, a videók jobb alsó sarkában lévő Facebook-emblémára kattintva juthattok el az eredeti Facebook-bejegyzésekhez: